BMW M1 az eBayen?

Eladó volt a BMW M1 első prototípusa

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem sokáig volt elérhető, az eladó állítása szerinti valaha volt legelső BMW M1 prototípus, amit még Olaszországban építettek.


Nem sok esély van rá, mégis megtörtént, hogy az 1977-ben épített BMW M1 prototípus felkerült az eBayre. Talán kissé méltatlan egy ilyen oldalra feltenni az autógyártás egy ikonikus és korszakalkotó darabját – nem is volt fent sokáig. Az eladó hozzátette, hogy ezt a modellt még a Lamborghini építette, mielőtt a BMW eldöntötte volna, hogy kezelésbe veszi a projektet sok-sok vita árán. A legendás autó 30 évet állt egy istállóban, így nem csoda, hogy nincs túl jó állapotban. A leírás szerint kívül és belül is teljes felújításra szorul, valamint már nem eredeti állapotú, ugyanis gyártása után nem sokkal átalakították versenyautóvá, hogy indulhasson az 1979-es Procar BMW M1 bajnokságban.

Hogy miért nem elérhető már az említett az autó az eBay-en, az rejtély, hiszen - érthetően - nagy volt rá a kereslet. Egy ilyen autó esetében nem (csak) azt nézzük mi autófanatikusok, hogy milyen most, hanem hogy mit lehetne belőle kihozni. 79 ajánlat közül egy 81 600 dolláros volt a legmagasabb, de valószínűle ennél sokkal többet ér, hiszen egy évvel ezelőtt 965 000 dollárért kelt el az 1981-es M1 Polaris Silver. Ez a prototípus teljesen felújítva valószínűle az 1 millió dolláros árküszöböt is átugraná. Most már csak annyit tehetünk, hogy reménykedünk, hogy jó kezekbe került és teljes pompájában láthatjuk egyszer a BMW-történelem egy fontos darabját, még ha nem is bajorföldön, hanem Sant’Agata-ban is épült.
Hirdetés
Végül pedig egy videó az 1979-es monacói futamról, csak a hangok és a fíling miatt. Nem voltak ezek egyszerű technikák…

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?