Beindult a kátyúszezon: sokszor remény sincs a kártérítésre
Mutatjuk, mire érdemes figyelni a kátyúkárok kapcsán
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az első negyedév rendre a kátyúkárok főszezonját jelenti, azok kétharmadát ilyenkor jelentik be.
már százezres nagyságrendben fordulnak elő kockázatos úthibák a közutakon.
A kátyúkárok nagy része defekt, az ilyen esetek egy részében a felnit is javítani kell. Emellett gyakran előfordul, hogy a futómű is sérül, és szélsőséges esetben személyi sérülés is bekövetkezhet.
Az elbírálás során ezek az útkezelők a nem megfelelően dokumentált kártérítési igényeket általában elutasítják, de esélytelenül próbálkoznak azok is, akik úthibára figyelmeztető jelzőtáblával ellátott útszakaszon szenvedtek ilyen balesetet - jelezte a FBAMSZ.
A közlemény szerint a kátyúkkal kapcsolatos kártérítési igényeknek csak a felét fogadják el az illetékes útkezelők. Atapasztalatok szerint kátyúbiztosítással jóval kedvezőbb a sikeres kárrendezések aránya - közölte a biztosítási alkuszok szövetsége. Az előnyök között említették, hogy a kátyúbiztosítások egyes módozatai a figyelmeztető táblával jelölt útszakaszokra is fedezetet nyújtanak, az autósoknak nem kell kideríteniük az útkezelő kilétét, mert közvetlenül a biztosítójuknak jelentik a kárt, más biztosításokkal szemben pedig a térítést sem összegszerű, sem százalékos önrész nem terheli. A megfelelő dokumentáció azonban ebben az esetben is fontos feltétel - figyelmeztet közleményében a FBAMSZ.
Forrás: MTI