Csak 105 évnél öregebb veteránautó indulhat a 114 éves versenyen

Minden évben november első hétvégéjén veteránautók lepik el a londoni Hyde parkot, ahol ezúttal nem a szónokoké, hanem az 1905 előtt gyártott autóké a főszerep. A földi halandó azt gondolná, hogy minimum 105 éves autóból már csak a múzeumok legféltettebb termeiben van működőképes darab, és jó, ha egy tucat ilyen autót össze lehet toborozni egy versenyre. Nos, akkor a mi földi halandónknak alaposan leesik az álla, mert évente több mint ötszáz ilyen autó áll rajthoz, hogy megmérkőzzön a 60 mérföldes, vagyis 96 kilométeres távval.
A verseny eredetijét 1896-ban rendezték a lokomotívokra vonatkozó törvény módosításának örömére, amely szerint a gőzautókkal már nem csak 4, hanem 14 mérföld/óra sebességgel lehetett közlekedni, és nem volt kötelező piros zászlóval az autó előtt futnia egy embernek.

1896 novemberének első hétvégéjén harminc lelkes autótulajdonos gyűlt össze a Hyde parkban és vette célba Brightont. Akkoriban természetesen még nem volt sem autópálya, sem kiépített országút. Ráadásul az autók teljesítménye is jócskán elmarad a maiaktól. Többnyire egy számjeggyel le lehetett írni, hány lóerősek. A táv legyőzésének nehézségét jól mutatja, hogy a XXI. század kiváló minőségű útjain megismételt versenyen napjainkban is minden évben elvérez vagy száz autó.
A XIX. század útjai még több áldozatot szedtek és a 30 rajthoz állt masinából mindössze 14 ért célba. Ráadásul ebből az egyik vasúton tette meg az út egy részét, és miután tetőtől talpig sarasan érkezett meg, elképzelhetjük, hogy nem minden kaland nélkül jutott el Brightonba.

A kalandot 1927-ben újra megismételték és azóta a háborús éveket, valamint a '47-es olajválság időszakát leszámítva minden évben megrendezik. A szabály szigorú, csak 1905. január 1-je előtt épített autók vehetnek részt a viadalon, amely nem annyira időfutam, hanem inkább megbízhatósági felvonulás. A verseny rangját növeli, hogy a Királyi Autóklub (RAC) szervezi.
A verseny több szempontból is kuriózum. Nem csak a veteránautók miatt, hanem a résztvevők létszáma miatt is. Az idén 505 autó vágott neki a versenynek, de 1996-ban például 680, amelynél népesebb autóversenyt nehéz találni a világon. Ennek megfelelően a közönség létszáma is óriási. A rendezők félmillióra teszik, amivel bármelyik Formula–1-es futamot lepipálják, és a csak a leglátogatottabb raliversenyek tudnak mellette labdába rúgni.

Ennek megfelelően a London–Brighton versenyen a részvételnek is komoly rangja van. Nem csoda, hogy a világ minden pontjáról érkeznek autók, akár több hetet utazva egy hajó gyomrában, hogy aztán a hatvan mérföldet végigpöfögve újra visszacsomagolják őket és újabb több heti utazás után hazaérkezzenek.
A tengeren túli résztvevők mellett magyar nevezője is volt már a versenynek, sőt, 2007-ben Kisapáti István 1897-es Panhard Levassorjával meg is nyerte a legeredetibb jármű díját.
Bár a verseny alapvetően 1905 előtti autóknak szól, a rendezők minden évben meghívnak egy-két „alulkoros” járművet is, de több híresség, arisztokrata, sportoló és a legkülönbözőbb celebek is részt vesznek az eseményen. Ennek ellenére a London–Brighton hál’ istennek még mindig a veterán autókról, és a technikatörténeti remekművek előtti tisztelgésről szól.