Csendesebb lett! Toyota Auris TS Hybrid teszt
Toyota Auris Touring Sports Hybrid teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Továbbra is az Auris Touring Sports a piac egyetlen hibrid kompakt kombija. Csendes, takarékos, ám megosztó, és már nem elég takarékos.
Kemény a verseny. Idén megújult az Auris, és már dízelmotorral is kínál 4 liter alatti, konkrétan 3,9 l/100 km vegyes fogyasztású verziót a Toyota. A modell eladásainak felét Nyugat-Európában ugyanakkor a hibrid teszi ki, melynek katalógusértékét - alap kerékmérettel és ötajtós karosszériával - 3,4 literre apasztották a fejlesztők. A még szerényebb fogyasztás nyilván itthon is felfelé íveli majd egy kicsikét a hibridek részarányát az Auris-eladásokon belül, ám azt látni kell, hogy a hibrid lényege nem csupán a szerény fogyasztás. Ebben a versenyszámban ugyanis ma már találhat legyőzőre a hibrid Auris - ahogyan mutatta azt fogyasztás-összevetésünk is.
Jó befektetés. A hibrid Auris akkor sem olcsó, ha amúgy ma alacsonyabb árral startol, mint a kifutó modell tette. Ötajtósként ma 6,46, Touring Sports kombiként 6,75 millió forint az Auris Hybrid alapára az éppen a klímamentes Start feletti, a fontos tételeket már kivétel nélkül megadó Live felszereltséggel. A kínálat másik vége pedig már 8 millió forint felett van. Ez persze nem egyedi egy gazdagon felszerelt és automataváltós kompakt kombi esetén. Vannak ráadásul drágább tömegmodellek is, s az Auris ma is nagyautós vezethetőséget és minőséget ad, jelen esetben egyedinek számító hibrid hajtáslánccal, amivel az automataváltósok körében már valóban fogyasztásrekorder.
Szerelem elsőre? Érdekes, de ma már a fogyasztás-fetisiszták számára sem feltétlenül lesz azonnal magával ragadó a hibrid Auris. Ez a modell, illetve a Toyota hibridjei általánosságban az alapos, minden jellemzőt mérlegelő vásárlók autója. Mert oké, hogy 17 colos felnivel fogyasztástesztünkön és a csaknem 500 kilométeres teljes teszten is 4,7 l/100 km értékével nem lett rekorder az Auris, ám ezt automataváltósként tette. Mármint úgy, hogy automataváltós kényelmet ad, valójában pedig elektromos vezérléssel egy frappáns bolygómű ad hajtásláncában fokozatmentes, dinamikusan változó osztásarányú hajtást. Ha tud, akkor emissziómentesen, villanymotorral mozgat, ha kell, akkor benzinmotorját is dolgoztatja, illetve azt a bemelegedési fázisban folyamatosan járatja, hogy minél kevesebbet menjen hidegen, nem ideális üzemkörülmények között. És ezeket, menetdinamikáját, 200 Nm azonnali nyomatékú, 60 kW-os (82 lóerős) villanymotorral támogatott menetdinamikáját számba véve az étvágya már több mint kedvező.
Tisztán eszik. Természetesen nem csupán az számít, hogy literben mennyi üzemanyagot fogyaszt az Auris, ami kapcsán lehetnek dízel legyőzői, hanem az is (és vannak ország, amelyek ezt komoly adókedvezményekkel díjazzák), hogy emisszióban jelentősen jobb a dízeleknél. Továbbá itt nincs gondozást igénylő, illetve rövidtávú használattal eltömődő részecskeszűrő, de számos egyéb meghibásodási lehetőségeket adó berendezés sincs meg benne. Nincs kuplung, önindító, magas nyomású befecskendező-rendszer, turbó, illetve hagyományos váltó sincs. Utóbbiak hiányát mindenki díjazni fogja, aki akár csak egyikük - költségesen, sokszor csak cserével orvosolható - hibájával találkozott. Van persze speciális (1,31 kWh kapacitású NiMH) hibridakku, inverter, de ezek hibájától a tapasztalatok alapján nemigen kell tartani, már csak azért sem, mert a Toyota hibrid garanciája alapból is 5 évig vagy 100 ezer kilométerig érvényes, utána pedig további 5 évig hosszabbítható még.
Nem csak elvben jó. Technikai csemegeként még mindig egyedülállónak tekinthető - a kompakt kategóriában mindenképp - a Toyota hibridrendszere. De tegyük félre a változó szelepvezérlésű Atkinson ciklusú motort, az erőátvitelt és a fékenergia-hasznosításra is képes, azaz fékezéskor az akkumulátort töltő, amúgy a benzinmotort is észrevétlenül indító motort, nézzük azt, hogy mit kap a vevő, aki csupán az autót látja az Aurisban. Minőséget, amit már az ajtók nyitási és zárási hangja is megad. Finomak az utastéri - szinte mindenhol puha, kellemes tapintású - műanyagok. Sokat fejlődött a műszerfal, ami ugyan egy kicsit a sofőrre növő, de az Executive szintnél már egy vékonyka sávnyi varrott bőrt is felvonultató; ilyen, azaz puha borítású a középkonzol vezetőoldali széle is, ami bizony kellemes. Prius II-ből átülve én mondjuk jobban örülnék, ha a középkonzol nem folyna az ülések közé, ha a rögzítőfék nem a hagyományos karos, hanem pedálos lenne, ám a vevőknek állítólag ez kell, konzervatívabbak. Sokakat például az is zavar, hogy nem ők váltanak, hanem elektronika szabályozza a hajtáslánc áttételét, a motorhasználat intenzitását. A sebességváltás lehetőségét hiába keressük, azonban immár elegáns fekete betétes a váltógomb, ami persze továbbra is csak egy irányváltó kapcsoló, a fokozott motorféket adó B-móddal. Új a klímavezérlés és a központi kijelző, illetve annak környezete is.
Villanyüzem és erődemonstráció. Megfelelő akkutöltés és üzemmeleg motor esetén az EV-gomb megnyomására rövid távon kaphatunk emissziómentes üzemet, ám meglepő módon többször kaptam az "EV mód nem lehetséges" visszautasítást visszajelzést az új Auristól, mint saját tízéves Priusomtól. Itt viszont van Power Mode is az Eco mellett, amivel aztán extra gyorsítást kapunk. Van továbbá energiamérő is, ami a már megszokott, persze friss dizájnú, a középkonzoli mellett már a műszerblokkban is színes kijelzőn megjelenő energiaábrák mellett perifériából is jól láthatóan mutatja, hogy éppen töltjük-e az akkut, netán óvatosan, vagy erőteljesen szipkázzuk-e ki belőle a töltést. Utóbbi esetén a mutató immár narancssárgán világít és tart távol a gázpedál erőteljes taposásától. Amennyiben mégsem elég hatásosan, akkor 11,2 másodperc alatt 100 km/órára érhetünk, a végsebesség 175 km/óra lehet. Fontosabb, hogy az autópályás utazótempó - sík úton - motorzajmentes. Emelkedőn van egy kis hangja az Euro 6-os 1.8-asnak, de ott sem vészes, jól szigetelt, persze a legkevésbé sem vérpezsdítő.
Fránya kerekek. Az Executive szint 17 colos kerekei nemcsak a fogyasztást tolják fel (katalógusérték szerint 100 kilométerenként) 0,5 literrel, hanem a gördülési zajt is hallható szintre növelik. Az Auris persze így sem zajos, érezhetően csendesebb, mint frissítése előtt, ám az országúton és autópályán mért zajszintek a konkurensek átlagát hozzák csak, ami egy csöppnyi csalódás a városban annál sokkalta szerényebb értékhez mérten. Higgadt tempónál városban ugyanis csaknem néma az Auris, országúton pedig leginkább a 17 colos kerekek gördülési zaja hallható. Én akkor is 15-ös vagy legfeljebb 16-os abroncsokat ajánlanék, ha a 225/45 R17-es abroncsokkal is egészen jó az elöl MacPherson, hátul multilink futómű csillapítása, és velük remek a kanyarstabilitása és csaknem zéró az oldaldőlése. Passzol utóbbi ahhoz, hogy az Aurisszal igenis lehet dinamikusan autózni, ám a hibrid alapvetően a higgadt autózásról szól, kisebb felnivel nem csak a fogyasztás lesz kedvezőbb, a gumicsere, azaz az Auris esetén sokat hangoztatott tulajdonlási költség is jobb lesz.
Konzervatív, de korrekt kombi. Értem én, hogy a hibridek forradalmát hozó, második generációjával a 2005-ös Év Autójának választott Prius formáját szokni kell, viszont az Auris Touring Sports (nyilván a vevői elvárásoknak megfelelően) nekem túlzottan konzervatív. Egy hagyományos, méretes alsó-középkategóriás kombi. Kívülről csak egy-egy felirattal megkülönböztetve, amúgy ma már ugyanazokkal a felszereltség-szintekkel, amelyekkel a csupán benzines és a dízel verziók is elérhetők. Nem is néz ki rosszul, orra talán harmonikusabb, ugyanakkor kevésbé markáns, mint a frissítés előtt. Van megjelenése, még akár középkategóriás modellek közé is gond nélkül oda lehet vele állni. Utastere elöl tágas, hátul éppen elegendő lábterű, négy felnőttnek, kétgyerekes családnak korrekt. Isofixes gyerekülés a kategóriától megszokottan csak a hátsó szélső helyekre rakható - azokra sem egyszerűen, elég mélyen vannak a rögzítők. A csomagtér viszont nagy, 530 literes, küszöbmentes nyílású, álpadlós. Utóbbi persze ki is vehető, le is süllyeszthető, ráadásul osztott: hátul egy szintén kivehető apró ládika is akad. Pakolászni bőven lehet, nagyobb cuccokhoz a hátsó ülések (természetesen 2/1 osztással) egy-egy kar meghúzására az álpadló síkjába hajhatók. Közel 1,9 méter hosszú, több mint egy méter széles rakteret kapunk így.
Jolly Joker. Két évvel ezelőtt az addigi legjobb hibridnek mondtam az Auris Touring Sports kombit. Ha a csomag egészét nézzük, azt, hogy városban is gond nélkül járhatunk vele jelentősen 5 liter alatti átlaggal, hogy gond nélkül elnyelhet egy családot sok-sok cuccal, s közben egy nagyon kulturált, csendes utazóautó, ma is igaz a megállapítás. Viszont közben eltelt 2 év, a dízelek és a csupán benzines autók is mind takarékosabbak és könnyebbek lettek, az Auris Touring Sports Hybrid tömege pedig 1,45 tonna, amit cipelnie kell. Most egy kicsit azt érzem, hogy jó ez, jó ez, de hiányolom a fejlődést. De közben értem is a Toyotát, mégis mit várok én, amikor más márkákhoz mérten a HSD-rendszer ma is űrhajósan modern. És amire kijönnek majd a konkurensek az ilyen szintű hibridekkel – ha egyáltalán kijönnek, akkor a Toyota majd kihozza nekünk talán nekünk magyaroknak is az Európába már megérkezett Mirait a piacra, és ámulhatunk majd, mint annak idején a Priusnál. Addig pedig itt van nóvumként az Auris számára is a Toyota Safety Sense rendszer, városi koccanságtlóval (30 km/órás tempóig elkerüli az ütközéseket, felette mérsékli azokat), sávelhagyásra figyelmeztetéssel, táblafelismeréssel és automata reflektorral. Teszik is a dolgukat, van parkolóasszisztens is, de utóbbit a Toyota már csaknem 10 éve (világelsőként) kihozta a Prius II frissítésével. Nem tagadom, az az én szerelmem, de ez az Auris is bőven tud mindent. Sok-sok jellemzőjével a nála drágább Prius III-ast is lepipálja, így aztán családi és céges autónak is erősen ajánlható.
Árak
Tesztmodell alapára
8 020 000 Ft (2015.08.15.)
Tesztautó ára
8 220 000 Ft (2015.08.15.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1798 cm3
Teljesítmény:
100 kW (136 LE) 5200 1/min-nél
Nyomaték:
142 Nm 4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11,2 s
Végsebesség:
175 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,0 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4595 mm
Szélesség:
1760 mm
Magasság:
1485 mm
Saját tömeg:
1445 kg
Össztömeg:
1865 kg
Tengelytáv:
2600 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
530 l
Belső szélesség elöl:
1480 mm
Belső szélesség hátul:
1430 mm
Belmagasság elöl:
900-980 mm
Belmagasság hátul:
920 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
200 mm
Ülőlap hossza elöl:
520 mm
Ülőlap hossza hátul:
510 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1410 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
980 mm
Csomagtér magassága:
430 mm
Csomagtér hossza:
1020 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1870 mm
Raktérnyílás szélessége:
1030 mm
Raktérnyílás magassága:
760 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1798 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
fokozatmentes automata sebességváltó
Nyomaték:
142 Nm 4000 1/min-nél
Teljesítmény:
100 kW (136 LE) 5200 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
175 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11,2 s
CO2-kibocsátás:
92 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,0 l/100km
Fogyasztás a használónál:
4,7 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
56 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
64 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
68 dB(A)
Az idő majd eldönti melyik konstrukció lesz a legjobb. Egy dolog úgy néz ki szinte biztos: a dízel nem lehet már alternatívája egy HSD rendszernek. Ezt a USA-ban történtek végleg megmutatták. Sőt a közvetlen befecskendezéses benzinesek sem maradhatnak jelenlegi formájukban.
A tényekről neked a lehető leghalványabb fogalmad sincs. Ez az a dolog, ami ellen a te fajtád tökéletesen be van oltva! Lsd. még pl. „a hummer zőőődebb mint a prius”der milan megaidiótát aki pontosan ugyanolyan hisztérikusan ragaszkodik a tények ellentétéhez mint ahogyan te is az elavult, üvültő és gusztustalanul kormoló koromdízeledhez.
De pont ezért kedvelünk titeket, csak lekeverünk egy qrva nagy taslit ami után pörögtök egy jó darabig miközben még a korábbiaknál is nagyobb hülyét csináltok magatokból ahogyan görcsösen próbáljátok magyarázni a valóság ellentétét. Még akár videót is csináltok amivel remekül dokumentáljátok a saját hülyeségeteket. Ez bármilyen más szórakozásnál jobb! LOL! 🙂
Ja, világos, tehát ha lehet választani a pici szennyezés és a nagy között, akkor te gondolkodás nélkül a nagyot választod, mert azt mondták neked a reklámban hogy azt kell. LOL! 🙂
Mindig is mondtam, hogy azért jó hogy vannak ekkora idióták a világon, mert van kin egy jót röhögni. 🙂
Te nem tudsz, azt már sokszorosan bebizonyítottad. Szöveget értelmezni meg pláne nem. Ülj le fiacskám, ismét egyes alá!
JA! Ez volt az utolsó kommentem ebben a témában, csak hogy tudd, kedves írás-, de legfőképpen olvasástudatlan barátom 🙂
Ha kérdezik, akkor te nyertél, a vázolt tények ellenére is! 🙂
🙂 Oké, undorító, hangos, és lassú 🙂 Ha te mondod. Úgy látom téged a tények nem annyira érdekelnek.
De még mindig nem láttam videót, ahogy a hibrided felgyorsul 80-160-ra 🙂 Persze ha van egyáltalán autód és nem csak háztartást (esetleg áramot) vagy képes vezetni LOOOOL 🙂
Arra pedig még véletlenül se gondoltál, hogy a HSD hibrid is benzinnel megy, ugye? 🙂 Tehát így, vagy úgy, de x liter így is elég a motorban, Co, CO2, nitrogén, sőt még egy pici korom is lesz belőle, mégha nem is látszik. Tudod, még benzinmotornál is:)
Tudsz olvasni? 🙂
„An HSD transmission continuously adjusts the effective gear ratio between the engine and the wheels”
…
e-CVT (electronic continuously variable transmission)
Tehát: Attól még, hogy nem mechanikusan, hanem elektronikusan változik az áttétel, attól még CVT. Tudod, OkosTóni?
Úgy látom veled csak egy óvodás szellemi szintjére leereszkedve lehet (talán) szót érteni. Bár ebben is kételkedem. Most pedig, fiacskám, megbuktál, menj az osztályfőnöködhöz, a szüleidet pedig várom a fogadóórán, hátha kiderül mitől lett ilyen a fiacskájuk 🙂
Gusztustalanul udorító és elképesztően hangos az elavult koromdízeled üvöltése. Ezen felül többet fogyaszt, szarabbul gyorsul és sokkal de sokkal brutálisabban pusztitja a környezetet mint a HSD.
Hihetetlenül nagy fost választottál, de ilyen szellemi szint mellett ez nem is nagyon történhetett volna másképp.
Tudod a kötelességedet, tükör, köpés! LOL! 🙂
Tehát akkor nem CVT. Ismét hülyét csináltál magadból, leülhetsz elégtelen alá.
A saját cipőjével tapostad ki a belét a kis nyomorult féregnek :D. Majd jön az nyavíkolva, szitkozódva vissza mert másra úgy sem képes, hiszen az ész érveit már réges-régen megdönthetetlenül megcáfoltuk, most jön az, hogy neki azért van igaza mert hangosabban tud ordibálni :D. Nem irigylem azt a(z épeszű) rokonát, aki dieselt választ pusztán ésszerűségből. 🙂
Ja a hangzavart illetően meg ne fáraszd magad, mindenkinek teljesen egyértelmű, hogy a Prius egy üvöltő rém a diesel mellett, csak ennek az inszeminátornak kell zajszintmérő hozzá, hogy meggyőzd :D. De tudod mit? Akkor se tudnál meggyőzni egy olyat akinek annyi köze van a gépjárművekhez, amíg hordágyon lekötözve beteszik a betegszállítóba és elviszik egy másik pszichiáterhez tanulmányozási célból. 😀
[b]„Hangzavart produkál? Bizonyíték rá?”[/b]
Mit akarsz te szerencsétlen balf*sz? Nem veszed észre, hogy úgy lenyomtunk a korhadt fás haveroddal víz alá, hogy csak kapkodsz a levegőért? Mindig bizonyítékokért könyörögsz, ott vannak csak olyan marha-barom vagy, hogy fel se fogod amit mond és mutat az ember. Nem tehetsz róla, aki ilyen furkó és csak a maga igazát hajtogatja teljesen összefüggéstelenül azon valóban csak a gyógykezelés segít…
Az első szó a tesztben!
Az első szó a tesztben!
Az első szó a tesztben!
Az első szó a tesztben!
???
Mit akarsz te szerencsétlen nyomorék? Ülj vissza bicajra és pedálozzál kiskancsó!
Ja és tán’ nem szólhatok bele egy szerencsétlen elme roggyant eszmefuttatásába? Ki a rák vagy te az ügyvédje? Vagy te tartod a kocát az inszeminátornak? 😀
Toyota.com
Transmission:
Electronically controlled Continuously Variable Transmission (ECVT)
Te, OkosTóni 🙂
Objektíven hasonlítom össze 🙂 Meghallgatom ezt:
https://youtu.be/-FRgd7qroTE?t=1m21s
[b](Motorbőgés)[/b]
és ezt
https://www.youtube.com/watch?v=XGwMfP9tESY
(éppen csak hallható, halk, kellemes, szívmelengető brummogás)
🙂 Mosd ki a füled akkor, öcskös 🙂
„Like a CVT, an HSD transmission continuously adjusts the effective gear ratio between the engine and the wheels to maintain the engine speed while the wheels increase their rotational speed during acceleration. This is why Toyota describes HSD-equipped vehicles as having an e-CVT (electronic continuously variable transmission) when required to classify the transmission type for standards specification lists or regulatory purposes”
ÉS
„the torque/speed conversion uses an electric motor rather than a direct mechanical gear train connection”
Tehát ugyanúgy CVT elven működik, csak nem mechanikus, hanem villannyal 🙂 De attól még [b]bőgeti :)[/b]
Szerintem az a csúcsidióta, aki egy szót nem tud elolvasni, értelmezni és beleugat más vitájába!
Az első szó a tesztben!
[b]Az első szó a tesztben![/b]
[u]Az első szó a tesztben![/u]
[u][b]Az első szó a tesztben![/b]
[/u]
AZ ELSŐ SZÓ!
(általános iskola)
Jaaa, hogy SEGG módjára te szubjektívan hasonlítasz össze két dolgot pont úgy mint egy idióta SEGG? LOL! 🙂
Jaj de meglepődtem, nem is gondoltam volna hogy egy ilyen SEGG, akinek a feje helyén is csak egy SEGG van ezt csinálná. 😉
Akkor csinálj még 100 videot a SEGG-hangos koromdízeledről, hogy még az eddigieknél is nagyobb SEGG-et csinálj magaadból, ha még ez egyáltalán lehetséges! LOL! 🙂
A koromdízeled SOKKAL DE SOKKAL hangosabb és idegesítőbb, ez TÉNY, segg! 🙂
És figyelj csak SEGG, a HSD-ben egy molekulányi CVT sincs SEGG, soha nem is volt, soha nem is lesz, SEGG. Még valami, SEGG, amivel mégjobban kihangsúlyoznád a SEGG-ségedet?
Úgy hasonlítom össze a hangot, hogy melyik mennyire bántja a fülem 🙂 Egyszerűen bántja a fülem az iyen magas fordulatszámon történő üzemeltetés 🙂
Direkt ezért csináltam én is olyan videót, hogy a 100 Hz alatti hangokat is felvegye (igaz felerősítve így azokat, főleg ha van mélynyomód otthon 🙂 ), hogy minden benne legyen 🙂
ÉÉS még így is sokkal csendesebb, mint a röpsúlyos robogóváltós hibrid 🙂
Oké Mester, te győztél 🙂
Tippeltem a 6000-et, mert a legtöbb modern benzinmotor ott éri el a csúcsteljesítményt 🙂 De lovagolj csak ezen, a lényegen nem változtat: fülsértő rikácsolás ez, mindegy, hogy 5200, vagy 6000 🙂
Primitív bot 🙂 Erre nem is mondok semmit 🙂
Hé „Segg” 🙂
Itt van még egy videó a hangzavarról:
https://youtu.be/-FRgd7qroTE?t=42s
Vagy például
https://youtu.be/-FRgd7qroTE?t=1m21s
Vagy:
https://youtu.be/-FRgd7qroTE?t=4m
Figyeld, hogy csapatja neki a CVT 🙂 Aztán fél perc motorbőgés után sikerült elérni a kamionok sebességét a külsőben 🙂
Egy alap előzés autópályán = eleve szarul gyorsul, de az, hogy ultimét fordulaton tartja, nevetséges 🙂 Főleg 1:31-nél figyeld. Mindez egy sima 90-140 körüli gyorsítással 🙂
Nem tudom, még hány videóra lesz szükség, hogy belásd: Ha gyorsulni akarsz a cvt-s hibrideddel, annak motorbőgés lesz az eredménye. EZ TÉNY 🙂
HAsonlítsd már össze ezt a fülsértő motorbőgetést az én videómmal 🙂
https://www.youtube.com/watch?v=XGwMfP9tESY
Hangzavart produkál? Bizonyíték rá? Jaa az már sosincs, hiszen hülye vagy mint a segg ilyenhez.
Síkgyökér holiday, húzzál már el innen a halál műszerére ahova való vagy. 1000x bebuktál már mindennel tehetségtelen csíra, úgyhogy kuss a neved. 🙂
Olyan egy gyökér vagy, egyedül te nem veszed észre, hogy csak egy „megahülye” van itt, akit s3000-nek hívnak. Semmit az égvilágon nem tudsz mondani arra a hangzavarra amit egy HSD produkál csak azt, hogy mindenki idióta aki szerint hangos.
Mindenhol az a legjobb ha nem tudod mennyivel pörög a motor? Jah, az ilyen végtelen idióta, műszaki analfabéta fotelhuszárnak biztosan jobb… mert pállott pofával, csöpögő nyállal, aki az utat bámulja mint egy szellemi fogyatékos annak eszébe sem jut, hogy takarékosabb is lehetne ha feljebb kapcsolna a sokszor teljesen felesleges pörgetés helyett. Azt éred el azzal a primitív bottal, hogy csak akkor kapcsolsz vissza ha valóban szükséges és muszáj, nem pedig akkor amikor az elektronika úgy gondolja, és józan ész hiányában fel is zavarja a fordulatszámot amint teheti.
A leghalványabb fingod sincs arról, hogy milyen fordulatszámon megy a motor a legtöbb HSD-ben, mi a jó életet nem tudsz felfogni ezen agyhalott? Megahülyét csináltál magadból a 6000-es mantráddal, most az 5200-vel csinálod ugyanezt? Igen. LOL! 🙂
Nem városban/dugóban, hanem MINDENHOL messze jobb az, nem nem kell egy teljesen fölösleges, teljesen értelmetlen és teljesen elavult paramétert figyelgetnie az embernek állandóan, ahelyett hogy a vezetésre koncentrálna. De Te ezt sem vagy képes felfogni, hiszen az 1 bites agyad végleg leragadt az elavult koromdízelek füstfelhőjében meg a primitív bot rángatásában.
Azt szólok, hogy a hozzád hasonló kiscsákók esetén ahol a hálózatos idegrendszer párosul a szorgalommal nincs gyógyír. Ez definíció szerint a reménytelen eset. 🙂
Aki ekkora ordító baromságot komolyan felvet – pláne azok után, hogy mindennel dagadtra verte a képét a folyamatos pofára eséseivel – azon tényleg már csak sírva röhögni lehet.
Hogy hasonlítanád össze a két hangot, fülre, szerencsétlen?
Hogy biztosítod, hogy ugyanolyan érzékeny legyen mindkét mikrofon és ugyanolyan beállítások mellett történjen a felvétel és a lejátszás is?
Mikor tervezed, hogy az agyadat kinöveszted végre?
Ülj le, megint egyes alá!
Csak akkor leszek ideges, cask ha ilyen fokú aggresszióval találkozom szembe (S3000).
Igen, sok emelkedő van, de pl. előzésből még több van. Elég sokat járok autópályán, és hidd el, elég sokszor kényszerülök gyorsításra. Vagy közúton előzésre. Mindegy, ha gyorsulás kell, akkor márpedig nyélgáz kell.
Kényelmesnek kényelmes, cask ha azt kell hallgatnom, hogy 5200-as fordulatszámon pörög a motor egy nagy gyorsításnál, akkor az rontja a közérzetem. Turbós autónál ilyen nem nagyon van, mivel 2000-4000 között már tudja a maximális teljesítményét/nyomatékát.
Városban, dugóban jobb az automata. Ebben egyet értünk.
Engem nem zavart olyan mértékben, hogy ideges legyek. Másrészt egy általában hosszú útszakasz hány százaléka emelkedő? 0-5%? Hány % a maradék 95-100%, ja, hogy akkor mi is számít?
Ne nekem mond, hogy az a kényelmes, hogy nem kell váltogatni, meg a fordulatszámot figyelni, mert minden HSD ilyen. De ezt miért autópályán hozod fel, mikor ott alig kell váltani?
Városban kardinális kérdés, hogy 850-szer nyomod be a kuplungot, vagy egyszer sem. Na ott számít és az valóban teljesen felesleges idegőrlő elavult f@szság egy HSD-hez képest.
Aztvpedig sose mondtam,hogy a dízel a válasz mindenre.városban biztos jobb egy hibrid.s3000 szerint ver mindnet. Szerntem meg nem.
Tévedés!az rendben van,hogy terhelés nélkül csendes egy autó,de ha gyorsítani kell(vagy emelkedô következik)és hangzavar van,az elég idegesítô.
Nrkem az a kémyrlmes,hogy nem kell visszaváltogatni,igen,2000-4000 es fordulatszám között ugyanúgy megy,még mindig.
Nekem autópályára tökéletes a dízel.csendes,JÓL gyorsul motorbôgés nélkül is ,jól fogyaszt,stb
Mondom,lássuk mit tud a prius 80-160 közöt. Milyen zaj milyen gyorsulással párosul.komolyan kíváncsi vagyok! 🙂
Sheppard!
A szavak kiforgatásában profi vagy! (Szerinted s3000 valaha megdicsérne téged? 🙂 )
De olvasásban már kevésbé.
Örülök, hogy beleolvastál az első generációs Prius tesztjébe, de igazán végigolvashattad volna! Vagy legalább az összefoglalót a végén:
„A megtett 2827 kilométer alatt egy [b]kitűnő utazóautót[/b] fedeztünk fel a Priusban. Közel teljes terhelés mellett, a végsebesség 80-90 százalékával haladva 6,2 literes átlagfogyasztással tettük meg a Budapest-Genf- Budapest útvonalat. Kényelmesek az ülések, [b]csendes az utastér[/b], jó a rugózás. Hosszú úton ezek a legfontosabb szempontok.
A Prius annyira jó kocsinak bizonyult, hogy a Párizsi Autószalon előtt talán újra a Toyotától kérünk autót. Ha más lapoknál megkérdezik, milyen autóval megyünk, büszkén azt válaszoljuk majd: szerencsénk volt, még éppen kaptunk egy Priust.”
(1997-2003-ig gyártották ezt a Priust, amikor I30-as még tervezőasztalon sem volt.)
Ha már a gyorsulásnál tartunk, megtanultad végre, hogy gyorsul az autód a legjobban? Csak mert így tényleg legyorsul egy hibrid is.
Egyébként itt szörnyű képzavarban van mindenki! Ki állította, hogy a Toyota hibridje minden paraméterében, minden pillanatban jobb kell legyen. Attól, hogy egy autó, vagy hajtásrendszer a legjobb (vagy legfejlettebb) még lehetnek olyan „részek”, amiben egy másik – még akár egy dízel is – jobb. Pl. végsebességben.
Oké, mesemondó 🙂
Szánalmasan gyorsuló? Traktorhangú? 🙂 Kár, hogy a videóban nem is lehet szinte motorhangot hallani 🙂 Amúgy szerintem jól gyorsul 🙂
Na, most szeretnék tőled is kérni egy videót, amiben a SAJÁT AUTÓDDAL csinálsz egy hasonló videót 🙂 Már ha van autód, és nem csak ökörségeket beszélsz csak úgy 🙂
A zajra hadd reflektáljak még az Általad, vagy a másodlagos nicked(?) alatt belinkelt cikk alapján:
http://www.vezess.hu/teszt/teszt_toyota_prius_2827/1811/
„Gyorsításkor az automatika megzavarta a Prius utasterében honoló nyugalmat. A szerkezet, szerintünk gyakran indokolatlanul, mindig padlógázt adott, hangosan felbőgetve ezzel a motort.”
Nahát! 🙂 Csak nem motorbégetés volt a válasz, ha decens gyorsulást szeretnél kicsikarni a szerencsétlen hibridedből??
Na, itt a kihívás!
Szeretnék látni, egy full padlógázas gyorsulást 70-80 ról mondjuk 130-160-ig. Hanggal! 🙂 Youtube-ra feltöltheted, és összehasonlítjuk kinek hogy gyorsul, és milyen zajszinttel. Mit szólsz? 🙂
Vezetési élménybeli különbségek:
https://www.youtube.com/watch?v=6xYZu1wy-lM
Ez az, így kell ezt csinálni! Miután a tények fegyverével rátapostál a férgek fejére még egy bokafordítással díszíteni is érdemes a dolgon had recsegjen egy kicsit a leve a betonon! LOL! 😉
A kopasz nevű fogyatékos meg nem csak most, hanem minden egyes megszólálásával tökön lőtte magát. Dehát annyira ostoba hogy még ezt sem képes felfogni. Ezért kedveljük ezt a bohócot ahogy vért izzadva csinál magából egyre nagyobb hülyét. 😉
Veled ellentétben én viszont pontosan tudom miért hazudsz mint a vízfolyás a szánalmasan gyorsuló, borzasztóan zajos traktorhangú, koromdízeledről. Mert pont olyan ostoba hülye vagy mint a kopasz – meg még sokan mások az idióták közül – ezért mint a sarokba szorított állatnak miután mindennel bebuktál amivel valaha is előjöttél semmi más nem marad számodra mint a mocskos hazudozás meg a mellébeszélés. Nem hogy a sánta de a láb nélküli kutyánál is hamarabb utol lehet érni téged kisfiam! LOL! 😉
Marhaságot kettőnk közül csak te mondtál kisgyerek! A te szarodból a látható meg a nem látható korom is ömlik amivel brutálisan pusztítjátok a környeztetet, de az ilyen féreg lények magasról tesznek az egészre. Mi meg teszünk róla, hogy eltapossuk ezeket a férgeket. És tudod miért? Mert megérdemlik! LOL! 😉
Jaaa, hogy nincs pénzed egy rendes járműre, innen fúj a szél meg az agyhalott koromdízel imádat? Nos, férgeknek nem is szokott lenni rá, sőt mondok egy rosszabbat, soha nem is lesz! 😛
Már majdnem azt írtam, hogy ésszel és okosan vezetsz, de a részecskeszűrő szándékos kikötése minden csak nem okos lépés. A saját anyagi javad előnybe részesítése a környezeteddel és az abban élőkkel szemben. 🙁
Most vagy ez a 362 fő szintén Peugeot 307-es dízel (1,4-2,0l) tulaj nem tud ökosan vezetni, vagy az autódba beleraktál egy pl. a tesztben is szeplő sokkal fejlettebb Auris HSD hajtásrendszert?
[url]http://www.spritmonitor.de/en/overview/36-Peugeot/349-307.html?fueltype=1&minkm=5000&powerunit=2[/url]
2 literes dízelre szűrve [b]6,49 liter/100km[/b], ami borzasztó messze van a Toyota Auris Touring Sports Hybrid-hez:
[url]http://www.spritmonitor.de/en/overview/36-Peugeot/349-307.html?fueltype=1&minkm=5000&exactmodel=2.0&powerunit=2[/url]
Viszont Kopasszal kapcsolatban tényleg igazad van! Te legalább tudsz olvasni!
🙂
S3000 találtam még neked pár érdekes témát, légyszi ne hagyd abba, s reflektálj ezekre is, ha már a hibid topicban játszunk 😀
http://verde.444.hu/2014/09/17/hat-erv-a-hibridautok-ellen/
„Ez persze csak parasztvakítás, a hibridautók ellenzői átlátnak a szitán! Hiszen az elektromos autózás nem füstmentes és környezetbarát ám! Sőt, még jobban szennyez, mint az olaj, jó pár kommentelő netes médiafogyasztó szerint(2): “Föld-annya annyira azért nem tapsikol, ha figyelembe vesszük, hogy a tisztán elektromos működés egyelőre környezetszennyezőbb, mint egy újfajta robbanómotor. Mert hogy fűtűolajból, gázból meg szénből lesz az a fránya elektromosság többnyire“
Viszont hogy teljes legyen az örömöd, a PSA csoport elkészítette -persze csak neked- a diesel hibridet!
A tökéletes autó az inszeminátornak: http://www.peugeot.hu/bemutatoterem/508/rxh/p=508-rxh-technologia/
😀
Nem cserélünk ki semmit sem, a tesztet neked kukáztam hogy legyen mire élvezkedned! Amúgy mi bajod van a koromdízellel? Bár nekem saját használatra benzines van, de a céges autóm dízel, s szeretem nézni a tükörből ahogyan egy kövér gázadásra bőséges fekete füst száll fel…. Rolfmao 🙂
Bár a céges ilyet sajnos még nem tud, de azért szereti okádni a füstöt (ezt csak neked, esetleg inhalálhátnál egy keveset te szellemi toprongy, Lol:-) https://www.youtube.com/watch?v=yofCjd3QHuI
Üssél még rajta párat! Viszont a műsor amit csinált, az k@rva jó…..rég röhögtem ennyit! Az energia oldalas linket amikor megtaláltam, akkor már tudtam, hogy harapni fog rá, s lám bejött. Inszeminátor fiam már teljesen bepörgött! Mellesleg ha annyira környezettudatos lenne, ahogy állítja, akkor nem öblítené le a wc-t, hanem ismételten feldolgozná a tartalmát s elfogyasztaná…! Lol
Nem is értem, hogy hogy van pofád ekkorákat hazudni 🙂
Hiába linkelek be videót, amin épp egy prius közlekedik autópályán, és bömböl a motorja, aztán a saját autómat, amiben szinte csak a szél suhog, te az ellenkezőjét mondod.
Aztán jött a koromfelhő. Rájöttél, hogy marhaságot mondtál, és egyből az x mikronnál kisebb részecskékről beszélsz 🙂 Ami egyébként így is van. Rákkeltő, rossz, csúnya. Ezzel nem tudok mit tenni. De amíg a csodálatos hibrid technológia egy tejfölösdoboz priussal indul 9 millió forintról, addig felejtsék el, hogy bármikor hibridem lesz ennyi pénzért.
Nem lepődsz meg, mert a hihetetlen pofáraesés után is képes vagy ugyanazt a hülyeséget hajtani tovább 🙂
Évtizedek óta nem teszel nejlonba semmit, mi? Oké 🙂 Szerintem akkor még nem is éltél, de ha mégis, akkor igazán sajnálom, hogy ennyi idősen egy ilyen elvakult, szemellenzős és nem utolsósorban alpári stílusú ember lett belőled.
Igen, én is az vagyok, attól függően milyen stílussal találom szembe magam 🙂
[i]„:) Szerintem csendesebb volt az i30-am, 80-ról egészen 160 ig. B+ a motort nem is hallani szinte ! :)”[/i]
Szerintem meg sokkal hangosabb a gyorsulása meg szánalmas. Ezek mind vitán felül állnak oviskám! LOL! 🙂
[i]„Minden egyes gázadásra ilyen kurva hangzavar…”[/i]
Istenem de buta vagy, semmilyen hangzavar sincs, hiszen a Toyota nagyon előrelátóan gondoskodott erről ugyanis gyárilag csomagol füldugókat a hibridjeihez! Minden egyes füldugóra rá van írva, hogy autópályán kötelező felvenni, nehogy beszakadjon az ember dobhártyája az üvoltő motortól! LOL! 🙂
[i]„Az überkirály villanymotoroddal csak az a baj, hogyha tényleg ekkora nyomatékot tudna leadni, akkor alkar vastagságú féltengelyekkel gyártanák a priusokat :)”[/i]
Miért, szerinted milyen vastag a Piusokban a féltengely? Gyufaszál vastagságú?
Az a legviccesebb az egészben, hogy te tényleg nem érzékeled, hogy mekkora hülyét csinálsz magadból. 🙂
[I]”Találtam egy dyno (teljesítménymérős) videót egy 2006-os priusról:”[/i]
Szóval találtál egyet? Aztaaa! És ebből mi következik szerinted – azon kívül, hogy találtál egyet -? 🙂 A videód pont ugyanolyan mint az eddigiek, a seggedet talán ki lehet vele törölni, másra nem jó. Amúgy a hibridek méréséhez speciális mérőpad kell, különben hülyeséget mérsz, ez olyan? És ha olyan, az honnan látszik?
[i]„Hiába elavult a dízel, ha még mindig 2× nyomatékosabb a turbó miatt alacsony fordulatokon.”[/i]
Persze hogy 2x nyomatékosabb, ellenben a hibrid meg 20x sőt 200x sőt 2000x vagy akárhányszor nyomatékosabb! 😉 Egyedül azt kell elhallgatni, hogy mihez képest.
Most őszintén, ugye az általános iskolát sem sikerült elvégezned? 😉
[i]„Képzeld, én arra recskázom amióta TD autóm van, hogy nincs hangzavar az autóban autópályán, vagy nagy gyorsítások közben. És közben még keveset is fogyaszt.”[/i]
És ez a hangzavar még mindig sokkal nagyobb mint ami a hibridben van ráadásul annál lényegesen többet is fogyaszt a brutális környezetpusztításáról nem is beszélve! És te erre recskázol, ez mindent elmond rólad.
[i]„Ez így 30 éves fejjel már nem nekem való :)”[/i]
Naaaa, ekkorát nem kell lódítani, az a 30 az inkább 13-körül lehet a valóságban, ha biológiailag nem is de szellemi szint tekintetében mindenképpen! 🙂
[i]„Már megint az a fránya korom 🙂 Úgy hívják, hogy részecskeszűrő, katalizátor, és magas befecskendezési nyomás.”[/i]
Jaj, ezt már annyira vártam, hogy nyáladzó vigyorral a fejeden ismét belerohanj egy óriási nagy pofonba! 😉 De ne izgulj, nem fogsz csalódni bennem én tiszta szívből adom ezt a maflást is! LOL! 🙂
Tehát úgy hívják, hogy részecskeszűrő? 🙂 És a szaros részecskeszűrőd – amit egyébként tipikusan az ilyen totálisan tudatlan, gondolkodásra képtelen csákók kedvéért találtal ki – mit csinál a 2,5 mikronnál kisebb koromrészecskékkel? (amik toronymagasan a leghalálosabbak az összes szennyező közül, ami a 120+ éves belsőégésű motornak nevezett ótvarszar találmányból kijön)
Jaa, hogy mi az hogy 2,5 mikron meg egyáltalán miről is beszélek ugye? 🙂 Elárulom kisgyerek, hogy nagyjából nulla hatásfokkal szűri a koromszűrőd ezeket a részecskéket. Tehát pontosan a buta tuskóknak való a részecskeszűrő, hiszen ilyen kis részecskék már amúgy sem láthatóak szabad szemmel, a nagyobbakat meg valamennyire szűri – kivéve ha a köcsög állatja kiköti, mert akkor még azokat sem -, hiszen a szerencsétlenje – jó esetben – nem lát sok kormot, ezért azt hiszi, hogy nincs is. A legalja meg még rádob egy lapáttal és azt mondja, hogy nézegessek kipuffogóvégeket. Ismersz ilyet? LOL! 🙂
No és most szépen szedjed össze a kitört fogaidat a földről és töröld fel a padlóról a nyálas véredet! ROFLMAO! 🙂
[i]„Csak a TE kedvedért csinálok egy videót arról, hogy csutkó, de tényleg csutkó gyorsulásnál mennyire kormol, csak nehogy meglepődj[/i]”
Bizonyára így lesz, mert én legendásan az a tipikus meglepődő típus vagyok. Csak én azon szoktam meglepődni, hogy ilyen életképtelen fehérjehalmazokat minek engednek internet közelébe. 🙂
Jaa, és a videodból semmiképpen ne felejtsd ki annak az elavult koromdízelednél többször annyiba kerülő mérőműszernek a hitelesített mérési adatait is betenni ami mutatja a padlógáznál kiokádott 2,5 mikronnál kisebb részekék emissziós adatait is! Sok sikert a méréshez! LOL! 🙂
[i]„Elég, ha megnézel egy modern kamiont, az mennyire füstöl. Elárulom: semennyire 🙂 Csak figyelj tényleg, nézd meg az újabb kamionokat! Ajánlom :)”[/i]
Jaaa, hogy te még mindg csak azon a bányászbéka szinten stagnálsz, hogy ha nem látszik szabadszemmel valami akkor nem is létezik ugye? 🙂 Majd ha megméred az előbb említett mérőműszerrel a tényleges kibocsájtást a „modern” kamionjaidon, akkor majd visszajöhetsz bocsánatot kérni, addig viszont lekushadva visszavonulsz a lyukadba. 🙂
[i]„Nejlon zacskóba teszel -e cuccokat vásárlás után? Netán ki is dobod őket a kukába! Szemét környezetszennyező köcsög vagy akkor!” Vagy netán ivóvízzel öblíted a szarodat?[/i]
Nem teszek, mivel évtizedek óta texilszatyorba rakom a vásárolt dolgokat amit újrafelhasználok és ezért a nem létező műanyagszatyrokat kidobni sem tudom. A WC-t pedig eső ill. talajvízzel öblítem.
Szeretnél még valamit a csuszalesődre? – már ha egyáltalán maradt még valami belőle – LOL! 🙂
Holnap, barátocskám, holnap! 🙂
🙂 Szerintem csendesebb volt az i30-am, 80-ról egészen 160 ig. B+ a motort nem is hallani szinte ! 🙂
Ezt a csodálatos hibridjeidről viszont nem lehet elmondani 🙂
Hát, ha azon a videón nem 5200-on forog a motor, akkor még nagyobb bukás, mert ha már alacsonyabb fordulaton is így bőg, akkor viszont totál beszopódtál 🙂 Ha még ennél is tud hangosabb lenni, akkor igazán sajnálom azt, aki ilyennel autópályázni mer. Minden egyes gázadásra ilyen kurva hangzavar… Hát én felgyújtanám a picsába, ha így kéne bőgetni a motort a legcsekélyebb gyorsulás érdekében is.
Szerintem nézd meg mégegyszer a videómat, aztán a prius-ost, de közben mosd is ki azt az ultimét szigetelő fülzsír réteget belőle, azt ajánlom 🙂
A nyomatékról:
Az überkirály villanymotoroddal csak az a baj, hogyha tényleg ekkora nyomatékot tudna leadni, akkor alkar vastagságú féltengelyekkel gyártanák a priusokat 🙂
Találtam egy dyno (teljesítménymérős) videót egy 2006-os priusról:
https://www.youtube.com/watch?v=z-vXdA7t8R4
Érdekes módon az összteljesítmény 100 lóerő, és a max nyomaték pedig szánalmas 160 newtonméter.
Ezt összesen a 76 lóerős benzinmotor + a 67 lóerős villanymotor tudja. A nyomaték pedig a 115 + 400 (!!!!) Nm nyomatékból jön össze.
Micsoda őserő van ebben a hibrid rendszerben. Beszarás! Tekintve, hogy az auris jóval erősebb, nagyvonalú leszek, és talán, de tényleg, csak talán tud kb 200 NM nyomatékot összesen.
Azt felejted el, hogy nem tudod csak úgy összeadni a két motor összetartozó adatait.
Hiába elavult a dízel, ha még mindig 2× nyomatékosabb a turbó miatt alacsony fordulatokon. Alacsony fordulat = lehet beszélgetni gyorsítás közben, meg autópályán, érted már? Nem ilyednek meg az utasok, nem hiszik azt, hogy versenyezni akarsz, stb.
Képzeld, én arra recskázom amióta TD autóm van, hogy nincs hangzavar az autóban autópályán, vagy nagy gyorsítások közben. És közben még keveset is fogyaszt. Kinek mi. Volt benzines autóm, az is mókás volt, csak ha azt akartam, hogy menjen, akkor 3000-es fordulat alá nem volt szabad engedni a motort. Ez így 30 éves fejjel már nem nekem való 🙂
Már megint az a fránya korom 🙂 Úgy hívják, hogy részecskeszűrő, katalizátor, és magas befecskendezési nyomás.
Csak a TE kedvedért csinálok egy videót arról, hogy csutkó, de tényleg csutkó gyorsulásnál mennyire kormol, csak nehogy meglepődj 🙂
Elég, ha megnézel egy modern kamiont, az mennyire füstöl. Elárulom: semennyire 🙂 Csak figyelj tényleg, nézd meg az újabb kamionokat! Ajánlom 🙂
Itt kettőnk közül Te vagy az, aki mindenáron be akarja magát szopatni ezzel a sötétzöld mentalitással 🙂 Nejlon zacskóba teszel -e cuccokat vásárlás után? Netán ki is dobod őket a kukába! Szemét környezetszennyező köcsög vagy akkor! Vagy netán ivóvízzel öblíted a szarodat? Ekkora galádságot! 🙂
[i]„A sportmonitoros adatokat amúgy is fenntartásokkal kell kezelni, mivel azok „bemondás” / bebüfögés alapján születnek, a felhasználok szubjektív véleményei/tapasztalatai alapján.”[/i]
Ellenben a te végső kegyelem(öntökön)döfésednél semmilyen ilyen probléma nem állhat fenn, hiszen a napnál is világosabban le van írva, hogy az „tesztek alapján” készült! LOL! 🙂
Sűrűbben kellene ide járnom, a fekete-idióták hülyesége mindig könnyet csal a szemembe és fájdalmat a hasamba a percekig tartó röhögéstől. 🙂
Leborulok a végtelen ostobaságod és hülyeséged előtt! LOL! Ez igen b+, ez aztán a kegyelemdöfés a javából – tulajdonképpen a te szellemi szinteden az is 🙂 – !
Tehát ha Tökfej Józsi műkörmös ír egy blogot amiben a hasára vág és a „tesztek alapján” – amiből az összes információ az, hogy a tesztek alapján történt az összehasonlítás, de hogy milyen tesztek alapján és hol vannak azok a tesztek az persze nem, hiszen minek bonyolítani az életet ilyennel 🙂 – kihozza a koromdízelt győztesnek, akkor te azt egyből teljesen be is szopod és itt bemutatod mint kegyelemdöfést? ROFLMAO! 🙂
Tudod mit hülyegyerek, akkor a Te bányász béka szinteden válaszolok: Cseréld ki a „tesztek alapján” előállt eredményeket a hbrid és az elavult koromdízel között és voilá!!! máris a hibrid lett a győztes! Ezek után köpd le azt a szellemi fogyatékost akit a tükörben látsz! Tejó isten, micsoda kegyelemdöfés! LOL! 🙂
Összehasonlítottam buta tónikám. A koromdízel egyértelműen sokkal hangosabb volt, cserébe a gyorsulása szánalmas. Megnyugodtál végre? 🙂
Amúgy a videóban miért nem szerepel egy hátsó kamera képe is, amin azt lehetett volna látni, hogy az elavult koromdízeled egy hatalmas, undorító halálosan rákkeltő koromfelhőt okád ki magából amikor ráléptél a gázra? Vagy a hálózatos idegrendszered már ilyen összetett dolgokkal képtelen lenne megbírkózni? 🙂
Összehasonlítottam buta tónikám. A koromdízel egyértelműen sokkal hangosabb volt, cserébe a gyorsulása szánalmas. Megnyugodtál végre? 🙂
Amúgy a videóban miért nem szerepel egy hátsó kamera képe is, amin azt lehetett volna látni, hogy az elavult koromdízeled egy hatalmas, undorító halálosan rákkeltő koromfelhőt okád ki magából amikor ráléptél a gázra? Vagy a hálózatos idegrendszered már ilyen összetett dolgokkal képtelen lenne megbírkózni? 🙂
[i]„Egyébként pedig egy „szaros” Hyundai is tud csendesebb lenni egy hibridnél. Ennyi :)”[/i]
Persze hogy tud, senki nem állította az ellenkezőjét. Pl. amikor nem indítod be azt a halálgyár hígfos koromdízelt, akkor elképzelhető olyan eset amikor csendesebb. Tudod ha többet fogyaszt az elavult koromdízeled, cserébe legalább leállított állapotban legyen csendesebb egy hibridnél. LOL! 🙂
[i]„Lehet egy dízel ugyanilyen ECO gumival simán verné zajban a csodálatos hibridedet :)”[/i]
Persze, hibás, téveszme elméletekben sok minden lehet, csak a valóságban soha nem akar ez teljesülni. Tudod, pont úgy mint ahogyan a fostalicska koromdízeled kevesebbet fogyaszt a hibridnél mega-pofára esésed sem. 🙂
[i]„ahogy a videón is próbálkozik a delikvens 5200-as fordulaton”[/i]
Miért, a videón 5200-as fordulaton próbálkoznak? Eddig azzal csináltál magadból – sok más mellett 🙂 – megahülyét, hogy a valóságban soha nem létező 6000-es fordulattal verted az asztalt. Most, hogy elárultam, hogy 5200 a maximum, most már tutibiztosra tudod, hogy 5200-vel pörgött? És mindezt természetesen azért van így mert Te, aki eddig mindennel bebukott újabb megalapozatlan hülyeséggel áll elő? 🙂
Mikor fogod már végre fel azzal az kőostoba fejeddel, hogy a tudatlan, tompa, őskövület hülyéken kívül, senkit az ég egy adta világon nem érdekel, hogy egy HSD hibridben mi az aktuális fordulatszám? Annyira nem, hogy a legtöbb HSD rendszerű hibridben nincs is fordulatszámmérő.
Ez a fordulatszám mizériád kb. akkora baromság mintha az olajnyomás pillanatnyi értékére recskáznál és a sok bukástól feldagadt fejjel azzal jönnél hogy de bezzeg a büdös koromdízelnél van olyan eset, hogy 0,1 MPa-al kissebb olajnyomással is tud működni a hibridhez képest. LOL! 🙂
Persze értem én, egyik mega-pofára esés után a másikba támolyogva gyorsan kellene valami amível próbálnád enyhíteni a fájdalmaidat, de természetesen csak egy újabb pofára esés lesz az eredmény. LOL! 🙂
[i]„A teljesítmény nem minden ám, ha 2× akkora nyomaték áll rendelkezésre (turbódízel/turbóbenzines motorok), sokkal komfortosabb az autózás.”[/i]
Tényleg? 🙂 De gondolom, csak akkor kényelmesebb, ha azt a nyomatékot egy halálosan elavult, szennyező koromdízel adja, ha egy hibrid (pláne hogy még nagyobb nyomatékot is ad mint a szaros koromdízeled) akkor nyilván nem lehet kényelmes. LOL! 🙂
Amúgy hány pofára esést szeretnél még előadni? 🙂
Szánalmas magyarázkodások tömkelege olvasható olyan emberektől, akik életükben nem vezették (de még csak nem is ültek benne) a tesztben szereplő majdnem tökéletes Aurist. Sőt, a véleményt formálók zöme életében nem vezetett semmilyen Toyota hibridet. Nevetséges próbálkozások, magyarázkodások arról, hogy miért fogyaszt több CO2-t a Spritmonitor szerint az azonos kategóriájú dízel. Hogy miért?
[b]Mert a Toyota túl jó hibridet készített![/b]
Pár elfogult fórumozónak ezt nehéz belátni, nagyon nehéz.
Sok az irigy ember + próbálják megmagyarázni a korábbi (hibás?) autóvásárlási döntésüket, hogy miért nem a tesztben szereplő Aurist (vagy elődjét, esetleg egy már 1,8 millióért is megvehető best buy Prius II-t) vették.
Az energiaoldalas firkálmány első autópárosánál is csúnyán mellélőttek, hiszen ha kevéssel is, de a Hybrid Yaris kevesebbet fogyaszt, mint a dízel Yaris a valóságban. Nem is csoda, hiszen az összehasonlítás alapját szolgáló „fogyasztást” így állapítják meg: „Fogyasztási adatoknál a tesztoldalak fogyasztási adatait vettük figyelembe”. Komolytalan az elején, akkor milyen lehet a folytatás. Nincs az a tanult ember, aki bedől ennek és nem lát át ezen.
A sportmonitoros adatokat amúgy is fenntartásokkal kell kezelni, mivel azok „bemondás” / bebüfögés alapján születnek, a felhasználok szubjektív véleményei/tapasztalatai alapján. Kb: ugyanaz a kategória, mint a „népítélet”, ahol egy adott típus kapcsán néhány száz vélemény alapján mondanak ítéletet egy több millió példányszámban legyártott típus/modell kapcsán!
Szociológiai értelemben ezek az eredmények nem validáltak!!! Kb: azt a kategóriát képviselik, mint amikor a politikai pártok 1-2000 embert lekérdőíveznek egy adott téma kapcsán, s aztán arra hivatkozva úgy állítják be a dolgokat, mintha ezen mintavétel eredménye a teljes lakosságot lefedné. Nonszensz és nevetséges! 😀 Aztán jönnek a zöld idióták és az inszeminátorok és kész tényként állítják be ezeket….. Rolfmao Lol 🙂 .
Jó cikket linkeltél. Na ennyi, hiába gebeszkedik a dupla nulla inszeminátor és ez a „kiszáradt fás” képű véglény. Erről pofázunk itt mindannyian. A spritmonitoros eredmény annak is betudható azaz, hogy kevesebbet eszik az Auris mint valami más mert aki Aurist vesz hibridben az nyilvánvalóan cammogva vezet és ez javítja az átlagot. Azok közül akik diesellel járnak sokan vannak akik csak használati eszközként tekintenek rá és nem óvatoskodnak.
Bocsi, elgépeltem: „adjak”
S végül had agyjak egy kegyelem döfést a hibrid vs dízel vitában a hibrid hívőknek, s neked is s300 fiam!
„Nyertes: dízel (jobb fogyasztás és olcsóbb). Konklúzió egyértelmű, a jelenlegi technológiával úgy tűnik a hibrid autók fogyasztása maximum utol tudja érni a dízeles autók fogyasztását, de tipikusan nem kevesebb annál. A hibrid autó ráadásul minden esetben drágább, mint hasonló tulajdonságú dízel autó. Ezen felül pedig a fent felsorolt hibrid autók benzinnel üzemelnek, Európában pedig minden országban a benzin drágább a dízelnél” Arról meg már nem is beszélve, hogy a dízel autók ma már igen környezetbarátokká váltak, az alacsony káros anyag kibocsátásuk által! 😀
http://energiaoldal.hu/hibrid-vagy-dizel/
Ezt a videót igazán s 3000 és menőmanó fiaimnak is elküldhetnéd! 😀 Rájuk még jobban illik.
Ha az a 478 NM tényleg valós lenne, elég sok prius-os járna 50 cm átmérőjű nyakizmokkal 🙂 Ilyen nyomatéka egy Mustang-nak van, 4,6-os V8-assal.
Fogok csinálni még egy videót (vagy kettőt, attól függően); azt nem garantálom, hogy azonnal, de pár napon belül, ha újból arra járok autóval.
Valamivel jobban fog gyorsulni, mert most is 1750-es fordulatról indult a gyorsulás (1900-tól tölt 100%-osan a turbó).
De mondjuk 95 kmh-nál már 5.-ben is 1900-es fordulaton van már. Onnan viszont egészen biztos ugyanúgy gyorsulna 5-ben, mint 4-ben. Majd még kitalálom hogy legyen:)
A lényeg, hogy amíg volt egy 1.3-as szívóbenzinesem, nem tudott nagyon mit tenni 3500-as fordulat alatt, állandóan vissza kellett kapcsolgatni. A súly/lóerő arány jó volt, mert 870 kg és 86 lóerő volt, de jött egy emelkedő, beültek még 3-an, bekapcsoltad a légkondit, mind azt jelentette, hogy megszűnt a gyorsulás. Még nagyobb fordulaton se volt képes elbírni a terheléssel.
A vicces az, hogy kb. tizedre azonos a két autó 0-100 ra gyorsulása (kis előnye volt a swiftnek, pár tizedmásodperc) 🙂 De a jelenlegi turbódízellel 4 személy, légkondi, emelkedő, valamit észreveszel belőle, de igazából nem sok vizet zavarnak. Sokkal-sokkal kényelmesebben használható. Soha sem kell bőgetni a motort, visszaváltogatni.
4700-ig képes forogni ez a dízel, de igazából 4200-nál olyan, mintha már nem nyomnád a gázt.
A benzinesnél kb. 3500-tól 6500-ig történt igazán valami, persze nem ilyen digitális stílusban, mint egy dízelnél. Ez kb 3000 fordulatnyi tartomány.
Dízelnél ez kb 1800, ahol elkezd történni valami, és 4200-ig van értelme kb. elmenni (itt már ugyan nincs akkora nyomaték, viszont már lendületet kapott az autó). Ez 2400 fordulatnyi tartomány körülbelül.
Ezzel még nincs is baj, csak már igazán fárasztónak tartom, hogy visszakapcsolgassak, és 4-5-6-ezres fordulatig nyomjam neki, hogy történjen valami. És ezt bizony 2 literes benzinesekkel is ugyanígy meg kell tenni, mert a szívóbenzines motorok ilyenek. Erre még persze rájön az is, hogy nyilván nem 5 litert fog enni egy 2 literes benzines motor, ha azt a teljesítményt ki is szeretnéd használni.
Ez a szép a turbó(dízel) autókban. Alacsony fordulaton nagy gyorsítóképesség. Nem kell padlózni, bőgetni feleslegesen.
Rendkívül jó példa: A minap kanyarodtunk 2 sávban. Én kint a külsőben, 1.6-os focus kint a külsőben. Az autópálya feljáró a külsőből nyílik. Gyorsulgatok, ahogy szoktam, 2400-2500-körül elváltogatva, hogy még 1700-körülre essen a fordulat. Leengedett ablaknál hallom, hogy valami brutál motorhang jön balról. Belenézek a tükörbe, és a fiatal srác ott erőlködik mellettem-mögöttem vagy 10 méterre! Gyorsulás kb azonos, csak én éppen 1800-ról gyorsítok 1/3-ad gázpedál állással 🙂
60-nál befejeztem, és hagytam elmenni. Na azért nem valószínű, hogy 2 liter alatti szívó benzinest fogok venni valaha is újra. Esetleg a mazda skyactive-ja, de az is erősen határeset. A turbó benzinesekkel meg még megvan az a félelmem, hogy a turbó miatt szinte bármennyi üzemanyagot meg lehet velük etetni. Lásd régi 1.6 turbós ford motor, fiat 0,9 literes turbósa. De valszeg megvárom, amíg korea vagy a japók megcsinálják a sajátjukat 🙂
Nem unatkozik, hanem rámutat arra, hogy egyedül Te nem veszed észre milyen hülye reakcióid vannak és mekkora baromságokat írsz. Ahogy mondani szokás, mindenki hülye csak te vagy helikopter.
Szerintem ülj fel és pedálozz el innen… 😀
Unatkozol?
Ecsém, pont ez történik veled. Szórakoztató.
[url]https://www.youtube.com/watch?v=JN5mQ7WQzN0[/url]
Mondom én, hogy egyszerűbb vagy, mint egy faék!
Az összes nyomaték ténylegesen 478 Nm (Prius 2. HSD), annyi a kitétel, hogy 35km/h alatt ennyi, felette csökken.
Az előző hozzászólásomban írtam le, hogy a nyomaték magában semmi, ahhoz kell egy fordulatszám.
Senki nem mondta, hogy folyamatosan tud ennyit, de egy előzésre, vagy a Tátrában felmenni egy húzós csúcsra bőven elegendő a kapacitás.
Ha már ilyen gyorsan sikerült egy videót feldobnod, ismételd már meg a tesztet.
Ha neked van igazad (ami kizárt), nem gyorsul majd jobban 4-esben 80km/h-nál.
(én nem raknék fel olyan videót, amin ennyivel mész. Max. 150km/h (közig. bünti határ), mert még elkapnak utólag, vagy írd oda, hogy nem közúton)
Na, okostóni! Iyen, ha egy fostos 1.6 turbódízellel gyorsítasz 80-ról 170-ig:
https://www.youtube.com/watch?v=XGwMfP9tESY
Hasonlítsd össze a csodálatos hibridjeiddel. A gyorsulást is, meg a zajszintet! 🙂
Nyilván azért, mert a max nyomaték, amit együtt enged a hajtáslánc, az összesen kb 150 NM. Ennek biztos megvannak az okai, pl. ha tényleg 400 nm nyomatékot adna le 0-1200 fordulat felett, ahhoz 305 mm széles gumik is kevésnek bizonyulnának, a másik, hogy sokkal nagyobb igénybevételnek lenne kitéve az egész hajtáslánc.
Meg az akksik se tartanának ki sokáig, ha tényleg ilyen teljesítményt lenne képes leadni folyamatosan.
Ja, a videó, amit ígértem:
25 másodperc alatt 85-ről 170 km/h-ára. (170-nél hirtelen 2× hangosabb lesz a motor, nyilván valami rezonancia miatt, 180 km/h-nál csendesebb érdekes módon:) )
https://www.youtube.com/watch?v=XGwMfP9tESY
Költői kérdés volt.
Visszatérve a nyomatékra, meg teljesítményre, jó lenne tisztán látni.
[url]https://subdiesel.files.wordpress.com/2011/05/powergraphsubaru.png[/url]
A linkelt Subaru boxer diesel nyomatékgörbéjét nézve könnyen rá lehet jönni, hogy a nyomaték és a teljesítmény függ egymástól. Sőt a kapcsolat szoros, ugyanis a nyomatékot a fordulatszámmal szorozva jön ki a teljesítmény. Hoppá!
A kék görbe a nyomatékot, a piros a teljesítményt mutatja. Ennek a kétliteres boxer dízelnek a legnagyobb teljesítménye 110 kW amit 3550 1/perces fordulato ad le. Itt gyorsít a legjobban, itt a legerősebb. A legnagyobb nyomatékot 350 Nm 1800-2400-es fordulaton adja le. Látszik a görbén, hogy elektronikusan korlátozva van. És az is leolvasható, hogy feltöltést használ.
1200 @ 205 Nm a nyomaték 26 kW a teljesítmény
4350 @ 205 Nm de már 94 kW
A 94-et úgy is megkapod, ha az azonos nyomatékhoz tartozó fordulatszámok hányadosát megszorzod az alacsonyabb fordulatszámhoz tartozó teljesítménnyel (26).
azaz 4350/1200*26=94kW.
Ebből következik, hogy a köztudatban lévő „nyomatékból” autózás, meg a nyomatékosabb jobban gyorsul = hülyeség. Ha jobban gyorsul, akkor nem attól.
Egy elméleti dízelt egy benzinessel összehasonlítva az látható, hogy a dízel alacsonyabb fordulatszámnál éri el magasabb nyomatékát, míg a benzines alacsonyabb nyomatékot tud, de azt magasabb fordulaton. Gyorsulás szempontjából a kettő lehet egyenlő is, tehát nem jelenthető ki, hogy a magasabb nyomatékkal rendelkező a jobb gyorsuló.
Visszatérve a te autódra ezt találtam:
[url]http://i40.tinypic.com/fb3t0.jpg[/url]
Tehát ~3500-as fordulatnál kétszer erősebb a motorod és lényegesen jobban is gyorsul, mint 1500-as fordulaton.
Remélem tudtam segíteni.
A hibridekbe lehet utólag (nem Toyota által gyártott) belerakni ilyen akksi pack-okat. Több kapacitással is elérhető.
Tudom szinte mindenki rosszul tudja ezt a nyomaték/teljesítmény dolgot.
12 éve jött ki a Prius 2-es, aminek a max. összesített nyomatéka 478 Nm. A villanymotorja 0-1200 fordulat között 400 Nm-t tud leadni.
A feltételezésed alapján meg tudod magyarázni, akkor miért nem 5 mp alatt van százon?
http://www.spritmonitor.de/en/detail/535103.html
Innen vettem a plug in hybrid-es dolgot. Ezen a képen egy éppen tölt egy auris. Nem tudom, hogy ez valami teszt autó, vagy valami saját tervezés 🙂
A dízel szinte biztos, hogy halkabb, mivel a maximális [b]NYOMATÉKÁT[/b] már 2000-es fordulaton leadja, tehát 2000-es fordulaton is úgy gyorsul, mint 4000-en.
Mert nem a lóerő, hanem a nyomaték mondja meg, milyen intenzitással tud gyorsítani egy autó.
Dízelnél a nyomaték az, ami megmondja, mekkora intenzitással képes gyorsulni.
Nyomatékcsúcsot kell nézni, nem a lóerőt, az a tuti.
A hangerőről pedig: Ahogy S3000-nek is írtam, csinálok videót, hogy mennyire hangos gyorsításkor.
A lényeg az, hogy egy pl. szívó benzines autó mondjuk 3500-4000-es fordulaton adja le a max. nyomatékát. Ez az a fordulat, ahol igazán tud gyorsulni. Dízeleknél egy 1700-1900, és szinte azonnal jelenik meg a turbo miatt. Máshogy kell őket vezetni.
Ezért tud csendesebb lenni nagy kigyorsításkor, mondjuk 80-ról 160-ra egy Dízel, mert amíg 2000-es fordulatról szépen gyorsítok kb. 3500-ra, végig csúcsnyomatékon, 100 % gyorsítási képesség mellett viszonylagos csendben tudok gyorsulni.
Benzinesnél, ha azt szeretnénk, hogy maximális gyorsítóképesség mellett érjük el ugyanazt a sebességet, ahhoz bizony nyomatékcsúcson kell lenni, ami 3500-4000-es fordulat.
Hibrideknél annyiban változik, hogy ahogy lepadlózod a maximális gyorsítási képesség eléréséhez, azonnal 5200-re ugrik a fordulatszám (teljesítménycsúcs). Ami nyilván nem épp csendes.
Majd teszek fel videót, az a biztos.
„És ugye a hibrideket ultimét módon a jó légellenállásra hegyezték ki, ugye.”
Ezt az Aurist nem arra hegyezték ki.
A szenzációsan alacsony légellenállásra a Priust faragták.
Igen, tényleg benne vannak az 1,9-es motorok is, de nehéz szűrni köbcentire, ezért a 136 LE-s Aurishoz a 100-150LE-s dízel Renaultokat párosítottam.
Mint már korábban jól írta s3000 – természetesen nincs plug-in-es verzió. Úgy már nem lenne korrekt.
Így is kevesebbet eszik – egy kicsivel – benzinből. CO2 kibocsátásban viszont (mivel a gázolaj energiatartalma 10-15%-kal magasabb) már 20% az előnye a hibridnek.
Árban egy nem hibrid Toyota is drágább, mint egy Renault, így persze hibridként is drágább.
Csendesség:
Padlógáznál az Auris motorja a legnagyobb teljesítményhez tartozó fordulatszámon tartja a motort. Nem tudom hangosabb-e, mint egy padlógázzal gyorsítós dízel. Meg kellene mérni.
Amiben viszont biztos vagyok, hogy általános használatban halkabb, városban nem kicsit, hanem óriási a különbség.
Fordulatszám, nyomaték:
A pár éve már forgalomban lévő 1,5-ös dCi 1461 cm3-es, 106 LE-s dízel kb. 4000 1/percnél adja le a 106LE-t. Neten egy nyomatékgörbét találtam:
[url]http://www.atc.hu/modules/news/images/articles/renault/RenaultClioCampus15dci.jpg[/url]
Ez alapján kijelenthető, hogy 2000-es fordulaton (a 4000-hez képest) kb. 55% teljesítményt nyújt, tehát kb. 106*0,55 ~ 60LE-t. (padlógáznál, turbónyomás felépülése után).
Videó:
Ezen a videón az látszik, hogy:
1. 1-40 mp-ig nincs hangja
2. vélhetőleg egyszer sem nyomta le padlóig a gázt
3. nem látjuk a sebességmérőt így aztán nesze semmi fogd meg jól (van egy csomó gyorsulós videó, amin látszik az idő a sebesség, és hallani a hangokat is)
„Dízelben úgy gyorsítok” résznél az állításod úgy bírom elhinni, hogy ha le van engedve mind a négy ablakod, az ajtók nincsenek jól bezárva, ordít a zene és felhőszakadásban nyomod neki. Vagy kicserélted egy Tesla hajtásláncra a dízeled!
🙂
🙂
Érdemes megnézni a zajszinteket. Gondolom egyenletes sebességnél pl. a Dízel i30 1 decibellel csendesebb 90 km/h-nál, mint az új auris. Érdekes. Autópályán az auris csendesebb 1 decibellel. De nyilván, ha előzni kell, vagy jön egy emelkedő, ismét jön a csodálatos CVT és az 5200-as fordulatszám 🙂 Vagy eseteleg pár ember beül melléd, stb.
És ugye a hibrideket ultimét módon a jó légellenállásra hegyezték ki, ugye. Az eredmény kőkemény 1 decibel, az is csak bizonyos esetekben, terhelés nélkül. Egyébként pedig egy „szaros” Hyundai is tud csendesebb lenni egy hibridnél. Ennyi 🙂
JA ! És ez az 1 decibel akár még csak amiatt is lehet, hogy a hibriden fogyasztásra kihegyezett ECO gumik vannak, amik csendesebbek ! 🙂 Lehet egy dízel ugyanilyen ECO gumival simán verné zajban a csodálatos hibridedet 🙂
Némelyik dízel kevesebbet fogyaszt némelyik hibridnél. Én nem mondtam melyik. De valamelyik másik topikban az derült ki, hogy a VW dízele kevesebbet evett spritmonitor alapján, mint egy Toyota prius. Megmondom őszintén nem emlékszem. VAgy pont az i30 volt, nem tudom már, visszakeresheted 🙂
Ja, bocs, nem 6000-en pörög, hanem cask 5200-on! Aztamindenit! Kőkemény 🙂
Igen, autópályán szokott előzni az ember, jól látod, okostóni 🙂 Sőt olyat is szoktak az emberek, hogy egészen a szédítő 130 km/h-es sebességet is felveszik (ahogy a videón is próbálkozik a delikvens 5200-as fordulaton). Minden egyes előzéskor felbőg a motor. Tök jó móka lehet ezt hallgatni 🙂
A teljesítmény nem minden ám, ha 2× akkora nyomaték áll rendelkezésre (turbódízel/turbóbenzines motorok), sokkal komfortosabb az autózás.
A zajszintről meg majd csinálok neked egy videót a 7 éves dízelautómmal 🙂
Ott álltam le, hogy már a kezdő ár sem stimmelt. A EU-ban már 2004-ben 11 tagállam volt aki kedvezményeket adott hibridek vásárlása után. A használt Priusok 90%-a külföldi. Tehát a KÜLFÖLDI BESZERZÉSI ÁRAT (ami a tagállamok adta kedvezményt is figyelembe veszi) VEDD MÁR ALAPUL.
A másik súlyos számolási hibádat, (ami közgazdasági alap) már le sem írom, mert úgysem érted meg.
Ne bántsd Milan, neki szüksége van erre -mint ahogy be is vallotta- ahhoz hogy jó legyen! Erre izgul, s közben játszik a magáéval…. 😀 Rendkívül szórakoztató….., dől hátra és élvezd a műsort. Amit ő leművel itt, azzal toronymagasan leelőzi a riválisait (lásd: menőnk), s közben már követőkre is szert tesz! Csak íígy tovább s300 fiam, jól csinálod! Lol 🙂
🙂 jólvan,fiacskam
Ezt a fajta nyilvános élvezkedést amit itt összehoztál, már büntetni kellene! Szegény klaviatúrád már úszik a cuccodban.
De hogy legyen erőd még egy patronra, ezt csak neked ajánlom „az Auris 5.4 literes fogyasztását, ami az eddig nálunk járt Toyota hibrideket tekintve tökéletes átlagérték. Takarékossági szempontból a legnagyobb különbség, hogy az Aurisnál akarni kell a jó fogyasztást. Lila köddel a fejben vezetve megugrik az étvágy (a takarékosan elérhető 4.5-5 literhez viszonyítva), míg a dízel jobban tolerálja, ha ólomlábbal dirigáljuk.” 😀
http://www.vezess.hu/teszt/toyota_auris_hsd_vs_volkswagen/42027/
Látom belenéztél a tükörbe, köptél egyet, s le adtál egy tökéletes jellemrajzot magadról! Gratula, mert nagyon jól sikerült, ez mind jellemző rád. 😀
Eddig a témában előadott összes hozzászólásoddal tökéletesen bizonyítottad már, hogy fájdalmasan nem értesz a kérdéshez de azért jó kibic módjára beleugatsz. A mostani is olyanra sikerült, hogy a „hummer zőőődebb mint a prius” der milan és kopasz elmebeteg páros is megnyalhatná az összes ujját tőle (ha nem lenne rohadtul bedagadva a képük az állandó mega-pofára esésektől LOL! 🙂
Lássuk hát:
[i]„A renault dízelnél bekerültek az 1.9-es motorok is. Ha ezt kiveszem, az átlag 5.44 l/100km-re csökken”[/i]
Nem, akkor a fostalicska elavult, és csak az idiótákat vonzó koromdízeleid átlagfogyasztása [b]5,43 l/100 km[/b]-re változik, lsd: [url]http://www.spritmonitor.de/en/overview/41-Renault/372-Megane.html?fueltype=1&constyear_s=2010&power_s=100&power_e=109&minkm=5000&powerunit=3[/url]
de ez az ég egy adta világon semmit sem változtat a lényegen, mert az még mindig [b]TÖBB[/b] mint az Auris hibrid [b]5,24 l/100 km[/b]-es átlaga [url]http://www.spritmonitor.de/en/overview/49-Toyota/1212-Auris_Hybrid.html?fueltype=2&vehicletype=1&constyear_s=2010&power_s=134&power_e=137&minkm=5000&powerunit=2[/url]
Ráadásul ezt a „fantasztikus” fogyasztást egy 20%-al [b]KISEBB[/b] teljesítményű, ótvarszar koromdízel produkálta egy egységnyi térfogatra vontakoztatva a benzinhez képest 10-15%-al [b]NAGYOBB[/b] energiatartalmú üzemanyagból!
Ezek után szépen nyugodtan állj be „hummer zőődebb mint a prius” der milan meg a „Lám a szutyok 1.5 dci leveri a hibridet.” kopasz megahülyék sorába és hangoztasd te is a valóság gyökeres ellentétét! Hidd el örülni fogunk, egy idióta bohóccal több a porondon csak több szórakozást jelent számunkra! ROFLMAO! 🙂
[i]„A toyota hibrideknél pedig elég sok plug-in hibrid is van, amiknek nyilván nem számolta bele senki, hogy fali csatlakozóból mennyit töltött/fogyasztott.”[/i]
Setét vagy fiam, de a legostobább fajtából való! Az általában igaz hogy a Toyotának van konnektoros hibridje is, de Aurisból nincs ilyen (még), úgyhogy arra az átlagra a fali csatlakozókból történő töltés pontosan NULLA hatást gyakorolt. Szuper, hogy megint megahülyét csináltál magadból azzal, hogy az alapok alapjainak alapjaival sem vagy tisztában, de azért belepofázol. Leülhetsz, elégtelen alá.
[i]„Szerintem így már nincs oly nagy különbség fogyasztásban.”[/i]
Jaaa, hogy így már nincs olyan nagy különbség? Szerencsétlen, még most sem tudod megmondani mennyi a különbség! Ahhoz képest hogy azzal indult a szájtépés hogy a koromdízeled kevesebbet fogyaszt, pont az ellenkezője az igaz ennek a valóságban (elfogyasztott üzemanyagra is, felhasznált energiára meg pláne!!! persze ennek felfogásához kb. általános iskolai szintű fizikai meg kémiai tudásra lenne szükség, ami persze nincs, mert hát miért is lenne :), ahelyett, hogy szépen szembenéznél azzal a szerencsétlennel akit a tükörben látsz és leköpnéd, jön a szokásos süket sunnyogó mellédumálás hogy őőőőő hááááát őőőőőő tulajdonképpen őőőőőő nem is olyan nagy a különbség. LOL! 🙂 Az annyira tipikus, minden bukott vesztes – esztelen kempelentől eszement kopaszig 😉 – pont ezt szokta csinálni. 🙂
[i]„Végezetül: A manuális váltós dízelek szerintem nagy átlagban csendesebbek, mint a hibridek. Mármint intenzív gyorsításnál, például.”[/i]
Tényleg? Lemérted? Hol vannak a hitelestett mérési jegyzőkönyvek? Pláne úgy, hogy valószínúleg életedben nem ültél még hibridben, csak szokás szerint a hasadra baszol és mondasz egy óriási nagy állatságot? 🙂
[i]Dízelekél általában 2000-es fordulat felett már csúcsnyomatékon autózol, míg egy hibridnél a CVT szépen leforgatja 6000-ig, ha úgy szükséges. Annyira azért nem csendes 6000-es fordulaton már.[/i]
B+ ha a hülyeség fájna, te meg sem születhettél volna! Tudod a te agyhalott, elmebeteg világoddal ellentétben a VALÓSÁGBAN – tudod, az az a terület, ami számodra tökéletesen elérhetetlen és megfoghatatlan 😉 – az Auris/Prius hajtásláncában a belsőégésű motor fordulatszáma 5200 fordulat/percben van maximálva. Tehát tökéletes ellentétben azzal az elmebeteg hülyeséggel amivel jónéhányszor próbálkoztál már, az Auris/Prius-ban SOHA – tehát megismétlem – SOHA A BÜDÖS ÉLETBEN nem megy a benzinmotor 6000-es fordulaton!
Mostmár remélem tudod mi a feladatod: tükör, köpés! LOL! 🙂
„Érdemes pár youtube videót megnézni, hogy hogy viselkednek a hibridek autópályán.
például:
https://youtu.be/-FRgd7qroTE?t=1m20s”
Miért kellene videón ezt megnézni. Talán csak nem azért, mert soha életedben nem vezettél még hibridet autópályán – sem -, de azért itt csinálsz magadból hülyét minden egyes lélegzetvételeddel? 😉
A videoval egyébként ismét tökéletesen tökön lőtted magad, annyi látszik hogy a hibrid egymás után előzi meg az autópályán a járműveket. 🙂 Se fordulatszám se sebesség nem látszik, a motorhangot is csak az tudja megítélni aki már vezetett hibridet is – tehát TE biztosan nem 🙂 -.
[i]„Dízelben úgy gyorsítok 80-ról 160-ra, hogy közben nem is hallani a motort (nyélgázon, természetesen).”[/i]
Erre 3 lehetséges magyarázat van:
1. Süket vagy mint az ágyú.
2. Mocskosul hazudsz és durcás kisgyerek módjára kétségbeesetten és hisztérikusan próbálod védeni a védhetetlent, mint pl. a „hummer zőőődebb mint a prius” der milan elmebeteg 🙂
3. A fenti kettő kombinációja. 🙂
Ismét köszönjük, ismét leülhetsz, ismét elégtelen alá! 😛
Igen, rengeteg örömet okoztatok már nem csak nekem, hanem minden gondolkodásra képes embernek is ahogyan az egyik mega-pofára esésetekből támolyogtok a másikig! 🙂 Ez a fő oka, hogy ilyen helyekre járok, máshol nem tudok ennyit röhögni az ilyen elmebetegeken, akik se olvasni se írni se gondolkodni nem tudnak, de rendületlenül próbálkoznak az idiotizmusukkal és minden egyes alkalommal újra és újra atomhülyét csinálnak magukból. Úgyhogy poroljátok le a pofátokról a trágyát és húzzatok bele der milan „a hummer zőődebb mint a prius” hülyegyerekkel együtt, mert továbbra is szórakozni akarunk! LOL! 🙂
Bocsi ez kimaradt „az összehasonlítás alapját képező 1.5 dCi,”
Ja, annyira fain és fejlett technológia a hibrid üzem, hogy lassan már a kamionok/traktorok/erő-munkagépek dízel motorjait is azonnal lekukázzák, és Toyota hibridet raknak beléjük! 😀
Vascsi fiam sportmonitoros linkjei is elég bélgázosak, mivel nem csak az összehasonlítás alapját képező 1. dCi, hanem az 1.9 és a 2.0 dCi adatai is ömlesztve szerepelnek. Ami különösen viccessé teszi az egészet, hiszen egy kétliteres dízel a gyorsulás/rugalmasság/vezetési élmény tekintetében már a hibrid géphez képest a fénysebesség kategória.
Pár dolog:
A spritmonitoros linkjeidhez:
A renault dízelnél bekerültek az 1.9-es motorok is. Ha ezt kiveszem, az átlag 5.44 l/100km-re csökken
A toyota hibrideknél pedig elég sok plug-in hibrid is van, amiknek nyilván nem számolta bele senki, hogy fali csatlakozóból mennyit töltött/fogyasztott.
Szerintem így már nincs oly nagy különbség fogyasztásban. Viszont árban – ahogy mások is írták – annál inkább.
Végezetül: A manuális váltós dízelek szerintem nagy átlagban csendesebbek, mint a hibridek. Mármint intenzív gyorsításnál, például.
Dízelekél általában 2000-es fordulat felett már csúcsnyomatékon autózol, míg egy hibridnél a CVT szépen leforgatja 6000-ig, ha úgy szükséges. Annyira azért nem csendes 6000-es fordulaton már. Érdemes pár youtube videót megnézni, hogy hogy viselkednek a hibridek autópályán.
például:
https://youtu.be/-FRgd7qroTE?t=1m20s
Előzés, ultimét motorbőgés, emelkedő megint motorbőgés.
Dízelben úgy gyorsítok 80-ról 160-ra, hogy közben nem is hallani a motort (nyélgázon, természetesen)
Bezzeg egy totalcaros istentesztet, ami egy autóból kiindulva mond ítéletet akár egy egész tipusról, azt komolyan lehet venni. Feltéve, hogy neked tetszőt ír.
😀
„Linkeltem egy tesztet, amire rá se bagóztál”
Ezt írtam erre:
Nagyon felületesen és szelektíven olvasol!
Ezt a „tesztet” nehéz komolyan venni, hiszen kb. semmit nem részletez. Annyit tudunk, hogy kb. 80 km, kb. falusi közlekedési sebességgel ment 4 ember. Ez komoly???.
A vezetési élményt – nálam sokkal okosabbak – már korábban elmondták, hogy szubjektív. Mást szeretsz egy elektromosban, egy hibridben mást egy dízelben és megint mást egy benzinesben.
Ez csak azért lehet mert még csak 3 hete regisztráltál!
🙂
Akkor nézzük csak azt, hogy mely „vallás” követői
– szardízeleznek
– szarturbósoznak
– szarnémeteznek
– szarfranciáznak
– hülyeemberekeznek
stb.
Nem bonyolult, csak e cikk alatt is megnyilvánulnak. A 8 millió hibrides Toyota cikk alatt szintén. Aztán ez alapján eldönthető, hogy ki, kibe köt bele, ki, kinek a véleményét veszi semmibe, ki, kinek az érveit söpri le „hülyeség” jelzővel az asztalról.
Tessék csak figyelni. (meg azt is, hogy milyen iramban sértődnek meg, ha valaki ezzel szembesíti őket)
😀
Tudod bizonyítani is ezt a kijelentésedet? Tényekkel, tudod, amik bizonyítékként elfogadhatóak.
Sok sikert!
😀
Lol 🙂 látom már sikerült elmenned, váltsál nacit…!
Már ne is haragudj de egy szóval se beszéltem a fejlettségről -ez számomra nem oszt s nem szoroz- , hanem a fogyasztásról volt szó. Látom a szövegértelmezés egy kicsit nehézkesen megy. 🙂 Nem baj, segítek ismét FOGYASZTÁS!!!! Az meg szubjektív magánvélemény hogy te melyiket érzed jobbnak, fejlettebbnek. Linkeltem egy tesztet, amire rá se bagóztál, helyette küldtél egy rakás másikat. Igen ez is egy kommunikációs szint, ez s300 fiam szintje az „inszeminátoré” . Milan már részletezte az értéktartás/stb… témakört, nem megyek bele. De ha már a szubjektív érzések/tapasztalatokról van szó, a dízel megane-nál legalább van vezetési élmény. Ja és szintén élményfokozó kézi-váltó.
De látom nem érted, ezért ami nem megy azt ne erőltessük! Ja és a lényeg nem meganom van, hanem grand scenic 1.6 16v benzines autóm.
Félve, szemlesütve emelem fel a karomat… Belém még nem kötött! Kicsit szégyenlem is magam miatta. Remélem nem közösítetek ki!
😀 😀
Célzottan utazok rá, rendkívül szórakoztató ahogy harcol/téríti az igét, s osztogatja a virtuális pofonokat, miközben fennen hangoztatja hogy hogyan alázott meg. Rolfmao Lol 🙂 Ezt a hsz-t nem neki szántam, no de nem baj, mivel akadtak hasonló színvonalú ződike követői. Így is jól szórakoztam….:-)
Kempi!
Szerintem te az elmúlt hetekben biztosan valami proktológiai szakrendelésen vettél részt (annyit beszélsz a fingásról).
„Tekintettel más véleményére” szöveged fantasztikus, de tényleg! Tudva, hogy nincs olyan fórumozó akibe még nem kötöttél volna bele.
Látod, pont ezért mondtam, hogy ne menjünk bele mert úgysem érted meg! Ez bőven túllépte a képességeidet, pedig csak általános iskolai tudást igényelne.
Sosem hallottam és nem is tapasztaltam még egyenesfutási támolygást.
[i]” A piac árainak magyarázását mély közgazdasági ismeretek nélkül felesleges magyarázni.”[/i]
Konkrétan semmilyen közgazdasági ismeret nem szükséges a piac e szegmensének „magyarázatához”. Kereslet-kínálat és egyéni preferenciák. Ennyi. Túlbonyolítod.
[i]„Ez a megtérülés is nagyon nehezen, bonyolultan megfogható dolog”[/i]
Attól függ. Ha szigorúan az élettartam alatt realizált költséget vizsgálod, akkor ehhez sem kell semmilyen közgazdasági ismeret, hogy levezesd magadnak. Elég hozzá a 4 számtani alapművelet.
Azért tele fingod a légkört minden nap ( a bicajozástól felgyorsuló perisztaltikád miatt még annál is jobban), ami nagyon káros, ezt a 7 Mrd fingó emberre és többször ennyi fingó állatra levetítve az okoskodásod egyszerűen vicces. Tényleg vicces, amin minden bizonnyal sokan szórakoznak.
Engem amúgy nagyon érdekelnek a hibridek. Autóként nem tudok rájuk tekinteni, nekem sima eszközök. veled ellentétben én viszont elfogadom a te rajongásodat. Kettőnk közül tehát te nem vagy tekintettel más véleményére, te vagy kirekesztő….gondolom ez is a zöld tudat része, mint a tájékozatlan, demagóg véleményalkotás!
Üdvözöllek!
Igen, számolgat az ember, már aki. [b]A piac meg áraz.[/b] A Fluence egy 2010-es modell árát nézve fele, mint egy 2010-es Priusnak. A piac árainak magyarázását mély közgazdasági ismeretek nélkül felesleges magyarázni. Elég annyi, hogy a 1,5 dCi-t fele annyiért lehet eladni, [b]mert annyival ér kevesebbet[/b], mint egy Prius. Ez a megtérülés is nagyon nehezen, bonyolultan megfogható dolog. Ennek egy végtelenül leegyszerűsített (a primitív gondolkodásúak szintjére levitt) – és a valósággal köszönő viszonyban sem lévő -változata az, hogy mennyit fizetek a benzinkutasnak. Én pl. ma ingyen jöttem be a munkahelyre, mert kerékpárral jöttem (szigorúan nézve természetesen ez sem ingyen van). Akkor mi van, ehhez hasonlítva még egy Prius is szennyező, drága, óriási lassú közlekedési eszköz. Ez a mennyit fizetek a kúton, meg mikor térül meg egy akkora primitív marhaság, hogy nem is szabad foglalkozni vele.
A Megane, Fluence, meg a Prius is puhára hangolt. Ha félelmetes kanyarsebességet akarok, akkor elmegyek a legfejlettebb magyar elektromos gokartpályára és ott teszem. [url]http://avalonpark.hu/gokart/[/url]
Látom hogy, csak a szája nagy, tapasztalata kevés.
Azt hiszem neki is Renault 1,5 dCi-je van. Pár napja vezettem egymás után egy Renault 1,5 ECO2 dCi-t és egy 1,5 HSD-s Toyotát azonos útvonalon, azonos körülmények között. Nekem nem kérdés melyik a fejlettebb. 🙂
Ez igen, le a kalappal!
Egy határozott, a lényegre és a tényekre koncentráló, vérprofi csapással kivégezted a köcsögöt! LOL! 🙂
Komolyan mondom, mintha csak saját magamat olvastam volna. Csak így tovább! 😉
Vascsi, ne dőlj be kopasz kisgyerek ügyetlen próbálkozásainak. Rendkívül okosnak hiszi magát de ennek pont az ellenkezője az igaz, az összes nagyravaszul felállított csapdájába óriási pofáraesést bemutatva saját maga zuhant bele ahogyan most is. 🙂
Nem tudom, hogy belefér-e a 15 évbe, de nekem a Celica tetszik. Kizárólag kivülről.
De úgy amúgy, ki a balfsz aki egy dízelt a Hybrid-hez hasonlít, tegye fel a kezét azonnal!
Nagyon felületesen és szelektíven olvasol!
Tessék egy sokkal pontosabb teszt (nem pár km, hanem sokmillió km alapján, nagyjából 1000000 liter eltankolt üzemanyag alapján):
2010-2015 100-150LE Renault 1,5 dci
[url]http://www.spritmonitor.de/en/overview/41-Renault/372-Megane.html?fueltype=1&constyear_s=2010&power_s=100&power_e=150&minkm=5000&powerunit=3[/url]
5,61 l/100km vegyes használat.
2010-2015 100LE Toyota Auris Hybrid
[url]http://www.spritmonitor.de/en/overview/49-Toyota/1212-Auris_Hybrid.html?fueltype=2&vehicletype=1&constyear_s=2010&power_s=100&minkm=5000&powerunit=2[/url]
5,22 l/100km vegyes használat.
Lefordítom, hogy megértsd!
Tehát kb. 7,5%-kal többet fogyaszt a rákkeltőbb, büdösebb, kormosabb, manuálisváltós, hangosabb, és sokkal elavultabb, rosszabb hatásfokú dízel a gyakorlatban.
Ennyit erről!
🙂
Látom bekaptad a horgot! Lol 🙂 Ezt konkrétan s3000 fiamnak szántam, de semmi gond, akadt egy másik ződ hülye is! Hogy mit olvastam, kb: az elmúlt 20 évben folyamatosan olvasom a témát! A hazug fogyasztás mítoszok kapcsán ajánlok neked egy cikket: http://www.autonavigator.hu/sztori/insegproban_a_hibrid_a_dizel_a_szivo_es_a_turbos_benzines-15141
Lám a szutyok 1.5 dci leveri a hibridet. A városi fogyasztás kapcsán konkrét cikket légyszíves, ne csak a levegőbe beszélj. ( ja legalább a kategória legyen azonos, tömeg/lóerő/ár stb…) A hozzászólásod eddig nagyon s3000-re hajazó, demagóg és felszínes! Neked meg jó lenne, hogyha egy kicsit vissza vennél az arcodból fiam!
Ez a 158km/h városi legenda és mint ilyen nem is pontos.
Közigazgatási bírságok jelenleg:
100 km/óra sebesség felett
a) 20 km/óra felett 35 km/óráig 30 000 Ft
A régi mérőműszerek pontatlansága 4km/h volt, az újaknál célszerű 3km/h-val számolni, de ez mindegy is mivel pont arról szól, hogy tévedhet, tehát nem számolhatunk vele.
Ha ha nincs rendőr a mérési helyszín után és nem állítanak meg egyből, akkor 130+19km/h, azaz 149km/h.
Ha megállíthatnak, akkor 130 km/h + pár km/h ahol [b]BIZTOSAN NEM BÜNTETNEK MEG SEBESSÉGTÚLLÉPÉS ESETÉN[/b].
A másik.
Az EU tagországainak nagyobb részében a maximális sebesség 130 km/h alatt van! Tehát a nálunk érvényben lévő 130 km/h azt jelenti, hogy piszkosul jó az autópálya-hálózat minősége, vagy sok a siető politikus.
[i]„Sokakat például az is zavar, hogy nem ők váltanak, hanem elektronika szabályozza a hajtáslánc áttételét, a motorhasználat intenzitását.”[/i]
😀 Nos, ilyen egyagysejtes idiótákon kívül – persze azt be kell vallani, hogy vannak ilyenek szép számmal – el nem tudom képzelni, hogy valakit ez zavarna. Normális emberek esetén pontosan a fordítottja a zavaró. Ilyen alapon sokakat az is zavar, hogy nincs gyeplő meg kantár, és a friss trágyaszag sem jön olyan sűrűn a „lovak” felől. 😉
[i]„a Toyota majd kihozza nekünk talán nekünk magyaroknak is az Európába már megérkezett Mirait a piacra, és ámulhatunk majd”[/i]
Nem hogy lesz, már most nagy az ámulat, hogy miért fekündt le ennyire a Toyota az olajmaffiának és miért csinál magából teljes hülyét ezzel.
[i]„Jó lenne egy kicsit olvasgatni/tanulni mielőtt hülyeségeket csacsogsz!”[/i]
Persze, de pontosan itt bukik meg a dolog. Ezeknek az olvasás/szövegértés/tanulás sokszorosan meghaladja a képességüket. Ezért van az, hogy minden hozzászólásukkal betonhülyét csinálnak magukból. Persze annyira degeneráltak, hogy ezt sem fogják fel, ezért megy ez vég nélkül. De nézzük a jó oldalát, legalább van kin röhögni. 😉
[i]„Mellesleg tudod mit csinálok, ha valaki van olyan pofátlan, hogy 120-szal merészel megelőzni előttem egy kamiont? Lassítok, és megvárom, majd ha lehúzódott, elhúzok mellette. Te is kibírnád, biztos vagyok benne, hiszen rendkívül udvarias, higgadt embernek tűnsz.”[/i]
Tévedsz, biztos hogy nem bírná ki. Elmebeteg véglények definíció szerint nem tudnak ilyet csinálni. Egyetlen valahogyam pislákoló agyszejtjük egyedül a gázpedál lenyomására képes semmi másra. Az utakat harctérnek a többi közlekedőt pedig elpusztítani való ellenségnek hiszik ezek a nyomorékok.
Kérjük meg Der Milan elmebeteg „mérnök” urat, hogy megint fejtse ki mindenki számára miért is zőődebb a hummer mint a Prius és ismét csináljon atomhülyét magából, mint azt ahogyan oly sokszor megtette már (gyakorlatilag az összes hozzászólásával) számtalan vidám percet okozva mindenkinek. LOL! 🙂
Tudsz mondani az utóbbi 15 évből szép Toyotát? Valaki?
Persze ízlések és pofonok…… talán már kezdenek rákanyarodni a helyes irányba, de még ez odébb van.
Csendesebb lett.
De szebb nem.
Szerinted kit érdekel, hogy mennyit vezettél balesetmentesen? Ki beszélt olyanról, hogy nagy sebességgel kell kivédeni balesethelyzetet? Én azt mondtam, hogy a mai felgyorsult világban olyan rugalmas autóra van szükség ami 120-130 fölött is tud gyorsulni könnyedén 150-ig.
[b]Családi autó nem azért van, hogy 140-nél még nyomjam, hogy jaj, ne villogjanak le.[/b]
Kérdés ki mit használ családi autónak, egy Dacia vagy Suzuki nyilván nem arról szól, hogy 140-nél még gyorsulni akarok. De egy Audi vagy egy Alfa stb bőven erről is szól.
Nem ott van a gond, hogy Te vagy én kivárom azt hogy 120-szal megelőzzenek egy kamiont, hanem azzal, hogy 4 személlyel csomagokkal hegynek felfele megnyílik az út 90-ről és gyorsítasz 130-ra … ne adj Isten 150-re vissza, na ehhez kell a teljesítmény. Ezzel a szituval a héten találkoztam többször is úgy hogy rám kellett várni… Rossz érzés, ezért is cserélem majd modern dieselre…
Látszik, hogy még nem vezettél Toyota hibridet. Pedig ingyen kipróbálhatnád egy nyílt napon. Nagyon megváltozna a véleményed a városi gyorsulásról.
Egy dízel soha az életben nem az élhetőségről szólt! Inkább a halálról, amit a töménytelen korom és NO okoz! Pont ezért tiltják ki a városokból!
Mond te nem olvastál semmilyen autósoldalt az elmúlt 5 évben?
A hazug fogyasztásmítoszról meg ne is beszéljünk. Semmilyen mai belsőégésű motor nem fogyaszt kevesebbet városban – még a büdös, kormolós dízel sem – mint egy Toyota hibrid (azonos méretet és teljesítményt feltételezve). Jó lenne egy kicsit olvasgatni/tanulni mielőtt hülyeségeket csacsogsz!
Egy hete volt szerencsém a legújabb 1.5 dci-hez.
Hát barátom, ha 140-nél odalépek neki (mondjuk nem egy clioban) azért ne várjunk sokat, ha nem egy szívó dízelből ültél át. Persze ha 2.5 tádéd van… az teljesen más, akkor legalább kormolsz mint a fene.
Ez a lámpától való indulás meg… tényleg nincs sok olyan helyzet amikor fontos, még Budapesten sem (pedig minden nap itt teszek meg 20-30km-t). És itt jön az, hogy messze nem a 0-100 sprint a lényeg, még városban sem ha csapatod az Erzsébet hídon.
De borzasztó értetlen ember lehetsz… Valószínűleg soha életedben nem álltál még olyan többsávos pirosnál, ami zöldre váltott és a te sávod elfogy, a fantáziádra bízom mikor és miért lehet jó nagyobb teljesítmény, úgy hogy nem versenyzel. Autópályán sem kell versenyezni, elég ha van előtted egy sor mert kamion kamiont előz, mögötted is vannak… lehúzódik a kamion mindenki megindul csak te maradsz le a hibrideddel. Vagy előzöl valakit 140-nel és ő is elkezd gyorsítani de ugyanakkor mögötted is jönnek gyorsabban, ide is teljesítmény kell. Csak s3000 és a hozzá hasonló szellemi fogyatékosok hangsúlyozzák hogy az autókba teljesen felesleges a teljesítmény…
Jól mondod,takarékosságban is de a piroslámpánál vagy az autópályán is te leszel a nyerő jóval kevesebb pénzből. A picsogással meg nem kell vergődni, hogy néhány dolgot lehet pár 100.000km után ki kell majd cserélni…
Ennyi pénzért már egy sokkal normálisabb élhetőbb jó dízel autót lehet venni, ami takarékosságban is odaver ennek a szutyoknak!
Bizonyára tényleg megbízható, de a toyota most ül a babérjain… érdemben nem tesz sokat hozzá a már bevált konstrukcióhoz…, pedig izgalmasabbá lehetne tenni ezt a kocsit is (többfajta motor, erősebb 1.8 stb…..) de az auris sajnos marad ez az el-alvós autó….
örök élet +1 nap, de ez a cikkből is kitűnik…………….