Csodabogár – Hyundai Veloster, 2012

Nagy trükkmester a Hyundai, nem tartott nekik sokáig, hogy a Pony-tól eljussanak a Nordschleife hódító i30 N sportmodellig. Koreában biztosra mentek és nem a saját ízlésükkel akarták bekebelezni a világot, az európai és amerikai igényeket vették iránymutatónak. Amerikának megcsinálták a prémium szintet képviselő Genesis márkát, de Hyundaiként is a piacon vannak, és többek között olyan modelleket adott ez a világnak, mint a Veloster. Az európai piacon sajnos nem volt túlzottan sikeres, így még a modell kifutása előtt levették a kínálatból az első generációt, a második pedig már el sem jut hozzánk.

A hazai közönségnek marad az a pár darab, amit itthon eladtak, meg még az a maroknyi, amit importáltak.

Rétegmodellként a válság után megtépázott és éppen csak ébredező piacon nem volt sok esélye, most viszont igazi csemege lehet azoknak, akik használtan keresnek valami maximálisan élhetőt, de azért előtérben tartják az egyéniségüket és kifejeznék autójukkal is, hogy erre büszkék. A Veloster trükkje az, hogy egy teljesen hagyományos autót csomagoltak olyan külsőbe, ami előtt csak áll az ember és nem érti, hogyan kerülhetett ennyi vagányság egy koreai autóba. Ma már ezen nem vagyunk annyira meglepődve, de 2011-ben ennyi bugit nem vártunk el tőlük. Épp csak annyit csináltak, hogy egy jó ötletet megvalósítottak egy már meglévő, egyszerű és olcsó platformon. A dizájn egy elég durva agyszülemény, kupé is, meg nem is, shooting brake is, meg nem is, háromajtós is, meg nem is. Joggal hívhatjuk négyajtósnak, ha a csomagtérfedél is számít, mivel baloldalt egy kupésan nagy ajtót kapott, jobb oldalt pedig kettő csapotthátúan hagyományosat. Nehéz értelmezni, miért nem tudták eldönteni, mit akarnak, de erre is van értelmes magyarázat. Kiscsaládos autónak hibátlan, hiszen a mindennapokban úgyis csak a bal oldalát látja a sofőr, így reggel beülve mindig büszke mosolyt csalhat az arcára, hogy Igen, még fiatal vagyok, kupéval járok! Közben ott a csalás a túloldalon, hogy délután a suliba, vagy hétvégén a kiránduláskor nem kell a gyerekeknek döntögetni az ülést beszálláskor, mondjuk az egy lehúzható ablak veszekedésre is adhat okot hátul. Ez a rikítóan zöld példány Csontihoz esett be, tőle kaptuk meg egy tesztkörre, de, hogy őszinte legyek, nálam is bakancslistás volt.

Furcsa ezt mondani egy Hyundai kapcsán, de a Veloster tényleg képes kiváltani némi birtoklási vágyat az emberből.

Jelenleg ez a legvidámabb kivitel a hazai kínálatból, Life felszereltségével pedig nem is pont az alap. Vagyis van légkondi, három elektromos ablak és érintőképernyős középkonzol is, a bőrülések ezen a szinten még nem jártak. Hétköznapra úgyis jobb a szövet, ráadásul ezek is mérsékelten, de sportosak, feltűnően van oldaltartásuk, ami a vezetési pozíciónak alapból jó hangulatot ad. A Hyundai anyaghasználatától nem érdemes sokat várni, a szürkére festett részek kopását hamar lehet orvosolni, a többinél pedig jó pont, hogy feltűnő öregedés nincs és minden a helyén van, nem mocorog semmi, ami egy koreai autónál, pláne túl a 7 éves koron messze nem egyértelmű, bár mostanság már az, hiszen már annak is 10 éve, hogy érezhetően szintet léptek. A látványvilág bent már inkább hagyományos, mintsem élénk, mint kívülről, itt már érthető a koncepció. Ugyanez van a lemezek alatt is, a korabeli i30 tengelytávolságával és padlólemezének nagy részével dolgoztak. Futóműve viszont hátul csak csatolt lengőkaros, de nagy hátrányát így sem érezni, sőt. Sokáig fel sem tűnik, halványan érezni csak a multilink hiányát, de a technika többi részéhez ez igazából tökéletesen passzol. A motor ugyanis csak 1,6 szívó, ám trükkös és 140 lóerőt teljesít, ami nem is hangzik rosszul. Ügyesen adja le a teljesítményt, szeret forogni, de alapjáratközelben sincs probléma, igaz, a kuplungra ráfér már a karbantartás.

A motor hangja szép, persze a külső miatt kicsit többet várnánk, de az a Turbo modellnek járt csak.

Váratlanul feszes a váltó, ráadásul hatfokozatú, így a fogyasztás is teljesen vállalható szinten tartható. Eszeveszett gyorsulásról nem tudok beszámolni mert a 0-100-as sprint a 10 másodpercet közelíti, vezetési élményről viszont igen, ami talán sokkal fontosabb is. Elektronikus a kormány rásegítése, a futómű pedig feszes, a pörgős motorral és a patent váltóval együtt tök jó az összhang. Ennél többre a mindennapokban nem igazán volna szüksége senkinek, bár még engem is meglep, hogy lehet élményről beszélni egy 2012-es Hyundai-jal kapcsolatban. Persze mindent a helyén kezelve, az igazi élményautó nem itt kezdődik, de egy hasonszőrű i30-cal szemben valószínűleg ebben lenne őszintébb a mosolyom. A Veloster 1.6 GDI-vel egyébként túl sok gond nem fordult elő a modell történetében, egy visszahívás volt a kézifék miatt, de az is csak a 2012 februárig gyártott autókra volt igaz, ez pedig áprilisi. A legtöbb alkatrész is beszerezhető hozzá, ám mivel nem sokáig volt hazai modell, így egy-két dolgot külföldről kell hozzá rendelnünk, mint például karosszériaelemeket. Megér rá négy rendes abroncsot is választani, ugyanis a súlypontja nem túl magas, vagyis kanyarképességei is elég jók, így még inkább kihasználható, hogy szorult belé némi jóleső sportosság.

Különcsége és pláne látványos színe miatt nem érezzük benne azt, hogy beleszürkültünk volna a mindennapokba,

ami fontos, ha valaki hétköznapi járós autót keres. Egy ilyen Veloster pedig megadja az egyszerű technika nyújtotta biztos pontot is, miközben még látványos is, mindenki nyer.