Budapesten jártak az Opel világújdonságai! Mutatjuk!

Egyszerre két újdonságot hozott haza az Opel!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az új Frontera debütálására érkeztünk Budára, de legnagyobb meglepetésünkre az új Grandland is előgurult rejtekéből

Kicsit mostohán bánt az utóbbi években a Stellantis az Opellel, de úgy tűnik, hamarosan jobban koncentrálnak majd a német márkájukra, mert a Frontera bemutatóján meglepetésként felbukkanó új Grandland biztosan megpenget érzelmi húrokat is a vásárlóknál. Persze a Frontera név visszatérése is ugyanezt célozza, ám az akár hétüléses újdonság valószínűleg inkább a racionalitást előtérbe helyező vásárlóknak szól.
Habár elvitte előle a show-t a Grandland, azért a Frontera is látványos autó lett. Látványos és nem kicsi, most már azt is tudni lehet, hogy 4380 mm hosszú és 1627 mm magas az autó, amely azt jelenti, hogy a Crossland fölött áll, de nem nőtt a kifutó Grandland fölé. Ismert még a csomagtér mérete is, ami alapból 450 literes, de 1600 literre bővíthető a 60:40 arányban osztható hátsó üléstámlák segítségével. Továbbá új információ, hogy a tetőterhelése 240 kilogramm lehet. betekintést nyerhettünk az utastérbe is, ahol jól látszik a két 10 colos képernyőből álló Pure Panel, az Opel saját műszerfal megoldása. Szintén új a kormánykerék. Az árazása folyamatban, ha minden jól megy 10 millió forint alatt marad az indulóára.
Hirdetés
Kétféle hajtáslánccal érkezik majd: tisztán elektromos és lágy hibrid szerepel a palettán. Előbbi kisebb akksival és teljesítménnyel, mint a Stellantis eddig megszokott hajtáslánca, hiszen ezzel tudnak árban kedvezőbbet kínálni, de később érkezik majd nagyobb akkumulátorral is és nem csak 113 lóerős villanymotorral. Annak érdekében, hogy gyorsan eljusson a vásárlókhoz és könnyű legyen kiválasztani a megfelelő modellt, csupán két felszereltségi szint és két opciós csomag áll majd rendelkezésre. Az első autók pedig az év vége felé jelenhetnek meg a hazai utakon. Az új Grandland pedig ténylegegy olyan jelenség, amit élőben is látnod kell. A képek ugyanis nehezen adják vissza, hogy milyen nagyot nőtt. Közel 20 centivel hosszabb az elődnél, ugyanis már 4650 mm ez az érték a korábbi 4477 milliméterrel szemben. Felfelé 1,9 centivel gyarapodott, széltében pedig 6,4 centivel, így nemcsoda, hogy hatalmas utastérrel rendelkezik.
Hirdetés
Kívül pedig olyan dizájnelemek teszik rendkívül látványossá mint a világító embléma, ami a 3D Vizorban helyezkedik el, az 50,000 szegmensből álló mátrix LED fényszórók, de hátul is vörösen izzik az Opel felirat, illetve elegáns a csomagtér fedelébe nyomott Grandland típusnév is. A Stellantis STLA platformjára épülő Grandland is választható lesz többféle hajtáslánccal. Full villany, lágy hibrid és konnektoros hibrid várható. A villanyhajtású változat akár 98 kilowattóra kapacitású akkumulátort is cipelhet, amivel 700 kilométeres hatótávot tud majd az ígéretek szerint és 26 perc alatti villámtöltést 80 százalékra. Az árazásról azonban még annyi szó sem esett, mint a Frontera esetében, ahogy a pontos piaci bevezetésről sem. Viszont z már biztos, hogy mindkét modell jelentős szerepet játszhat a márka felvirágoztatásában.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

7 thoughts on “Budapesten jártak az Opel világújdonságai! Mutatjuk!

  • 2024.06.29. at 19:03
    Permalink

    Az új Frontera kapcsán miért nem zúgolódik a siserehad, hogy „egy legenda sárba tiprása” és hasonlók, mint a Mustang Mach-e-nél, a Mitsu Eclipse Cross-nál vagy a Ford Pumánál? 😀

    • 2024.06.30. at 10:56
      Permalink

      Talán mert a Pumánál és a Fronteránál nincs semmi „legenda”…
      A Mustang igazi kategóriateremtő, és évtizedekig viszonylag konzekvensen ugyanazt az élményautót jelentette, és most is hatalmas tisztelet övezi, az évfordulójára számtalan kiállítás és rendezvény készült ebben az évben https://egzostive.com/autoworld-celebrated-the-60th-anniversary-of-the-mustang/

      A Frontera egy modell volt a piacon egy szürke márkától, és a kategóriájában sem kiemelkedő.

      • 2024.06.30. at 18:46
        Permalink

        Te miről locsogsz már megint? Az Opel 30 éve kihozott egy VALÓDI terepjárót. Átlogózás útján ugyan(Isuzu), de ez most mindegy. Milyen válasza volt akkor erre a VW-nek, a franciáknak, az olaszoknak? Semmilyen. A japóknak volt, a koreaiaknak(30 éve már volt pl. SY Musso), a Jeep és a Land Rover meg jóval magasabb árkategóriában indultak…

        • 2024.06.30. at 19:38
          Permalink

          „Átlogózás útján ugyan(Isuzu), de ez most mindegy”
          Vagyis a GM idehozott egy másik leányvállalattól egy modellt. Ez nem az anyag amiből legendák készülnek 🙂

          Talán ezért nem volt válasza az VW-nek (meg senkinek Európában), mert senki sem tette fel ezt a kérdést.

          De ha már ott volt a GM-nek a polcon akkor bepróbálkozott a Fronterával.
          Amúgy akkor a japánok nagyon lendületben voltak így egy japán fejlesztésű terepjáró nem is tűnt nagyon önsorsrontó próbálkozásnak. De az biztos hogy az Opel renoméját nem ezzel emelték.

          • 2024.07.01. at 12:52
            Permalink

            Európában akkor marha sok kérdést nem tesznek fel 😀 Ezzel elintézni valamit, édes Istenem… No de tőled nem is vártam normális választ…

Vélemény, hozzászólás?