Befejeződött az elektromos Volkswagen Golf gyártása

A tisztán elektromos Golf helyét az ID.3 veszi át, amihez nagy reményeket fűz a Volkswagen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A mára már legendássá váló Golf történetében lezárult egy rövid, de annál érdekesebb korszak. A számos változat és generáció mellett az elektromos kivitel is bevonult a típus történelemkönyvébe.

Az új ID elektromos almárka eljövetele egyben a korábban készült elektromos modellek végét is jelenti, ezután csak a friss jelzéssel készülnek konnektoros modellek. A Golf történetében 2014 mindenképp mérföldkőnek számít, ekkor készült el az első tisztán elektromos kompakt modell. A hetedik generációból készült villany Golf 24,2 kWh-ás és 35,8 kWh-ás kapacitással készült, a kisebb akkuval 115, a nagyobbal 136 lóerő leadására képes. A gyártás két helyen zajlott, Wolfsburg mellett Drezdában is készültek elektromos Golfok. A wolfsburgi gyár már a nyáron leállt az elektromos Golfok gyártásával, a drezdai gyárból decemberben gördült ki az utolsó darab. Utóbbi helyszínen csak bő három éve készülnek elektromos Golfok, így ott az 50401. legyártott példány az utolsó, összesen viszont több mint 145 ezer készült a hetedik generáció kipufogó nélküli változatából.
Hirdetés
Az e-Golf főleg Norvégiában és Németországban számított népszerűnek, a gyártó viszont ennél többet remél az ID.3-tól. Az új modellt egyenesen a Bogárhoz hasonlítja a gyártó, persze nem műszaki értelemben, hanem olyan fontos az ID.3 a Volkswagen számára, mint az évtizedekkel ezelőtt megjelent léghűtéses kisautó volt. Az e-Golf kifutásával fejeződik be a gyár átállása, azután Zwickau mellett Drezdában is megkezdődik az ID.3 gyártása. Az európai vásárlók kegyeit kereső új elektromos kompakt mellett hamarosan érkezik az ID.4 crossover is, ami már globálisan kezd el vadászni a potenciális ügyfelekre.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?