Csak én nem mondtam le róla? Ilyen ma a kilométer-milliomos Golf

Az előző cikkben valahol ott hagytam félbe a sztorit, hogy működőképes állapotban letettem az autót egy garázsba, pihenni. Ehhez képest most azzal kezdek, hogy még mindig használom. Nos, én tényleg le akartam tenni, de valahogy mindig előkerült újra és újra, mert sok-sok más autóval ellentétben ez bármikor elindult, és mindig elvitt a célomhoz. Erre a legextrémebb példa, hogy mielőtt az Autónavigátor csapatához csatlakoztam, a koronavírus idejére átmeneti állást kellett találnom, és ebben is segített a Golf. Két diploma ide vagy oda, ismét beálltam hát ételfutárnak, amire a benzines Audim először a futóművének majd a hengerfejtömítésének elfogyasztásával reagált. A cikk megjelenésekor az A4 még mindig szét van szedve, a Golf pedig, miután ismét kapott pár ezer városi kilométert és keresett némi pénzt, most is bármikor indul. Nem kiállítási autó ez, nem is igazi veterán: van elég baja, és látszanak is rajta az évek, de hihetetlenül jó vezetni. Ráadásul ez nem csak az én véleményem, a szemfülesebbek talán észrevették már: konkrétan ez a Golf volt néhány hónapja a Laptimingban, ahol a fiúk keményen meghajtották. Büszke is vagyok a Peugeot iOnt szorongató eredményre és a sok-sok jóra, amit mondtak róla, még akkor is, ha az előéletének elmesélésébe kicsit belekeveredtek. Akit érdekel, a Youtube-on megtalálja a videót róla. Menni tehát megy, és műszakilag is rendben van, de egy ilyen autóval együttélni 2021-ben nem csak az állapotról szól. Lehetne akár pár ezer kilométeres megőrzött is, akkor sincs például klíma, és a szórakozásról is csak egy analóg, kéttekerős, de legalább kazettás rádió gondoskodik négy őskori hangszóróval. Az ablakokat is kézzel kell tekerni, központi zár sincs, sőt, már annak is örülni kell, ha az utángyártott kilincsek nem hullanak le hetente a kocsiról. A szívódízel hangja minden fordulatszám-tartományban szokatlanul nyers és hangos, az úton pedig minden repedést megérezni a gyári magasság és a ballonos gumik ellenére is. De ez így jó.

Aki sohasem élte át mindezt, aki a mai autók steril, Euro-normák által jogosan fojtogatott kényelmét ismeri csak, annak nem tudom elmagyarázni, mit lehet szeretni ebben.

Ez egy időutazás egy olyan korba, amikor még nem is éltem. Felnőtt fejjel, az átmeneti futárkodás során is öröm volt minden nap rohangászni vele, szabadnapokon újra a parkolóban szervizelni, bár most már a kollégium helyett a paneltömb előtt. Jó volt újra látni, ahogy úton-útfélen fordulnak utána az emberek, rengeteg autóban ültem már, de nagyon kevés kocsit néznek meg annyian, mint a feltűnő színű kis Golfomat. Igazából a szerelnivaló sem vészes rajta, ráadásul mindene javítható otthon, és szinte bármilyen hibával elmegy a munkanap végéig. A néhány hónapon át tartó, napi 120-150 kilométernyi feszített tempójú városi ételkiszállítás során a következőkhöz volt szerencsém, időrendi sorrendben: az autó két tél óta garázsban állt, így az első hideg reggelen alig indult a rossz izzítógyertyák miatt. A négyből háromhoz könnyű hozzáférni, ezeket 9500 forintból, két óra munkával kicseréltem, utána már akár -10°C is lehetett, indult. Egy porlasztó és az adagoló hátulja is szivárogni kezdett, azóta is várnak a sorsukra. A hűtő kapott egy kavicsot, de szerencsére egy kevés, erre a célra való tömítő ideiglenesen megoldotta a gondot. A garázsomban egyébként van egy másik hűtő valahol, ha megtalálom, nyilván kicserélem. Komolyabb hiba volt, amikor egyszer mindenféle előzetes búgás nélkül összerogyott az egyik hátsó kerékcsapágy, szerencsére ebből az alkatrészből mindig van a csomagtartóban a tartalék biztosítékok, relék, féltengelycsukló és alsó trapézgömbfej mellett. A gyári emelővel és a velem utazó szerszámokkal megoldottam a szituációt, másfél óra múlva már újra műszakban voltam. Néhány nap múlva a hűtőrendszer egyik csöve kirepedt, 45 percembe és a hűtőfolyadék cseréjével együtt 4000 forintomba került a mutatvány. Amikor véget ért az átmeneti időszak, és idejöttem főállásba az Autónavigátorhoz, az utolsó futárműszakom végeztével átnéztem a kocsit, és kiderült, hogy az első fékbetétek majdnem teljesen elfogytak, a vezérműszíj külső oldalát pedig eszi valamelyik görgő. Előbbi gyorsan és problémamentesen kiderült volna az ellenőrzés nélkül is, az utóbbit viszont örülök, hogy észrevettem, talán még évekig elmenne így, de lehet, hogy már holnap nagy bajt csinál, úgyhogy mielőbbi cselekvést igényel. Lényegében, ha a technikán múlna, akkor ezek az első generációs Golfok még mind mennének. Közel elpusztíthatatlanok, ha a modern autók létminimumának számító törődés egytizedét megkapják. Hogy miért nem áll akkor minden sarkon kettő még ma is? A karosszéria miatt, ami a gyárban szinte semennyi rozsdavédelmet sem kapott, így mára már a legtöbb alól elporladtak a taposók, a nyúlványok, a küszöbök, és az ívek is. Én már egyszer átrágtam magam a dolgon, nem véletlen, hogy próbálom minél tovább kihúzni a következő lakatolós felvonásig, még úgy is, hogy most jóval kevesebb lesz a munka vele, mint egykoron. Az ajtókat egyébként már beszereztem rá, mert tudom én is, hogy elkerülhetetlen lesz újra nekiállni, de szeretem ezt az autót, és inkább költök rá ismét, minthogy veszni hagyjam. Apropó, költségek: már a legelején elárultam, hogy 70 000 forintért vettem a Golfot, ám nem ez az igazán érdekes része az anyagiaknak. Etetni sem költséges: a kis szívódízel fogyasztása ötsebességes váltóval 4,8-5,2 liter városban, 4,1-4,3 liter országúton és 5,4 liter autópályán. A húzós tétel az összes javítás volt, de szerencsére ezt a vásárlás óta vezetem, így nem nehéz kideríteni, mennyi az annyi. Közel 200 000 kilométer és 8 év után, a kötelező szervizeken felül egy motorgenerállal, egy komplett lakatolással, egy háztáji matt fekete festéssel, majd egy számla nélküli, de legalább szakszerű metálzölddel, valamint a baleset javításával együtt 2,3 millió forint ment el eddig a Golfra, valamint további 500 000 forint a garázsbérlésre, de azt csak az utóbbi pár évben fizetem. Erre jön rá a súlyadó és a biztosítási költségek,

összességében nyugodtan számolhatok 3 millió forinttal. Mindez a nálam töltött 97 hónapra elosztva havi közel 31 ezer forintra jön ki, plusz az eltankolt üzemanyag.

Tudni kell továbbá azt is, hogy a végtelen számú beleölt munkaórát nem számítottam fel sem édesapámnak, sem pedig magamnak, hiszen ez a hobbink, szeretjük csinálni, még akkor is, ha néha a szomszédok mást vonnak le a szereléshez fűzött kommentárból. Ami javítást szakember végzett, annak a munkadíja benne van a végösszegben. Hogy ez sok, vagy kevés, az természetesen szubjektív. Szerintem ennyi pénzért tökéletes élményt és remek autót kaptam. Így tehát azon túl, hogy ez mindig el fog indulni, és kihúz majd a slamasztikából, még valami biztos: amit én ezzel már átéltem, az után eladni sohasem fogom. Majd az unokám megválik tőle, ha megörökli, remélem menő lakást vehet majd magának az árából.