Már a hazai kereskedőknél is rendelhető a novemberben személyesen is látott és bemutatott új Opel Astra
Tavaly szeptemberben debütált a legújabb Opel Astra, ami már első ízben, már a bevezetéskor is kap plug-in hybrid verziót. A novemberben
már hazánkban is bemutatkozott újdonság már hazánkban is rendelhető, az 1,2 literes, 110 lóerős turbómotorral és a márka 730 ezer forintos bázis kedvezményével 7 590 000 forint a benzines verzió alapára, de az Opel saját finanszírozását választók további 200 ezer forint kedvezménnyel, azaz 7 390 000 forintos alapárral számolhatnak.
A márka alap kedvezményével 7 590 000 forint az ötajtós Astra alapára, de ez a márka finanszírozásával 200 ezer forinttal faragható még
Az alap benzines felett 240 ezer forint felárral érhető el a szintén 1,2-es, háromhengeres, de már 130 lóerős verzió, amihez 680 ezer forintért kérhető a bázis 6 fokozatú kézi helyett a 8 fokozatú automata váltó. A 130 lóerős, 1,5 literes, négyhengeres (a benzineshez hasonlóan a Stellantis konszern által PSA-eredetű) turbódízel felára az alap benzineshez mérten 980, a 130 lóerőshöz mérten 740 ezer forint, az automata váltó hozzá is 680 ezer forintba kerül.
A kezdeti csúcsverzió egyértelműen a plug-in hibrid, ami 1,6-os, 150 lóerős és persze turbós benzinmotort és 110 lóerős villanymotort társít a 8 fokozatú automatához, ennek alapára 12,5 millió forint.
Mindegyik verzió kérhető a 608 (plug-in hybrid esetén 548) literes csomagterű
Sports Tourer karosszériával is, ennek felára 350 ezer forint.
Az új Sports Tourer 7 940 000 forinttól (Opel finanszírozással) 7 740 000 forinttól rendelhető
Az Opel a vásárlói visszajelzések alapján úgy döntött, nem kínál fapados kivitelt, így a belépőnek számító Business Edition is igen gazdag felszereltséget ad, felette a prémium felé kacsintó Elegance és a sportosabb GS Line választható, utóbbi azonban csak a 110 lóerős bázismotor kivételével. Szerencsére az Opel is felismerte azt, hogy feljebb emelheti autói presztízsét, ha nem a flottafehér az alapverzió, hanem egy divatos szín, így a kommunikációs "Kult sárga" felármentes, az "Arktis fehér" felára 100 ezer forint, a többi szín ("Kardio vörös" metál és "Karbon fekete", valamint "Kobalt kék" gyöngyház választható még) felára 190 ezer forint. Az új Astra ezúttal is a Golf (akciósan 7,875 millió forintos) ára alá került, ráadásul jobb alapfelszereltséggel.
Felármentes a "Kult sárga" metálfényezés
Az új Opel Astra Business Edition alapverziójának főbb felszerelései:
- 16” könnyűfém keréktárcsák
- "Kult sárga" Metálfényezés
- Pure Panel vezetőtér 10”+10” képernyőkkel
- Vezeték nélküli Apple CarPlay és Android Auto
- 10 irányban állítható AGR vezetőülés
- Ülésfűtés elöl
- Fűthető, bőrborítású kormánykerék
- Parkolóradar elöl és hátul, 180 fokos tolatókamera
- Automata légkondicionáló
- Sötétített hátsó és hátsó oldalsó ablakok
- Kulcs nélküli indítás
- Elektromos rögzítőfék
- Adaptív LED fényszórók
- LED hátsó lámpák
- LED ködfényszórók
- Elektromosan állítható, fűthető külső tükrök
- Esőérzékelő
- Kartámasz a középkonzolon, zárható tárolóval
- 6 hangszóró
- 2 db USB-C port 15 W gyorstöltés
Persze, persze.
‘sztán majd ha értékelhető mennyiséget akarnak eladni a k-európai piacon mégis csak lesz valami start/optima/selection verzió 6.2M -körül …