193 balesetben 211-en vesztették életüket az év első hat hónapja során hazánk útjain (fotó: MTI)
Az elrettentő szám pedig a 200. Ugyanis idén még 200 ember halhat meg az utakon, ha csupán a statisztikákat nézzük. Persze a rendőrség ezzel az adattal arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy ez megelőzhető. AZ év első hat hónapjában összesen 6383 személysérüléses közlekedési baleset történt. Ebből 211 eset halállal végződött. A rendőrség statisztikája szerint a balesetek fő okai továbbra is a gyorshajtás (27%), az elsőbbségi jog meg nem adása (26%) és a kanyarodási szabályok megszegése (15%). A közlemény pedig ugyanolyan drámaian zárul, ahogy kezdődött: "Ha az év első felének számait vesszük alapul, még kétszáz potenciális áldozat közlekedik közöttünk. Ne Ön legyen a következő!" A tragédiák többsége azonban nagyobb odafigyeléssel, a szabályok betartásával elkerülhető lett volna, hiszen a közúti közlekedési balesetek túlnyomó része emberi hiba.