Csicska-e vagy?

Buzi-e vagy? – hangzik el a kérdés a nem éppen virágnyelvezetéről híres Belga együttes dalában, és e rövid mondat meglehetősen mélyen beépült a magyar köznyelvbe. A dolog csak onnan jutott eszembe, mert hétvégén követtem a Formula-1 dél-koreai eseményeit, és Fernando Alonso győzelme a Ferrarival, Lewis Hamilton szokatlanul taktikus, hidegfejű versenyzése, valamint a két Red Bull váratlan kiesése alaposan megkeverte a lapokat. Két futammal a vége előtt abszolút nyitott a világbajnokság állása, olyannyira, hogy a jelenleg 42 pontos lemaradást elkönyvelő Jenson Button is sanszos a címvédésre – matematikailag. És éppen erről fúj a szél, hogy megtörténik-e a pilótapárosok között a lapok végleges leosztása, vagy amolyan belgásan fogalmazva, kinek tehető majd fel Brazília és Abu-Dzabi után a kényes csicska-e vagy kérdés? Mert akit most háttérbe szorítanak, azt egyben meg is bélyegzik, mint például szegény Barrichellót, akiben nem véletlenül hagytak mély nyomot a Schumacher melletti évek a Ferrarinál.
A legkönnyebb helyzetben a Ferrari van. Bár Montezemolo elnök és Stefano Domenicali csapatfőnök folyamatosan fényezi Felipe Massát, a maranellói istállóból csak a pontversenyt 11 ponttal vezető Fernando Alonso lehet bajnok, tehát nem kérdés, ki a kedvezményezett. Különben is, az olaszok már Hockenheimben, a Német GP-n megrendezték a nagy balhét. Igaz, ebben a botrányban a kis brazil volt a ludas, mert konkrét, szó szerinti csapatutasítás (értsd: add át a helyet vagy engedd el kifejezés) ugyan nem hangzott el, de a burkolt üzenetet pontosan értő, és emiatt valószínűleg igencsak dühbe gurult Massa mégis úgy engedte el a pontokra vadászó Alonsót, hogy felhördült a világ – mások ezt sokkal profibban csinálják. A Ferrarinak legyen mondva, ők mindig is vállalták, hogy a csapatért képesek bárkit és bármit feláldozni, hiszen ne feledjük, a bajnok nem egyedül lesz bajnok, több száz ember, köztük fejlesztő, szerelő, mérnök, sajtós dolgozik azért, hogy vasárnap piros overallos ember állhasson fel a dobogóra, jó esetben annak a legmagasabb fokára, és ez az összes csapaton belül szintén így van. Ha Alonso most vb-t nyer, mindenki győztesnek érzi majd magát, ahogy a korábbi bajnokokkal is ez volt a helyzet, és teljes joggal közös az öröm. Nem babra megy a játék, és mint az igazi háborúban, a Formula-1-ben is olykor súlyos áldozatokat kell hozni a végső győzelemért. A Ferrari ezt felvállalja. Hogy nem sportszerű húzás a helycserés csapattaktika? Ebben lehet valami, de a pénz már sajnos annyira átitatta az autóversenyzés eme csúcságazatát, hogy a gépezetet mozgatók szemében a sportszerűség a legkisebb fogaskerék. Szomorú, de így van, és aki ezt nem tudja elfogadni, jobb, ha nem megy ki a pályára, vagy nem ül le a televízió elé.

De térjünk vissza az idei szezonhoz, és azt mondom, nem szívesen lennék sem Christian Horner (Red Bull), sem Martin Whitmarsh (McLaren) bőrében. Alonso vezet, a legkönnyebb szituációban lévő Ferrari javul, így két szék közül könnyen a földre lehet ülni. Webber és Vettel dél-koreai nullázása gumiszalaggal repítette előre Hamiltont, aki 21 pontra van az éllovas spanyoltól, de még 50 pont vár gazdára. Ne feledjük, Webber 14 pontos előnnyel érkezett a vadonatúj ázsiai helyszínre, ami pillanatok alatt 11 pontos hátránnyá, és ezüstérmet érő pozícióra változott. Technikai sportban bármi előfordulhat, egy 20 filléres alkatrészen bárkinek elúszhat a bajnokság (főleg most, hogy senkinek nincs új motorja…), tehát természetes, hogy Hamiltonnak megjött a harci kedve, de matematikailag Buttonnak is van még esélye, a 42 pontos lemaradása ellenére. Mr. Whitmarshnak alaposan fel van adva a lecke, mert azt ő is érzi, tudja, és nyilatkozza, hogy rohamtempóban közelít a pillanat, amikor sorrendet kell felállítania csapaton belül. Ez pedig két világbajnokkal a McLaren fedélzetén egyáltalán nem egyszerű probléma, és jelen állás szerint Button lehet, akinek a hátán csattanhat az ostor.

Az idén talajvízként feltörő Red Bull még nehezebb helyzetben van, egyrészt az elmúlt években az istálló nem volt topcsapat, másrészt dobogós helyezéseik alig voltak, nem hogy győzelmeik vagy világbajnokaik, így nagyon kevés a valós tapasztalatuk. Év közben többször is bebizonyosodott, hogy a német-ausztrál pilótaduó házon belül nem képez harmonikus egységet, megesett, hogy első-második helyen karambolozva ütötték ki egymást a küzdelemből, amit Horner csapatfőnök úgy kommunikált a sajtón keresztül, hogy lám-lám, mi vagyunk az igazi csapat, nálunk vérbeli küzdelem megy a bajnoki címért. Igen, de meddig? Hol a határ? Hányszor lehet egy évadban fontos pontokat eldobni, amelyeken elúszhat a hőn vágyott dicsőség? A csapatot többször vádolták a sajtóban, hogy látványosan az ifjú tehetségnek kikiáltott Sebastian Vettel szekerét tolja, miközben az érett, tapasztalt, és végre lehetőséghez jutó Mark Webber hiába próbál bizonyítani. Emlékezzünk csak Webber azon győzelmére, ahol az autóját összetörő Vettel kocsijára tették fel az ő alkatrészét, és a leintés után azonnal „beszólt” a csapatnak a rádión, hogy nem is rossz teljesítmény ez egy második sorba parancsolt versenyzőtől. Az egykori férfimodellből lett ausztrál szupersztár jelenleg továbbra is 14 ponttal vezet Vettel előtt, a hátralévő küzdelem tehát mindkettőjük számára éles lőgyakorlat, így akárcsak Martin Whitmarshra, úgy Christian Hornerre is nehéz napok, illetve éjszakák várnak…