Családos, utazós, prémiumos – BMW X3 teszt
BMW X3 xDrive 20d teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Ráncfelvarrott külsővel, és frissített dízelmotorral járt nálunk a BMW X3 belépő szintű összkerékhajtású szabadidő-autója.
Új ruhában az öreg. A BMW X3 már 12 éve van piacon, a jelenlegi futó modell pedig már a második generáció vége felé jár. Az X széria jelenleg elérhető autóiból ő a második legidősebb, nála csak az idén leköszönő X1 - mindössze egy évvel - öregebb. A 2010-ben a Párizsi Autószalonon bemutatkozó F25 kódjelű szabadidő-autó idén ráncfelvarrást kapott, amely egyértelműen sokat fiatalított a külsején. A vesék és a lámpák megújultak, és mostantól össze is érnek, ami uralkodó trend ma a bajoroknál. A lökhárítókat némileg átrajzolták, új külső és belső színek váltak elérhetővé, lényegében a szokásos facelift hangulatot hozta a BMW az X3-nál is.
A legkisebb összkerekes. Az X3 dízelpalettája a 18d modellel kezdődik, amely csak hátsókerékhajtással érhető el. Ha az xDrive rendszer által képviselt négykerékhajtásra és jobb terepjáró képességekre vágyunk, akkor legalább a tesztautóban is megtalálható 20d blokkot kell választani. A technikai háttér mindkét motor esetében teljesen megegyezik. Ugyanaz a soros, négyhengeres, 1995 cm3-es található a 18d-ben is, csupán az elektronika és ennek megfelelően a teljesítmény különbözik. A facelift során szokás szerint a teljesítményen is növeltek egy hangyányit, egészen pontosan 6 lóerővel lett erősebb a 20d. Ezentúl 190 lóerő és 400 Nm áll rendelkezésre.
Változik a világ. És vele a motorok is. Érdemes kicsit belegondolni, hogy az ezredforduló környékén a bajorok 30d jelű sorhatos háromliteres dízele 184 lóerős volt, manapság, - másfél évtizeddel később - pedig már ennél nagyobb teljesítményre képes egy szintén soros négyhengeres. Nincs mese, a fejlődés folyamatos, ebből is látszik, hogy egy mérnöki munkát nem lehet befejezni, csak abbahagyni.
Jól mozog, de kajál is. 190 lóerő nem kevés, ugyanakkor az autó meglehetősen nagy és az 1,8 tonnás tömeg sem kevés. Ennek ellenére a menetdinamika kellemes és azt gondolom a hétköznapi közlekedéshez nem is kell ennél több. Közúton könnyedén lehet előzni, városban hipp-hopp megvan az 50-70 km/h, igaz, egy komolyabb gyorsításnál főleg alacsony tempónál hallani a hangját, ami nem a legszebb négyhengeres dízel hang. Magasabb tempónál már a gördülési és a szélzaj elnyomja a motort, ugyanakkor a légellenállás is megnő, ami nem tesz jót a fogyasztásnak. Autópályán 130 km/órás tempónál 8,5 l/100 km átlag adódott, közúton 90-100-as tempóban be lehet vinni 7 liter alá, városban pedig szintén 8-9 l/100 km közötti átlagok adódnak. A tesztátlag 8,2 liter lett, ami csupán egy decivel kevesebb, mint a korábban nálunk járt 640d Gran Coupé xDrive átlagfogyasztása. Nem kérdés, hogy a nagy frontfelület dobja meg jelentősen az értékeket, elsősorban akkor, ha autópályán haladunk.
Családi mindenes. Nem véletlen, hogy a SUV kategória az egyik legmenőbb manapság a piacon. Jó dolog magasan ülni, jobb kilátást és nagyobb, ugyanakkor hamisabb biztonságérzetet ad. A magasabb üléspozíció miatt ugyanis kevésbé érezni a sebességet, ami miatt könnyen és jelentősen átléphetjük a KRESZ által előírt értékeket. A sportülések kényelmes pozíciót és jó oldaltartást adnak, hosszú távon sem megerőltető az X3-ban utazni. A bőrüléshez főként nyári időszakban jól jönne egy szellőztető funkció, ami sajnos az X3-hoz még extraként sem rendelhető. Ezt leszámítva négyfős családoknak ideális választás a BMW szabadidő-autója, legyen szó akár hétköznapi közlekedésről vagy hétvégi kirándulásokról. Lazább talajon, illetve télen havas körülmények között pedig még az xDrive is segítségünkre lesz.
Szeretlek is, meg nem is. Már ami a vezetési élményt és a komfortot illeti. A X3-ba a már korábban említett 6-os Gran Coupéból ültem át. Sok pozitívumot tapasztaltam a váltást követően. Van elég fejtér, az ablak kellően magas, nem csak egy lőrésen látok ki, magasan ülök, könnyű a kormány, és nem ráz annyira a futómű. Egy darabig... Annak ellenére, hogy elég ballonosak a gumik és "comfort" módba volt állítva a futómű-karakterisztika, bizonyos tempónál olyanokat ütött az autó, hogy az már erősen túl volt a komfortzónán. Alacsonyabb tempónál nincs gond, 70-90 km/h között érződik leginkább, utána eltűnik, majd autópályán 130-140 km/h körül ismét bedurvul. Oké, hogy az X-es BMW-k alapesetben is masszívabb futóművet kapnak, és nyilván szerepet játszik a defekttűrő gumi oldalfalának merevsége is, de nem ilyen komfortot vár el az, aki egy prémiumkategóriás autót vesz. Elvégre egy BMW-ben ülünk, nem egy lovasszekéren (utóbbi azért persze túlzás - a szerk.).
Milyen az X3 20d? Összességében, leszámítva az apróbb hátrányokat egy korrekt és szerethető autó a ráncfelvarrott X3. Hogy az ára mennyire korrekt és szerethető, azt döntse el mindenki a saját pénztárcája alapján. A 11,8 milliós alapárra rájön még közel fele ennyi, azaz összesen 17,8 milliót kóstál a tesztautó. Mindezt úgy, hogy nincs még benne minden. Ugyanakkor vannak olyan extrák, amelyek nélkül ugyanolyan jó az X3 20d, mint nélküle. A sok extra helyett inkább választanám a 30d motort. A selymesebb motorhang és a komolyabb dinamika jóval nagyobb élményt ad, mint pl. egy LED-es fényszóró vagy egy bőrülés, ráadásul a fogyasztás sem lesz több, sőt! A hideg téli hónapokban az X3 kupé kivitelű testvére, az X4 30d vegyes használatban 7,4 l/100 km fogyasztást produkált, ami majd egy literrel kevesebb, mint a mostani tesztautóé. Hogy megéri-e az erősebb és kulturáltabb járású blokk vagy inkább válasszuk a plusz extrákat? Én előbbire voksolnék, a javaslatom viszont az, hogy ne rám, hanem saját eszére és szívére hallgasson mindenki, és az alapján döntsön.
Árak
Tesztmodell alapára
11 837 000 Ft (2015.06.25.)
Tesztautó ára
17 815 000 Ft (2015.06.25.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1995 cm3
Teljesítmény:
140 kW (190 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
400 Nm 1750-2500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,1 s
Végsebesség:
210 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,4 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4657 mm
Szélesség:
1881 mm
Magasság:
1678 mm
Saját tömeg:
1805 kg
Össztömeg:
2350 kg
Terhelhetőség:
620 kg
Tengelytáv:
2810 mm
Karosszéria-kivitel:
szabadidőautó
Csomagtér:
550-1600 l
Belső szélesség elöl:
1490 mm
Belső szélesség hátul:
1460 mm
Belmagasság elöl:
940-1010 mm
Belmagasság hátul:
980 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
250 mm
Ülőlap hossza elöl:
530-580 mm
Ülőlap hossza hátul:
520 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1060 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1060 mm
Csomagtér magassága:
430 mm
Csomagtér hossza:
1080 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1920 mm
Raktérnyílás szélessége:
1050 mm
Raktérnyílás magassága:
830 mm
Motor és váltó
Motor:
dízel üzemű
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1995 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
8 fokozatú automata
Nyomaték:
400 Nm 1750-2500 1/min-nél
Teljesítmény:
140 kW (190 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
210 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,1 s
CO2-kibocsátás:
135 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,4 l/100km
Fogyasztás a használónál:
8,2 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
54 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
60 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
65 dB(A)
Azt lehet tudni hogyan nő meg a légellenállása nagyobb tempónál? Szanaszéjjel hajlik a szélben vagy vitorlákat bont?
Háát, szerintem az infiniti EXhez képest kifejezetten maszkulin, a Q5höz képest is nyersebb, a GLKhoz képest meg egy szupermodell. Mondjuk a GLCtől parázhatnak most.
Amúgy nem értem mit értesz „egy BMW” alatt, a BMW paletta döntő többségénél (1-es, 2-es, 3as és azok összes karoszériaváltozata) komolyabbnak hat. Nem is kicsit.
Ez a kocsi nagyon rendben van. A felsorolt árat nagyon furcsállom…
Vajon mihez kezd a bimmer az új GLC-vel? Nagyon erős játékosnak ígérkezik (végre!)…