Belül frissül a Toyota RAV4, azaz a legnépszerűbb SUV

Három éve debütált az aktuális RAV4, most itt az első jelentősebb frissítés

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az előző években izgalmas újdonságok – egy vadonatúj plug-in hybrid hajtáslánc, illetve két limitált kiadás – bevezetésével tartotta frissen a RAV4-et a Toyota. Azonban a szokásos frissítés nem maradhat el, ám most a külső még nem változott.

Elsősorban az autó infotainment és biztonsági rendszerét érinti a frissítés
A 2023-as modellévre a világ legnépszerűbb szabadidő-autójának számító RAV4 is megkapja a Toyota új generációs infotainment rendszerét. A 10,5 colos érintőképernyővel szerelt infotainment rendszer alapkivitelben kínál felhő alapú navigációs szolgáltatást, amely folyamatosan frissülő adatokkal, valós idejű forgalmi, illetve parkolási információkkal teszi egyszerűbbé és pontosabbá az útvonaltervezést. A csomag része a vezeték nélküli kapcsolatot biztosító „intelligens szolgáltatási” mobil adatcsomag, amely a felhasználó mobil adategyenlegének terhelése nélkül biztosítja az online multimédiás és navigációs szolgáltatások elérését. De nem csak a multimédiás kijelző újult meg, hanem a digitális műszeregység is. A belépő szint kivételével minden felszereltséghez jár a 12,3 colos képátlójú kijelző, amin többféle grafikus stílusban, illetve elrendezésben jeleníthetők meg a jármű- és menetadatok.
Hirdetés
Fejlődött a Toyota Safety Sense biztonsági csomag is. Újdonság az ütközésmegelőző rendszer kereszteződéstámogató funkciója, amely balra nagy ívben kanyarodáskor észleli a szemből érkező járműveket, illetve figyel az úton esetleg áthaladó gyalogosokra. Ha veszélyt észlel, a funkció nem csak figyelmezteti a vezetőt, de szükség esetén automatikusan fékez is. Szintén új biztonsági funkció a RAV4 esetében a vészhelyzeti aktív elkormányzás, amely a sáv határain belül maradva kikerüli az autó elé lépő gyalogost. A konnektoros hibrid változat esetében a rendszer a kerékpárosokra, illetve a parkoló járművekre is reagál, továbbá észleli, ha vele azonos sávban szemből közeledik egy jármű. Végül mégiscsak akad egy változás, ami a külsőt érinti, hiszen egy új karosszéria-szín érkezett a palettára. Ez pedig a platinafehér gyöngyház, ami a Style felszereltségi szinten metálfekete tetőfényezéssel társul. Viszont a műszaki paraméterek nem változtak: a 2,5 literes Dynamic Force hibrid továbbra is 218, illetve 222 lóerőt ad le (első-, illetve összkerékhajtású kivitelben), míg a RAV4 plug-in hybrid 306 lóerős rendszerteljesítményt ad a WLTP norma szerint akár 1,0 liter/100 km átlagos üzemanyag-fogyasztással. A felsorolt újdonságok pedig 2022 harmadik negyedévétől kerülnek gyártásba.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

2 thoughts on “Belül frissül a Toyota RAV4, azaz a legnépszerűbb SUV

Vélemény, hozzászólás?