BMW i3 400 km hatótávval, kábel nélküli villámtöltéssel

400 kilométert megy a sufnituningos BMW i3

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Állítólag 400 km hatótávot tud a 3 startup cég összefogásával készült BMW i3, és aksija vezeték nélkül is tölthető.

Münchenben mutatta be november elején a BMW i3 egyedi változatát az átépítésben résztvevő 3 feltörekvő vállalkozás. A Lion Smart, a Linear Technology és az osztrák Kreisel együttműködésével megvalósult projekt eredménye egy 400 km hatótávolságú villanyautó, amelynek 55 kWh-s akkumulátora vezeték nélkül is feltölthető. A hatótávolság és a vezeték nélküli tölthetőség önmagában is szép eredménynek számítanak, így együtt pedig évekkel jár sorozatgyártású társa előtt a majdnem „sufnituningos” BMW.
Hirdetés
Persze erős csúsztatás sufnituningról beszélni, hiszen a Kreisel ugyan valóban startup cégnek mondható, mégis számos projektet tudhat már maga mögött, az átépített i3-hoz hasonló képességekkel. 400 km hatótávú e-Golf, 350 km hatótávú, 230 lóerős, összkerékhajtású Skoda Yeti, elektromos furgon, kisbusz, gokart és 490 lóerős, összkerékhajtású Porsche Panamera, 85 kWh-s akkumulátorcsomaggal, 300-as végsebességgel és 450 kilométeres hatótávval éppúgy szerepel referenciái között, mint a Tesláéhoz hasonlóan falra szerelhető, házi energiatároló. Ez utóbbi legalább jövőre piacra kerül, az autók viszont egyelőre csak prototípusok.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

3 thoughts on “BMW i3 400 km hatótávval, kábel nélküli villámtöltéssel

  • 2017.10.28. at 00:17
    Permalink

    Az eredeti sajtóközleményben szó sincs kábel nélküli töltésről, de sebaj. Azért illett volna megjelölni a hír forrását… mert akkor lett volna esély arra, hogy nem Bondor Tibor nem értett meg valamit, hanem a forrásban volt a hiba. Így viszont… NAGY szakmai bukta.
    55 kWh 15 perc alatt… kábel nélkül… ezt a NASA-nak is elárulhatná hogyan (ilyen kis méretben), kedves Bondor Úr!

Vélemény, hozzászólás?