Csendes őrült – Volvo V40 CC T5 teszt

Vérbeli hipszter. Ez jutott róla eszembe, amikor először megláttam. Fura volt a világoskék fényezés, később már imádtam, ilyen nem jön szembe sehol! Pont úgy néztem rá, mint a hipszter divat első követőire. Totál idegen volt a szűk nadrág, szakadt cuccok, bakancs, hozzá formára vágott szakáll és séró együttese, de elkezdtem megérteni. Ilyen a Volvo V40 Cross Country is, nem túl feltűnő, mégis piszkosul kilóg a tömegből. 4 centivel magasabban fut, mint a sima V40, a fekete aljú lökhárítók erősítenek a megjelenésén, de nem vitték túlzásba, a kerékíveket meghagyták csupaszon. Ez így szépen összhangban van, ráadásul nálunk a T5-ös motorral szerelt, négyhengeres turbós benzinmotorral járt, amihez már jár a négykerékhajtás is. Ebben az összeállításban igazi csendes őrült. Ahhoz, hogy a hétköznapokban is kicsit stílusosan járjunk dolgozni - bárhol is tegyük - elég egy ing, meg egy karóra, valami elegánsabb, de kényelmes cipő, a farmer maradhat, hogy lazák maradjunk, ezt a stílust nagyon hozza a V40 CC. Lazán elegáns, nem élére vasalva, mint egy Volkswagen. Közben viszont bármit otthagyunk vele a zöld lámpánál, ha ez a motor feszít benne.
Édes otthon! Mindenki a metálfényt nyomatja, néhányan már a matt vonalon is utaznak, de az nem annyira feltűnő, mint egy ilyen homogén árnyalat. Egy különc, persze lehet, hogy én sem így rendelném, egy szolidabb homokszínű árnyalat jobban állna neki, de ez most új, a frissítéssel jött, ahogy az első, LED-es lámpák is az új stílus jegyében, meg a belső. Az a csodás belső! Nem is emlékszem, mikor ültem ennyire kényelmes ülésben utoljára, már értem, miért dicsérik halálra a svéd belsőépítészeket. Ilyet akarok otthonra is, az irodába, meg persze a kocsimba is. Na, de még mielőtt beülnénk, a mintás huzat is a facelift eredménye, nekem nagyon bejön, ráadásul érdemes kicsit jobban megnézni. Négyféle anyagot számoltam, csak az üléshuzaton. Nem csoda, hogy ennyire egyben van az egész beltér, szerintem ez volt kész legelőször, a kocsi körülötte csak a másodlagos feladatuk volt a tervezőknek. Minden anyag olyan, amilyen kell, hogy legyen: az ajtón puha, bőrhatású könyöklőrész, a középső könyöklő, a kormány borítása egyszerűen zseniális. Nem tudunk olyan helyre nyúlni, ahol rossz élmény érne az anyagok miatt. Ez egy guruló szoba, nem kétség.
Tökéletes összhang. Ebben a felszereltségben már okoskulcs jár hozzá, de nem kell használnunk, érintésre nyit és zár, még a hátsó ajtóknál is. Gombos az indítás, a kulcsnak van ugyan helye, de maradhat a zsebben. Az első volvós élmény ilyenkor ér, már az indítógomb megnyomásánál érezni, de a többi kapcsolóra is igaz, hogy fantasztikusan vannak súlyozva. Nem kattan egyik sem, nem szivacsos az érzet, nagyon masszív hatása van, és ilyen az egész kocsi. El sem akartam hinni, mennyire összhangban van minden mindennel, a kormányt háromféle keménységi fokozatban állíthatjuk menüből, én a középső állásban hagytam, úgy pont jó volt. Nagyon határozott a futóműve, sajnos nem vezettem még sima V40-est, az az érzésem, a Cross Country 4 centis futóműemelése inkább csak feszített rajta, mintsem a terepezőképességén javított. Rosszabb úton nagyon kemény tud lenni, ugyanakkor kiválóan tart gyors kanyarokban, ahhoz pedig nagyban hozzájárul a 2,0 literes turbós benzines. 245 lóerő, nem kevesebb. Csupán négy henger, de hidegen elég erős a hangja. Viszont megy, mint a veszett egér, furcsa, hogy az összkerékhajtást csak ehhez a motorhoz adják, de ide kell is. Ugyan megint csak nem a terepképességek miatt, hanem hogy az erejét képes legyen normálisan az aszfaltra juttatni. Így viszont nagyon jól gyorsul, 6,1 másodperc a 0-100, nem mértem le, de érzésre megvan. Mindezt teszi úgy, hogy a gumik egyszer sem nyikkannak meg, még kikapcsolt kipörgésgátlóval sem sikerült zavarba hoznom, valószínűleg ehhez a gumik is nagyban hozzájárultak, pedig esőben is volt részünk rendesen. Egyetlen kellemetlen pont a hajtásban a váltó, 8 fokozatú, elég régi vágású automata. Folyton nyomakodik, nem lehet finoman elindulni vele, feszülten várja az indulást, ezen egy picit csiszolhattak volna a frissítésnél, de hozzá lehet szokni. Komótosan vált, cserébe viszont 130-nál is alig forog kétezret a motor.
Régi vágású. Ért azért kellemetlen pillanat is, még mielőtt túl csöpögős lennék, leginkább a kezelőszervek és a menürendszer miatt. Kezdve ott, hogy a középső kijelző nem érintős, pedig elfért volna egy kicsit nagyobb darab is, a navigációja is hasonlóan régi vágású, mint a váltó, ráadásul az egész menürendszert egyetlen tekerővel és két gombbal kell irányítani. Szinte mindent innen kell állítani, illetve lehet, mert a sávtartó, a parkolóradar, illetve a start-stop rendszer dedikált gombot is kapott. Egy darabig kerestem a menüben a hifi hangzásának állítását, aztán találtam meg a külön gombját a műszerfalon, pedig még a kipörgésgátlót sem lehet deaktiválni anélkül, hogy a menüben turkálnánk. Ilyen képzavarok azért voltak többször is, mint például a műszeregységnél, amiben egyáltalán nincs analóg egység, az egész egy kijelző három részre osztva. Meghatározott adatkombinációkat lehet csak kitenni, egyszerre kettőt, és ha például érdekel a még megtehető kilométer, illetve az átlagfogyasztás, akkor kapcsolgatni kell, mert ezt a párost egyszerre nem írja ki. Amin még szintén javíthattak volna a ráncfelvarrásra, az a radaros tempomat. Az is volt a tesztautóban, viszont a működése nem a legjobb. Finoman lassít, kellően távolról észreveszi az előttünk haladót, viszont ha előttünk valaki sávot vált, csak akkor látja, ha már teljesen a mi sávunkban van. Addigra viszont rendszerint odaértem én is, így nekem kellett lassítanom, még mielőtt azt hinné, le akarom szorítani.
Alapból is kiváló. 245 ló éhes tud lenni, így 10 liter alatt nem érte be benzinnel a ménes, ehhez valószínűleg az is hozzájárul, hogy mindössze 11 kilométer volt a tesztautóban átvételkor, szóval foghatjuk arra, hogy bejáratós. Ugyanakkor a kocsi ára sem túl alacsony, a próbált összeállításban 11 millió fölött indul, ráadásul csak Summum felszereltségi szinten érhető el egyelőre a frissített arcú V40 CC. A tesztautó ára alulról nyaldossa a 13,5 milliót, ebben már elektromosan állítható, memóriás vezetőülés, LED-es fényszórók, rengeteg vezetést támogató rendszer – radaros tempomat, ütközéselkerülő asszisztens, sávtartó, elalvást figyelő asszisztens – is van 690 ezer forintért. A Business csomag navigációs rendszerrel, tolatóradarral, bluetoothos multimédia rendszerrel szállt be a buliba 620 ezerért, a riasztó és a kulcs nélküli nyitás, indítás további 260 ezer forintos tétel. Meg még elég sok apróság segített föltornázni az árát, de az az igazság, hogy a stíluson, a vezethetőségen és a kényelmen ezek nem javítanak. Így biztos vagyok benne, hogy a felszereltségi szint alapáráért is tökéletes V40 CC-t kaphatunk.