Chrysler motorral érkezhet a hibrid Maserati Levante
Több plug-in hibrid Maserati jöhet
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Rétegmodell lesz a hibrid Maserati Levante, így a Chrysler Pacifica meglévő hajtásláncát kapná egy teljesen új fejlesztése helyett.
Múlt évben mutatta be első városi terepjáróját a Maserati, a Levantét már májusban bemutattuk hazai debütálásakor. Bár tökéletesen távol áll a legendás olasz sportautógyártól ez a világ, beadták derekukat a SUV-nyomásnak, több-kevesebb sikerrel. Most a jövőbe tekintenek a mérnökök, ami utalgatásaik alapján nem csak elektromos, de konnektoros is. Mivel a gyáriak szerint az eladások kevesebb mint 10%-át adnák a hibrid változatok, nem látták értelmét új hajtáslánc fejlesztésének. Inkább körbenéztek a konszernen belül.
Ebből látszik, hogy egy autó vételára nem igazán a technológiától, beltartalomtól függ.
És ez a világ ilyen, ha valamit el lehet adni x pénzért még ha csak x-4-t ér is, akkor nem fogják eladni x-4-ért de még x-2-ért sem. Sajnos ez van. Nagyon kevés autó, sőt nagyon kevés termés van a piacon amit valós értékéért lehet megvásárolni.
ttps://www.chrysler.com/pacifica/hybrid.html
nem olyan rossz ez a hibrid
Hát azt mégsem kommunikálhatják … hogy figyúúúú vedd meg a 4x milliós dömpert frankó hybrid motorral amit eredetileg egy 1/4 ennyibe kerülő kisbuszhoz terveztünk … de legyél már akkora marha hogy megveszed azt a förmedvényt …naaaa naaaa lééééccccciiikkeeee ….. becs szó nem fogod megbánni …