Benne van a nagybőgő? Skoda Octavia Combi teszt

Vezettük már külföldi menetpróbáján, majd itthon is az idei évre leginkább osztott fényszórókkal frissült Octaviát, a Skoda valójában már középkategóriás méretűre nőtt kompaktját. Most pedig csaknem ezer kilométert tekertünk bele egy dízel alapmotoros kombiba, Skodául Combiba. Egy olyan példányba, ami a tipikus flottaautónak számít, ha már az Octavia amúgy is igen jelentős szereplő a hazai piacon még mindig domináló céges eladásokban.
Osztott fényszóró ide vagy oda, az Octavia még mindig nagyon szerethető. A frissítéssel megosztott fényszóró amúgy messze nem annyira megosztó, nem is annyira feltűnő, mint az első képeken. Mondhatni, az Octavián bármilyen fényszóró lehet, nem ez az ütőkártyája, így viszont szemből legalább könnyedén felismerhető a friss változat. A 4,66 méteres kombi továbbra is óriási. A forma egésze nem öregedett meg, csak már túlzottan ismerős, hiszen temérdek ilyen Octaviát láthatunk az utakon. Nem véletlenül: ár/érték arányban továbbra is jó a Skoda. Amivel megnyeri vevőit, az helykínálata. Hosszában, széltében nagy, hátsó lábterével gigászi, ahogyan csomagterével is.
Funkcionalitásban is hibátlan, minden logikus, nagyok az ajtózsebek, mély a tologatható, szabályozható dőlésszögű és így magasságú könyöklő rekesze, légbefúvó a hátsó utasokhoz is jutott, síalagutas az osztva dönthető hátsó üléstámla, a csomagtér pedig remekül pakolható, 12 V-os csatlakozót, szatyorakasztókat és kivehető világítást adó. Van ugyan küszöbe, de nem azért, mert a raktérperem magas, hanem azért, mert az üreg mély, a minél nagyobb űrtartalomért: 610 litert kapunk az ötüléses utastér és a fedőroló alatt, ülésdöntéssel pedig 1740-et.
Octavia, pontosabban MQB padlólemezes sajátosság, hogy a szerényebb teljesítményű verziók még nem multilink, hanem csatolt lengőkaros hátsó futóművet kapnak, így a 115 lóerős 1.6 CR TDI is. A dízel alapjárata nem túl hangos, de van hozzá stop-start is. Az egyszerűbb futómű leginkább a hátsó komfortot határolja be, versenyautózni úgysem az alapdízellel szeretnénk. Fájóbb egyszerűsítés, hogy a váltó itt csak 5 fokozatú. Csöppet hosszú úton járó, nem túl feszesen megvezetett, és iszonyat hosszúra áttételezett. Az autópályás 130 km/órás tempó így alig több mint 2500/perc fordulattal futható. A motor ennek ellenére jól kivehetően búg már ott. Városban pedig a fokozatok közötti hatalmas fordulatszám-különbség zavaró, a negyedik ritkán használható. Bár a váltásesedékesség-jelző lazán javasolja, hogy olyan tempónál váltsunk, amikor a következő fokozattal 1500/perc fordulatszám alá esünk, ott valójában erőlködve, borzalmas mély rezonanciát adva dolgozik a motor. Elviszi a hatalmas kasztnit, de úgy érezhetjük, mintha egy nagybőgő szólna az annak szállítására amúgy gond nélkül alkalmas autóban.
Ha viszont kicsit felülbíráljuk a fokozatjavaslatokat, tele utastérrel is elfogadható dinamikával autózhatunk az alapdízel Octavia Combival. Csomagtere gyerekbiciklikkel is elegendő akár nyaraláshoz, vagy hétvégi nagyszülő-látogatáshoz. Ülései vannak olyan kényelmesek, hogy akár több órás utazások se legyenek bennük fárasztóak, a 115 lóerős, azaz a belépő 90 lóerősnél épp csak egy lépcsővel izmosabb, de azonos blokkú dízel pedig hosszú távon is jó partner, ugyanakkor a valóságban is tud 5 liter alatt fogyasztani. Városi szaladgáláshoz a benzinesekénél hosszabb bemelegedési ideje miatt kevéssé ajánlott, de a 2,0 literesnél még mindig jobban. Mivel a vételárat egy forint híján 900 ezer forintos kedvezmény mérsékli, még a gazdagabbik Style felszereltséggel is elfogadható áron marad az Octavia. Praktikus koccanásgátlót alapból ad, felárért sok más mellett távolságtartós tempomattal és holttérfigyelővel is felszerelhető, a tesztautóban ilyen úri huncutságok nem szerepeltek, de nem is hiányoztak. Igazából a 8 colos, kristálytiszta képű navigációnak sincs sok értelme az okostelefonok korában, a LED fényszóró viszont megéri a pénzét: remek fényerőt ad. Az Octavia továbbra is jó választás az alsó-középkategóriából, bár az alsó igazából méreteire abszolút nem illik.