Bemutatta első típusát a Lucid Motors

Tesla-verőnek ígérkezik a Lucid Air

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Végre álcázás nélkül látható a Lucid Motors első sorozatgyártású típusa, az Air. Nem egyértelműen a Tesla Model S vetélytársának szánják.

A luxusautó újradefiniálását tűzte ki célul a Lucid Motors, amely végre bemutatta első sorozatgyártású típusát, Air (levegő) néven. Az első kerekeit 400, a hátsókat 600 lóerős villanymotorral hajtó luxusautó kétségtelenül hatásosabban mutatja kényeztető karakterét, mint a formázatlan hátsó üléssorral kínált Tesla Model S. Igaz, a bemutatón kiállított példány beltere üres volt, és a Lucid elmondása szerint a képeken látható, a hátsó utasoknak közel fekvő pozíciót biztosító üléselrendezés helyett polgáribb kivitelben is megjelenik majd az Air. Ráadásul ez utóbbi kivitel már a Model S 65 ezer dollár - 19,5 millió forint - körüli összegéhez hasonló alapáron elvihető, és már most rendelhető 2500 dollár előleggel.
Hirdetés
2018-ban indul a Lucid Air gyártása, és először a 255 darabos bevezető sorozatot készítik el, amely 25 500 dollár előleggel rendelhető. Ez a Launch Edition a képeken is látható, minden földi jóval felszerelt csúcsváltozat, 160 ezer dollár körüli összegért, de amúgy már bő 100 ezer dolláros indulóárral kapható majd a későbbiekben. Menetteljesítményét tekintve a P100D Model S-nél is jobbat ígér a Lucid Air, míg a hatótáv akár 644 kilométer is lehet. Ez valójában nem is olyan „nagy szám”, figyelembe véve, hogy 100 vagy 130 kWh-s akkumulátorokkal kerül majd forgalomba a típus. Az akkumulátor a Samsungtól érkezik, és ha minden jól megy, az autó gyártása is elindul 2018-ban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Bemutatta első típusát a Lucid Motors

  • 2017.10.27. at 23:25
    Permalink

    Extravagáns küllemű kocsi, de pont jól szintezve, még földi halandónak és nem UFO-nak gyártották. Emberi léptékű jövőkocsi. Ez jó perspektíva, így tovább!!!!!

Vélemény, hozzászólás?