Biztonsági autó mögött okozott balesetet Stroll Kínában

Amatőr hibát vétett a kanadai, az újraindítás előtt szaladt bele Ricciardóba

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy Ferrari motor meghibásodása miatt kényszerült beküldeni a versenyirányítás a biztonsági autót, Lance Stroll pedig az újraindítás előtt öklelte fel az előtte haladó VCARB-ot.

5 év után tért vissza Kínába az F1 mezőnye, ennek ellenére egyértelműen az idei szezon legunalmasabb futamát teljesítette a mezőny. Az erőviszonyokat az sem tudta felborítani, hogy az újgenerációs autók még nem jártak korábban Sanghajban, és a versenypályát is újraaszfaltozták. Bár a sprintfutam biztató 56 kört vetített előre, végül a papírforma érvényesült. Verstappen már az első szakaszban több mint 20 másodperccel elhúzott az üldözők elől.
Hirdetés
Úgy tűnt, a Bottas autójában tönkrement Ferrari motor szolgáltathat némi izgalmat, hiszen a finn a bukótérben húzódott el, ráadásul a Sauber sebességben ragadt. Így a virtuális biztonsági autót később a valódi váltotta fel, ezzel nullázva a különbségeket.
A takarítás után még mielőtt újraindult volna a verseny a 14-es kanyarban feltorlódott a mezőny, Stroll pedig már nem tudta elkerülni az ütközést, és felöklelte az előtte időben fékező Ricciardót, aki Japán után sorozatban másodszor kényszerült feladni a versenyt. Néhány kanyarral később Magnussen és Tsunoda is megtalálta egymást, kettejük közül ismét a VCARB járt rosszabbul, ugyanis a japán sem tudta folytatni, ráadásul a törmelékek miatt ismét szükség volt a biztonsági autóra.
Hirdetés
Persze mindez nem zavarta meg Verstappent, és Kínában is magabiztosan győzött. Mögötte a dobogóra Lando Norris állhatott még fel, a harmadik pozíciót pedig Sergio Pérez zsebelte be. A két Ferrari Kínában nem tudott beleszólni a nagyok dolgába, negyedik és ötödik pozícióban futottak be Leclerc-Sainz sorrendben. Hatodikként Russellt intette le a kockás zászló, míg mögötte a merész taktikával próbálkozó Alonso végzett. A pontszerzők listáját Piastri, a mezőny végéről induló Hamilton, és az ismét jól teljesítő Hülkenberg teszi teljessé.
Hirdetés
A vb-pontversenyek állása 5 hétvége után (még 19 van hátra)
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Verstapen 110 1. Red Bull 195
2. Pérez 85 2. Ferrari 151
3. Leclerc 76 3. McLaren 96
4. Sainz 69 4. Mercedes 52
5. Norris 58 5. Aston Martin 40
6. Piastri 38 6. RB Honda (VCARB) 7
7. Russell 33 7. Haas 5
8. Alonso 31 8. Williams 0
9. Hamilton 19 9. Sauber 0
10. Stroll 9 10. Alpine 0

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?