Családi Mustang? Ford Focus ST Kombi 2.0 TDCi teszt
Ford Focus ST Kombi 2.0 TDCi ST3 teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Dízelmotoros kombiként sokaknak fura a Ford Focus ST, ami akár még automata váltós is lehetne. És még így is a legtökösebb kompakt kombi.
Olyan megjelenése van a Focus ST-nek, hogy mindennek nézi az utca népe, csak Focusnak nem. Oké, ez nem is egy gumitesztjeinknél bevetett exrendőr példány
Mire emlékeztet? Az első Focus ST még "csupán" 170 lóerős volt és 2,0 literes szívó benzines, aztán a második már 2,5 literes, turbós, Volvo eredetű blokkos (mondhatni T5), 225 lóerővel, amit ráadásul egy elég feltűnő narancsmetál fényezéssel is kínált a Ford. Nekem az volt az első ST. Üvöltött, prüszkölt, egy rövid próbakör alapján is komoly emléket hagyott. A Focus III bezzeg 2,0 literes, négyhengeressel lett ST. Oké, hogy szintén turbós, már 250 lóerős, de akkor sem az, ami egykor volt. A Ford viszont tovább csavarta a dolgot, a ráncfelvarráskor kombit és dízelt is hozott belőle, ma pedig már akár automata váltóval is tudja adni ezt. És elárulom, piszkosul imádható ez a dízel-kombi ST!
Baj, hogy kombi és dízel az ST? Aligha, a párosítás egészen élhetővé teszi
Mi ez, Mustang kombi?
Ismerős Focus-belső, lapított aljú, amúgy fűthető, remek fogású kormánykerékkel
Elöl-hátul remek tartásúak az ülések, a hátsó középső utasnak nem csak hely nem jut elegendő, fejtámlát sem kap
Már az ülésekért megéri. Ha a Focusok kínálatában a már itthon is elérhető RS érkezésével nem is az ST a csúcs, a Focus kombik között igen. Az ST2 és ST3 felszereltségekkel is kapható puttonyosból megéri az ST3-ast választani, ez ugyanis elöl-hátul sportosabb, Recaro üléseket kap. A hátsó is hangsúlyosan két személyre formázott. Ha passzentosan is, de átlagtermettel be lehet férni hátra is, a gyerekülésbe rakott csemete persze minduntalan rugdalni fogja az első üléseket, ám azok olyan masszívak, hogy előre semmiképp sem jut a "hátmasszázsból". A 8 irányban, combtámaszával is elektromosan állítható, szabályozható laphosszúságú elülső sportülések kalodaszerűen tartanak. Sokaknak talán furcsa lehet, de jó bennük ülni, akár hosszabb utakon is.
ST-ségek: olajhőmérséklet, turbó- és olajnyomásmérő. Legalább látja a sofőr, hogy a 2,0 literes dízel nagyon lassan melegszik be, hidegen így remélhetőleg nem fogja hajtani. Az első Recaro ülések szorosan, de remekül tartanak
Ha 476 literes alapméretével nem is rekorder a Focus csomagtartója, a tér szabályos alakú, jól pakolható, bővítve sík padlójú. Praktikus a feláras megfordítható és kihajtogatható szőnyeg is
Színház az egész világ. A vicces persze az a Focus ST-ben, hogy a sportülésekben ülve, lapított aljú ST bőrkormányt markolva és a nagyon közvetlen kormányzással, meg persze az ültetett és keményített futóművel úgy érezzük, hogy valami sportgépben ülünk. Még a 2,0 literes motor hangja sem dízeles, egészen korrekt. A viselkedés viszont olyan, mint egy korrekt utazóautóé. Nyomaték már alul is van, a csúcs amúgy 400 Nm (2000 1/perctől), a teljesítmény pedig 185 lóerő. Ez olyan teljesítmény, amit igazából csak autópályán, forszírozott menetben lehet kiautózni. Mivel alig több mint 2200 1/perccel futható a 130 km/órás utazótempó, autópályán elég jó a rugalmassága. Nem rossz az álló helyzetből sprintelés sem (a 0-100-as szintidő 8,3 másodperc), ám nem árt az óvatosság: száraz úton kettesben simán elkapar (már nyári gumival is) az ST, vizesen pedig harmadikban is kegyetlenül. Viszont tudja azt, hogy a végállásai között mindössze 1,8 fordulatos, egyedien közvetlenre hangolt, eltalált rásegítésű kormányával és remek üléseivel döbbenetes vezetési élményt ad.
Megyünk 90-nel az országúton, gond nélkül beveszünk minden kanyart, vagy 130-cal az autópályán, de azt elképesztően stabilan. Azt érezzük, hogy valami sportgépben ülünk, pedig ott a puttony mögöttünk.
Igaz, a sportos hangulathoz a keményített, a 235/35 ZR19-es abroncsokkal valóban elég kemény futómű is hozzátesz. Így aztán a gördülési zaj is nagy egy kicsit, autópályán már egy kissé zajos az ST, de a fíling az megvan.ST-felirat a motorburkolatra is jutott, felárért pedig intelligens, csak ajtónyitáskor előbújó élvédőt kapunk az ajtókra
Ha már dízel, legyen automata? Bár sokaknál a dízel sportkombi is kiverheti a biztosítékot, én simán be merném vállalni automatával is. Városban nagy kényelem az, a Focus kézije pedig oké, hogy viszonylag közvetlen, de azért nem egy Mazda MX-5-ösé, meg a dízel-kombi ST azért akkor sem lesz igazi élményautó, ha azt nagyon szeretnénk elhinni róla. Ez egy jópofa megjelenésű, élményt valóban nagykanállal adó, de családi autó. Némi kompromisszummal mindenhol, de csomagként abszolút jó ajánlatként. Városban is megelégszik 7 liter gázolajjal 100 kilométerenként, országúton elvan 5-tel, autópályán 6 körül kell neki, abszolút vegyes körülmények között "kábé" ennyi lett a tesztátlag is. Az automata felára kereken 500 ezer forint, nem szerény pénz, de városban sokat autózva megérheti. Aki viszont zömében országúton vagy autópályán jár, szereti az izgalmat, benne van a bugi, az válassza nyugodtan a tesztautó konfigurációját, már amennyiben van egy izmos, mutatós dízel kombira közel 9, illetve a fullextrás tesztautót nézve több mint 10 millió forintja. Ennyiért már holttérfigyelős, navigációs, ráfutásgátlós, fűthető kormányos az alapból Recaro bőrkárpitos ST3.
Az alsó-középkategória legtökösebb kombija a Focus ST. Dízelmotorral pedig egészen takarékosan is használható
Ez nem egy kalibrált monitor, ugyhogy a színe az akármilyen is lehet, de nekem kifejezetten tetszik ez a narancs fényezés a fekete felnikkel. Egy sárga villogóval a tetején és mágneses FKF-logóval az oldalán kész is az optikai tuning 🙂
Elég agyamentnek tartom a sportkombi és sportegyterű kategóriákat, de mégis ott motoszkál bennem, hogy szívesen meghajtanám pl. ezt a Focust versenypályán. A TDCi-motorral ebben az esetben nem vagyok kibékülve, nem ide való, plusz a műszerfalon nem látszanak a sportos jegyek(kellett volna néhány sárga betét ide-oda). Az ülések viszont jónak tűnnek. Az élénksárga szín nagyon ott van, és a kipufogóvég formáját is eltalálták. Azt érzem, hogy az autó nincs befejezve, pedig már csak egy kis utómunka kellett volna neki.
Nemrég egy itteni BMW-cikknél olvastam ezt a felvezetőt: „Ilyen az, amikor apa vérszemet kap.” Szerintem ide sokkal jobban passzolna:)
hogy ugy mondjam hianyolom az [u]ELMENYBESZAMOLOT![/u]
Hol a teszt? Ez mar annyira targyilagos, egy ilyen elmenyautorol azert lehetne kicsit szinesebben is irni…