Biztosan marad kézi váltós BMW még néhány évig

Az M2, M3 és M4 esetében is előszeretettel választanak manuális váltót a vásárlók

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A BMW megerősítette, hogy néhány modell esetében biztosan marad az adott generáció végéig a manuális váltóval felszerelt kivitel, hiszen a vásárlók jelentős hányada még a mai napig ezt részesíti előnyben.

Hiába adnak el egyre több elektromos autót, a bajor márka háza táján továbbra is jelentős a kereslet a manuális váltóra, így nem véletlen, hogy nem mostanában fogja kidobni a kínálatából ezt az opciót. Walter Mertl, a BMW pénzügyi igazgatója elárulta, hogy a múlt éves növekedésük nagy részét már a villanyautók tették ki, de elmondása szerint még kár lenne leírni a belsőégésű motoros járműveket. Az autóipari tendenciák alapján viszont úgy látja, ez már nem igazán fog megfordulni, hiszen az Európai Unió és Kína is egyre erőszakosabban tolja ebbe az irányba az autózást.
Hirdetés
A villanyosítás a BMW eladási számaiban is meglátszik, hiszen a múlt évben az eladások 15 százalékát a teljesen elektromos autók adták, ez pedig természetesen rekord. A márka célkitűzései még ennél is magasabban vannak, hiszen 2026-ra a 33 százalékot tűzék ki célul, addig nem kevesebb mint 6 villanyautót fognak piacra dobni, az első egy X3 méretű SUV lehet, amely valamikor 2025-ben érkezhet.
A nagyszabású tervek mellett a hagyományosabb megoldásokat sem dobják ki az ablakon, hiszen a TopGear kérdésére a márka elárulta, legalább a jelenleg futó autók életciklusának a végéig kínálnak majd manuális váltót az autóikhoz. A brit lap kérdéseire azt is felfedték, hogy az M3 és M4 esetében a megrendelések valahol 15 és 20 százalék között még mindig hárompedálos kiosztással érkeznek, míg az M2 esetében ez az arány még magasabb.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?