Biturbó V8-ast kapott az Audi Q8

Két hengerrel toldották meg az Audi legnagyobbját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sportmodellel bővült az Audi legnagyobb modelljének kínálata. Megérkezett az SQ8, 900 Nm nyomatékkal szakít állakat.


Kétféle motorral indított az Audi nagyágyúja, a piacra érkező Q8 V6-os motorokat kapott, egészen mostanáig. Megérkezett az új csúcsmodell, mely SQ8 névre hallgat és egy 4,0 literes duplaturbós V8-as motor hajtja nyolcfokozatú automata váltón és quattro hajtáson keresztül. Ahogy az SQ7 esetében, úgy az SQ8-nál is dízelmotorról beszélhetünk, mely 430 lóerős és 900 Nm csúcsnyomatékot ad le, már 1000-es percenkénti főtengely fordulatnál. Ezzel és a kiegészítő 48 Voltos hibrid rendszerrel az SQ8 4,8 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra és tisztán elektromosan is képes mozogni, 22 kilométeres a villanyos hatótávolsága.

Hirdetés

A sebesség mellett a biztos lassításról is gondoskodtak, az SQ8 szériában karbon-kerámia féktárcsákkal érkezik, a biztos úttartást pedig alapáron légrugózás biztosítja. Ezek mellé összkerékkormányzás, sport differenciálmű és aktív stabilizátorok kérhetőek. Az SQ8 persze külsőre is könnyen felismerhető lesz, az új emblémákon túl négy kipufogóvéget csak ez a modell fog kapni, ahogy ezüst diffúzort és egyedi, sportosabb felniket is. Az utastér szintén a legjobb anyagokat kapja, Alcantarával és minőségi bőr huzattal találkozhatunk, valamint rozsdamentes acél pedálokkal és kilincsekkel is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?