Bekeményített Biden a kínai villanyautókkal szemben

Négyszeresére, 100%-ra emeli a Biden-adminisztráció a kínai villanyautók behozatali vámját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb lövések dördültek el az Egyesült Államok és a Kína közti kereskedelmi háborúban, az amerikaiak egy sor vámot vetettek ki vagy emeltek meg.

Láthatatlan háború folyik a világ két legnagyobb gazdasága között: az Egyesült Államok és Kína viszonya évek óta lefelé ível. Kína feltörekvő ipara, valamint (egyesek szerint mesterségesen) olcsó termékei kiszorítják az amerikai termelőket hazai piacukról, de legalábbis versenybe szállnak velük. Az USA kereskedelmi mérlege Kínával nagyon régóta negatív, azaz jóval többet importálnak az amerikaiak Kínából, mint fordítva. Az autóiparuk egyszer már megszenvedte, amikor az európai márkák úgy letarolták Amerikát, hogy az ottani autógyártás fellegvára, Detroit azóta sem állt talpra teljesen. Még Donald Trump kezdte el a kínaiakkal való torzsalkodást, hogy lassítsa Kína gazdasági felemelkedését, illetve hogy az amerikai termelő gazdaság kisebb károkat szenvedjen az ázsai riválistól, majd Joe Biden - az ellentétes politikai oldal ellenére - sem fordította vissza elődje Kínához való hozzáállását.
Hirdetés
A két ország között kibontakozó kereskedelmi háború legújabb lépésében Biden a Kínából érkező termékek vámjaihoz nyúlt hozzá. Az importált villanyautók eddig 25%-os vámját 100%-ra emelte, azaz ha valaki egy kínai elektromos járművet hoz be az országba, annak az autó árával megegyező összeget be kell fizetnie az USA államkasszájába. A vámok kettős célt szolgálnak: egyrészt állami bevételt generálnak, másrészt a mesterségesen megnövelt ár miatt csökken a belső kereslet a rivális ország termékei iránt, így a vámmal nem sújtott, alapvetően hazai termékek nem kerülnek hátrányba az olcsóbb vetélytársak miatt. Mindezt persze a fogyasztók fizetik meg: akár közvetlenül a vámmal, akár azzal, hogy drágábban tudnak csak amerikai villanyautót venni, mint vám nélkül kínait. Így viszont az amerikai autógyártók és azokkal együtt az amerikai munkahelyek fennmaradása biztosított hosszú távon, már ha bírja a lakosság vásárlóereje.
Bizonyos források szerint Biden hat hónappal a választás előtt szeretné megmutatni, hogy keményen lép fel a rivális Kínával szemben. Az ázsiai ország persze ezt nem nézi jó szemmel, a külügyminisztériumuk szerint "minden szükséges intézkedést meghoznak a jogos érdekeik biztosítására", míg a kereskedelmi minisztérium azt nyilatkozta, hogy "ez súlyosan fogja befolyásolni a kétoldalú együttműködés légkörét", és hogy "az Egyesült Államoknak azonnal ki kellene javítani hibás lépését és vissza kellene vonnia a Kínára kivetett új vámokat." Az elektromos autókon túl az akkumulátorok vámját is felemelték 7,5%-ról 25%-ra, emellett növelték vagy bevezették a vámokat egyes nyersanyagokra, kikötői rakodódarukra, fecskendőkre és tűkre, jövőre pedig a félvezetők behozatali adóját emelik 25%-ról 50%-ra. Kína persze megkerülheti a büntetővámokat azáltal, hogy az USA-ban létesít gyártó egységeket - nyilván ez is egy közvetett célja az intézkedéseknek, hiszen így amerikai munkahelyek teremtődnek. Ettől függetlenül persze Kína is vezethet be vámokat vagy egyéb, kereskedelmet korlátozó intézkedéseket az Amerikai Egyesült Államok termékeivel szemben. Kína ugyanakkor jóval kevesebbet importál Amerikából, mint Amerika Kínából, így egy ilyen lépés valószínűleg kisebb kárt okoz az USA-nak, mint utóbbi villanyautó-vámjai az ázsiai országnak.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?