Bővült a konnektoros BMW-k flottája, itt a hibrid X3!

A BMW legtöbb hibrid modellje frissült, és egy új taggal is bővültek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Fontos modellel jelentkezett a BMW Genfben, ugyanis megérkezett középkategóriás SUV-jának konnektorról is tölthető változata, az X3 30e.


Számos modellből álló standot húzott fel a 89. Genfi Autószalon helyszínén a BMW, és ahogy a legtöbb gyártónál, náluk is a konnektoros modelleken volt a reflektorfény. A márka hibrid flottája alaposan megújult az elmúlt hónapokban, valamint új modellekkel jelentkeztek, Genfre pedig az egyik legfontosabbat tartogatták, a legelső konnektorról is tölthető hibridrendszerrel szerelt X3-at. A korábbi 30e hajtáslánc továbbfejlesztett változatával debütált, vagyis egy négyhengeres turbós benzinmotorral és a nyolcfokozatú automataváltó házába épített villanymotorral, valamint alapáron összkerékhajtással, ami tisztán elektromos üzemben is folyamatosan aktív.

Hirdetés

Az új X3 30e akkumulátorát a hátsó üléssor alá építették. A CLAR padlólemez modularitását jól mutatja, hogy a belsőégésű motoros verziókkal egyenértékű csomagtere maradt, 450 liter, valamint ebből a modellből készül majd a márka első olyan elektromos autója, mely az egyik hagyományos modell kínálatát bővíti, az elektromos X3 2020-ban fog bemutatkozni, a hibrid viszont már 2019 végén piacra kerül. Az X3 30e rendszerteljesítménye 252 lóerő, amit pár másodperc erejéig 41 lóerő többlettel képes megtámogatni a villanymotor. Ezzel a rendszerrel 6,5 másodperc alatt gyorsulhat 100 km/h-ra az X3, legkedvezőbb fogyasztása 2,4 liter/100 km, de WLTP szerint mérve több mint 50 kilométert tehet meg tisztán elektromosan.

Az X3 30e mellett a 225xe is megkapta a márka legfrissebb akkumulátortechnológiáját, valamint a 330e limuzin és az új hathengeres benzinmotorral és villanymotorral szerelt X5 45e és 745e limuzin is tiszteletét tette Genfben. Az új modellekkel együtt a BMW új ChargeNow applikációja is debütált, mellyel könnyedén navigálhat minket új konnektoros BMW-nk a legközelebbi töltőhöz. Ha köztéri töltőoszlopot választunk, felajánlja a közelben elérhető látványosságokat, hoteleket, éttermeket, valamint ha foglalt az adott töltő, azt is tudja majd, meddig lesz foglalt a rajta éppen töltő autó aktuális akkumulátortöltöttségét figyelembe véve. Ezzel együtt bizonyos keretek között lefoglalható is lesz a töltő az autóból távolról. A BMW tavaly 140 000 elektromos és konnektorról tölthető autót adott el, ami több min 38%-os növekedés 2017-hez képest, az idei terveik között pedig az szerepel, hogy év végéig megjelenjen a félmilliomodik konnektoros BMW az utakon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?