Cementes zsák nélkül – kocka Lada kombik másképp

Nem könnyű a dolga egy olyan autónak, amit bár a maga idejében sztároltak, de az elterjedtsége miatt idővel munkás kilométerekkel koptattak el. A Ladák is ilyenek, pláne a kombik, amik a nagy rakterükkel arra csábítottak, hogy gazdáik megspórolják a tehertaxi-bérlést egy költözéskor vagy egy építkezéskor. Ledöntött hátsó üléssel a kombi Lada persze sokkal jobb volt a korszak kisáruszállítóinál, hiszen még a tetejükre is mehetett a cucc, közben meg személyautós kényelemben tették a dolgukat. A túlterheltség, meg a nagy futás miatt ezek a darabok már jórészt elporladtak, de most két olyan 2104-est tudunk prezentálni, ami kivétel. A bézst nem használták dömpernek, a pirosra meg vigyáztak, így lehet mindkettő ma kedves hobbiautó.

A Veterán Zsiguli Egyesület[/url] tagjainak jófejségéből és önzetlen segítségével tető alá hozott nagy tavaszi kocka Lada próbánkat Győrben tartottuk. A múltkor már bemutatott patika állapotú 2105-ös és 2107-es után ma Csonták Gyula és Varga Márton szeretett kombijait mutathatjuk be. A kedves olvasók talán elsőre kevésbé lesznek tőlük lenyűgözve, mint az utolsó részletig újnak ható társaiktól, de ez a két puttonyos nem valami négykerekű ufó, hanem olyan egyszerű darabok, amiket ma is látni az utcán szaladgálni. Aztán ha jobban megnézzük őket, akkor mindkettő tartogat meglepetést, hiszen van rajtuk nem szokványos részlet.


Látják Gyula 2014-esének a belsejét? Az oké, hogy műbőr, mint a 2105-ösökben, na de a bézs az nagyon nem volt gyakori. Atipikus, de teljesen gyári megoldás, hogy ebben az ajtókra is jutott a fröccsöntött műanyagoknál jóval finomabb és elegánsabb anyagból. Itt megjegyezném, hogy a 2107-eseken mindig vízszintes az ajtókárpitok csíkozása, a 2105-2104 párosnál lehet ilyen függőleges. Nézzék meg Marci pirosában, abban is ilyen. Nem akarom lelőni azt a poént, maradjunk a bézsnél. Az életútját ismerve valakinek egyszer régen sok dugipénzbe lehetett ennek az összerakatása. Annyi biztos, hogy sikerült megalkotni azt, ami a szovjet tervutasítás szerint nem volt való, ez lenne az elegáns kombi.


A bézs autót amúgy a sima 1300-as motor hajtja, Gyula előtti és egyben első tulajdonosa 1987-ben vehette át. Erdész volt Veszprémben, innen a korhű matricák az ottani Autóklubtól. Sajnos a bácsi már nincs köztünk, a családja adta el a kocsit. Magyar piacos, csak az utólag már találós kérdésnek is felfogható beltér ad okot fejtegetésre, a múltja több, mint tiszta. Az idős úr az erdészet Nivájával járt munkaügyben, így kombiját csak hétvégi autónak használta. Mivel nem volt felújítva, ezért a 28 éve hozzá adott javítófesték is megvan hozzá, a gyári színcetli is a helyén. Az évek múltával nyugdíjba vonult tulaj sosem tett rá vonóhorgot, de pár nagypapás garázsos horpadás lett rajta az évek alatt. Gyula kislánya Bundinak nevezte el a kombit, ami éjszakáit egy zöld, veterán 2103-assal és egy igazi okkersárga, eredetinek megőrzött 21013 sorozatú 1200S-sel tölti a garázsban.


Marci piros kombija egy finoman tuningolt gépnek tűnik, amiben van is igazság, de az övé is egy eleve érdekes darab. Az eddig le nem lőtt poén pedig az, hogy ez egy osztrák piacos kivitel, egészen pontosan a 21043-as. Bizony ám, gyárilag jár az 1500-ös 75 lovas motorjával, amihez ráadásul ötfokozatú váltót kapott. Nem egy gyakori konfiguráció mifelénk, pedig ügyes autó. Marci szülei félévesen vették meg 1990 nyarán az 1989-es gyártású kombit, még alig 1000 kilométeresen. Az első tulaj családi ismerősnek a rokonai fizették be Bécsben, és természetesen megvan hozzá az osztrák katalógus, meg a leírás is. Gyula 50 ezret futott kocsijához képest, meg a másik három szedánhoz képest Marci autója egy igazi hosszútávfutó. Már 190 ezer kilométert tettek meg vele a motor, a váltó és a difi megbontása nélkül.


Már nincs igazi napi nyúzásban, de rendszeresen használják. Fent van rajta a vonóhorog, és minek tagadni, megcsinált két építkezést, több éven át vásároztak is vele. Nincs ezen semmi csodálkozni való, hiszen erre van kitalálva. Pár kopásnyom árulkodik csak, de ezek nem zavaróak, mert Marci és édesapja is mindig nagyon vigyáztak rá, azon felül mindig rendesen karban is volt tartva. A nyugati Lada meg csak szépen tette a dolgát. Beltere így gyári, a 2105 szövetbe húzott üléseivel és ezekkel a műbőr ajtókárpitokkal, amikhez a 2105 műszerfalát és kormányát szerelték. Utóbbit még Marci apukája cserélte egy 2107-ből valóra, az ülések egy másikból kerültek bele, de azóta már megint a gyáriak vannak bent. A kardánbox igazi kisipari, fölötte a kiegészítő órák 2103-asból valók, a műszerfali kombinált benzin és egyéb visszajelző helyére meg fordulatszámmérő került. Megvannak a gyári felnik, de készültek kifordított fehérek, Marci kísérletezett fehér indexekkel is és retrósított néhány cirill betűs felirattal, hiszen csak egy dolog örök, a változás - ahogy valami buddhista tanból ferdítve ismerjük.


Hogy mitől lesz szerethető a nem hibátlan, és hogy tud odaállni a teljesen gyáraik mellé a saját szájízre szabott? Simán, és különben is, miért kéne, hogy mindenkinek ugyanaz tetsszen? A Veterán Zsiguli Egyesületben bár az alapállás a gyárias állapot, az irány meg a veteránvizsga, de mivel a klubtagokat a típusrajongás hozza össze, így mindenki dédelgetett kedvence megfér a csapatban. És ez jó. Remek hobbiautó a bácsitól vett kombi is, amit meg huszonötödik éve hajt a család, az felbecsülhetetlen érték. Emiatt - ha éppen véletlenül nem is tetszik Marci kocsija - mindenképp lehet rá irigykedni.