BMW Isetta, a guruló tojás

Hajdanán sokan szerettek volna törpeautókkal sikereket elérni a piacokon, magyar próbálkozás is akadt szép számmal, de a lekicsinyített járgányok nem terjedtek el igazán. Paradox módon a második világháború hozott fellendülést: a pusztítások után egyrészt általános nyersanyaghiány mutatkozott, másrészt a hétköznapi embereknek nem is volt pénzük komoly autóra, így lehetőséghez jutottak a szerény méretű, csekély fogyasztású apróságok. A BMW Isetta karrierje Olaszországból indult. Renzo Rivolta, a hűtőgépeket, robogókat és háromkerekű kisteherautókat előállító ISO gyár tulajdonosa felismerte a törpékben rejlő lehetőségeket, és két alkalmazottja, bizonyos Preti és Raggi mérnökök vezényletével 1952-ben vette kezdetét a kis ISO, az Isetta tervezése. A tojás- vagy buborékformának is nevezett, 2,29 méter hosszú karosszéria zseniálisan ötvözte az egyszerűséget a mérnöki leleménnyel. Beszállni az autó elején lehetett (az ajtóval együtt mozgott a kormány és a műszerfal), körben panorámás ablakok, felülről nyitható vászontető adta a burkolatot, és hátul kapott helyett a pöttöm kéthengeres, kétütemű robogómotor. Az első prototípus csak szimpla hátsó kerékkel készült, de a tesztek azt mutatták, hogy szükséges a második, méretét tekintve 10 colos hátsó kerék is – a nyomtávot azonban szűken, 480 milliméteres értéken tartották.

Az első bemutatóra 1953-ban, a Torinói Autószalonon került sor. Két változat készült, a végül 50 centis hátsó nyomtávval rendelkező Isetta Turismo személyautó, és a hátul normál nyomtávval, többféle kivitelben épített, akár 500-600 kilogrammos rakománnyal is terhelhető Isetta Autocarro könnyű haszonjármű – ez utóbbi elnevezést a motorkerékpár-alapú haszonjármű, az Isocarro ihlette. Jellemző az olasz temperamentumra, hogy bármilyen autókkal képesek versenyezni, így 1954-ben nem okozott világszenzációt az Isetták rajthoz állása a híres Mille Miglia futamon. A kis guruló tojások - mint a verseny legtakarékosabb résztvevői - derekasan helytálltak, és az 1600 kilométeres Brescia-Roma-Brescia utat 70 km/órás átlaggal, azaz nem sokkal a végsebességük alatt teljesítették! Az ISO gyár apróságai hamar népszerűek lettek, ám a robbanásszerű üzleti siker elmaradt, mert a FIAT észnél volt, és a Nuova 500 hiába volt akkori szemmel nézve is puritán, sokkal autószerűbb jelenségnek tűnt, rendes ajtókkal, tágasabb utastérrel, biztonságosabb menettulajdonságokkal. Egy szó, mint száz, az ISO Isetta számára 1956 után nem termett több babér, annak ellenére sem, hogy a gyártás Belgiumban, Brazíliában, Spanyolországban és Franciaországban is folyt.

Furcsa, de igaz, az olasz kisautó szerencséjének kovácsa 1955-től a német BMW lett, amely megszerezve a licence jogát, 1962-ig gyártotta az Isettát, némiképp átalakítva, később korszerűsítve. Kezdetben a buborékos forma alapvetően megmaradt, de a karosszéria oldalához erősített fényszórókról - és még néhány egyéb apróságról - azonnal felismerhető a BMW változat, amely az Isetta Moto Coupe nevet viselte. A legnagyobb változásra a lemezek alatt került sor, a bajorok ugyanis kiszuperálták a kéthengeres olasz motort, helyébe pedig a saját, egyhengeres, négyütemű, 250 köbcentis motorkerékpár erőforrásukat tették, amelynek 12-13 lóerős teljesítménye elegendő volt a 85 km/órás végsebesség elérésére. 1956-ban jelent meg a kínálatban az Isetta Moto Coupe DeLuxe, amely szakított a hagyományokkal, és oldalt tolóablakot kapott, megszüntetve ezzel a jellegzetes kisgömböc karaktert. A motor is felszedett pár köbcentit, 250-es helyett 300-as blokkot kapott a jármű, a végsebesség és a teljesítmény gyakorlatilag nem változott, de a kedvezőbb karakternek köszönhetően javult az Isetta vezethetősége. A csöppnyi BMW sikere fordított arányban állt a méretével, az 1955-ös bemutatást követő 8 hónap leforgása alatt 10 ezer kiskocsi készült, és a lendület kitartott 1962-ig, a BMW 700 bemutatásáig, mikor is az Isetta gyártását 161 ezer példány után leállították – ezzel a legnagyobb darabszámban értékesített egyhengeres autónak számít a világon.

34 000 legyártott darabszámmal nem számít kuriózumnak, de néhány külön szót mindenképpen megérdemel a BMW 600, amely tréfásan fogalmazva az Isetta Moto Coupe DeLuxe nyújtott tengelytávú limuzin változata. Ennél már nem csak a frontrészen, de a karosszéria oldalán is található ajtó a beszálláshoz, és mivel tekintélyesebb, közel 600 köbcentis, kéthengeres boxermotorja volt (BMW R67 motorkerékpár), a végsebesség elérte, sőt, 3 km/órával túl is szárnyalta a 100-as álomhatárt.
Végezetül egy kis zene, a Depeche Mode két klipje, amelyben feltűnik egy-egy Isetta.