Bátor vállalkozókat viccelt meg a Toyota

Sokan nem tudják: a hibrideket nem kell tölteni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hiába adott már el több mint 10 millió hibridet a Toyota, sokan még mindig nem tudják, hogy a részint elektromos modellek zöme nem igényel külső töltést.


Bár az alternatív meghajtású autók piaca egyre bővül és ez szám szerint leginkább a hibridekét érinti egyelőre, sokan nincsenek azzal tisztában, hogy a hibrid autók nem igényelnek külső töltést - leszámítva persze a konnektoros hibrideket, amelyek több 10 kilométer emissziómentes megtételére képesek, és hazánkban 25 kilométeres gyári érték felett zöld rendszámra is jogosultak. A legtöbb hibrid azonban nem ilyen. Az eddig több mint 10 millió hibridet eladott, a műfajt 20 éve az első Priusszal kezdett Toyota legtöbb hibridje sem tölthető kívülről, azok a fékezési energiából, illetve a benzinmotorról töltik akkumulátorukat.
Hirdetés

Utóbbi hangsúlyozására, vagyis hogy tisztába tegye azt, hogy a hibridek használata nem igényel plusz törődést, konnektoros töltést, egy vicces programot szervezett a Toyota. Egy bevásárlóközpontban egy ügyes játékvezető - villanyautós töltőcsatlakozót a kezében tartva - arra kérte az érdeklődőket, hogy értékes nyeremény fejében a lehető leggyorsabban találják meg, hova is kellene dugni azt a töltőkábelt. A feladat természetesen teljesíthetetlen volt, amit végül el is árultak a bátor vállalkozóknak, az ajándék viszont nem maradt el, a hírnév pedig az amúgy kiváló Plug-in Hybrid modellt is kínáló Toyotáé.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

22 thoughts on “Bátor vállalkozókat viccelt meg a Toyota

  • 2017.10.27. at 16:19
    Permalink

    Csak próbáld helyén kezelni. Nem vagyok egy hibrid őrült de érdekel a technológia. Ahogy a dízel is magával ragadott, a hibridnek sem leszek ellensége, ha elérhető és nem válik aránytalan teherré.

    Egyik tesztautót sem használom addig hogy egy egész tanknyit elhasználjak, ezért szoktam megnézni hgy mit tud a fedkomp szerint. Nem szabad túl sokat várni ettől a hajtáslánctól.

    Ami a PHEV-et illeti a cél az hogy érdekeld legyél abban hogy kihasználd. Céges töltés, aktív ház stb. Beszereltetsz egy adag napelemet, és éjjel minden nap fullra töltöd a PHEV-edet, máris 0 fogyasztással közlekedsz egész héten.

    A sima HSD azonban csak annyit tud hogy kicsit javít a benzinmotor teljesítményén illetve fogyasztásán…

  • 2017.10.27. at 16:19
    Permalink

    Nem foglalkozom különösebben matematikával. De szerintem hitelesebb forrásnak érzem azt a fedkompot ami hozzá van kapcsolva egyrészről egy ezredmásodperces pontosságú motorvezérléshez és másrészről a kerekek minimális perdületeltérésből defektet észlelő ESP-hez, mint a kocafosőröket és amatőr fanboyokat ki nem szűrő bemondásos alapon szervezett fogyasztási adatbázishoz.

    Nem tudom mi köze van ennek a matematikához? Beregelsz és elkezdesz vezetni egy kamu naplót a spritmonitoron ki fog kiszűrni?

    Igen ez az adat saját próba alatt történt magam vezettem és tudom milyen körülmények között. Ez eggyel több mint amennyi adatról tudom a spritonitoron hogy valódi…

  • 2017.10.27. at 16:19
    Permalink

    A matematikával nem foglalkozol sokat, ugye? Inkább hiszel a marketingnek, meg egy kis csilivilinek?

    Ha van egy adatod (a saját próbád?!), akkor annak az eredményét, hogy lehet tízezerszer több adattal hasonlítani pontosságban?

  • 2017.10.27. at 16:19
    Permalink

    Kicsit elbeszélünk egymás mellett.
    Én azt írtam, hogy a full és mild hibrid szegmens sokkal nagyobb, mint a PHEV, vagy az EV! És egy ekkora piacról senki értelmes nem mond le.
    Hivatkozol rá, hogy az EU-ban 2016-ban az összes gyár eladott 115000 PHEV-et. Én meg azt mondom, csak a Toyota
    2016-ban 295000 hibridet!
    [url]http://newsroom.toyota.eu/toyota-motor-europe-tme-sold-928500-vehicles-in-2016-with-best-ever-sales-for-hybrids-and-lexus/[/url]
    Tehát még az EU-ban is töredéke a PHEV a HEV piacnak.

    Az US-t meg inkább ne is nézzük, mert ott csak a 3 HEV Priusból 130000-ret adtak el.

    „A kért példádra ott a NX ami messze rosszabbul fogyaszt HSD-vel, mint egy összevethető dízel.”
    Te írtad, hogy Kb. 7,5 l-t fogyaszt a NX-H, ami kb. pontos.
    Erre leírod, hogy:
    „De a GLC 220CDI 4 Matic kb egy bő litert vert rá”
    majd amikor kiderül, hogy pont azonosan fogyasztanak, akkor nem azt írod, hogy bocs megint túloztam, vagy rosszul tudtam, hanem jössz egy teljesen más kategóriás autóval a BMW 2-vel.

  • 2017.10.27. at 16:19
    Permalink

    Ez a digitlis fedkomp grafikusan ábrázolt adata sokkal pontosabb mint az átlag amit a egy számmal hosszabb időt átlagolva meg szokott adni.

    Nem hiszem hogy bármivel is kevesebb bizalmat kellene szavaznom neki, mint a közösségi önkéntes adatokkal, amiben semmi hiteles sincs, mint a népítéletek (vagy lemaradtam valamiről). Még az olyan objektív adatokat is meg lehet hekkelni, mint az ADAC megbízhatóság.

  • 2017.10.27. at 16:19
    Permalink

    Komoly fenntartással a te tesztjeidet kell kezelni mert süt róluk az elfogultság. Ne sértődj meg de a fogyasztási adatod egy olyan mérvű hozzanemertest mutat a szakmáról ami mindent elmond. A fedélzeti szgep adata mióta pontos????? A többszáz hitelesített uzemanyagtolto kutfejjel szemben????

  • 2017.10.27. at 16:19
    Permalink

    Érdemes komoly fenntartásokkal kezelni ezeket az adatokat. Ami alattam laza országúti körülmények között 8.7-et fogyaszt (fedkmp szerint, [url]http://autossagok.blog.hu/2016/01/30/lexus_nx_probakor[/url]) , az a mesében fog 7,42-t fogyasztani.

  • 2017.10.27. at 16:19
    Permalink

    Az NX tudásban kb egy alap 220CDI szintjén áll. kis jóindulattal, én nem adnám meg neki az 4WD-t mert nem az, ha nincs fullra töltve az aksi. De a GLC 220CDI 4 Matic kb egy bő litert vert rá, pedig használat szempontjából szimpatikusabb volt a Merci fékenergia-visszacsatolásos dízel hajtáslánca…

  • 2017.10.27. at 16:19
    Permalink

    Ajánlom figyelmedbe:
    [url]http://carsalesbase.com/european-sales-2016-ev-phev-segments/[/url]
    Az outlanderből 30.000 fogyott azóta a szegmens kicsit újrarendeződött, a teljes PHEV szegmenset kb 110.000 autóra írja, a Prius értelemszerűen nem számított bele.
    Priusból 16000 fogyott amivel a második legnépszerűbb lenne ha PHEV lenne. A Prius plust máshova veszi, abből kb 6000 fogyott.

    A többi gyártó nem mond le erről a piacról hanem dízelekkel tarolja le.

    A kért példádra ott a NX ami messze rosszabbul fogyaszt HSD-vel, mint egy összevethető dízel. de nézz meg egy alapdízelt pl 2-es BMW.

  • 2017.10.27. at 16:19
    Permalink

    Kedves Zold! Ezekre gondolom nem véletlenül nem válaszoltál:

    „…mindig tisztában vagy az eladási adatokkal nézd már meg tavaly mennyi konnektoros (az összes márkát nézheted) és mennyi HSD Toyota hibrid fogyott a világon, vagy az Euban! Talán azt akarod bemagyarázni, hogy a többi gyártó magától lemond egy ekkora piacról?…”

    „…mutass egy kb. ekkora fogyasztású (~4,4 liter/100km), 2015 utáni dízelt, ami ezt megközelítő fogyasztást ad? És akkor ne is beszéljünk az adóalap CO2-ről, ami 14%-kal magasabb egy dízelnél?”

    és akkor ezekhez az új:
    „dízellel jobban kiszolgálják az igényeket”
    azért esik rohamosan a dízel eladás? A dízelekkel a vevőket súlyosan átvágták. Elhallgatták az igazságot, törvényt nem tisztelve lépéseket tettek, hogy ne derüljön ki óriási hátránya a dízelnek.

    „A HSD-k között a Prius az amit igazán annak terveztek, és az [b]egyetlen[/b] ami igazán hozza a dízelek adatait”
    meg a Yaris HSD, és az Auris HSD, meg a Lexus CT 200h, stb.. Nem hozza hanem magasan veri a dízelek adatait, mind fogyasztás, mind hatékonyság terén a környezetvédelmet nézve meg évtizedes lemaradásba van a dízel. De szívesen elfogadok bármilyen komoly hivatkozást, ami ezt megcáfolja.

    „Lexus NX-H 7,5 litert eszik. Ez esetben egy összevethető dízel lényegesen egyszerűbb és hatékonyabb”
    BMW, Audi, Merci-ből melyik típusú, méretű dízelhez hasonlítsam?

  • 2017.10.27. at 16:19
    Permalink

    „azért nem árul teljes hibridet, mert olyan szar hatékonysággal működik”
    szerintem megint rossz végéről fogod meg a dolgot. A többiek azért nem álltak át hibridre mert Európában a dízellel jobban kiszolgálják az igényeket. A hibrid a maga tübbletsúlyával már nem hoz érdemi előnyt egy dízelen. A PSA vagy a Volvo dízelhibridje ezért is volt értelmetlen (a másik ok, hogy ezeket a modelleket nem hibridnek tervezték.)

    A HSD-k között a Prius az amit igazán annak terveztek, és az egyetlen ami igazán hozza a dízelek adatait, sőt van amiben jobb is náluk. A Lexus NX-H 7,5 litert eszik. Ez esetben egy összevethető dízel lényegesen egyszerűbb és hatékonyabb. Ha valaki döntően városban használja a SUVját akkor

  • 2017.10.27. at 16:19
    Permalink

    A Toyota több száz szabadalommal védi a HSD termékét, amire volt 20 éve. A nagyjából többi gyár meg azért nem árul teljes hibridet, mert olyan szar hatékonysággal működik, hogy nem tudnák eladni lásd Peugeot 3008 dízel hibrid!

    „lassan sehol sem különösebben favorizált HSD-t”
    hahaha te, aki mindig tisztában vagy az eladási adatokkal nézd már meg tavaly [b]mennyi konnektoros (az összes márkát nézheted)[/b] és [b]mennyi HSD Toyota hibrid fogyott a világon[/b], vagy az Euban! Talán azt akarod bemagyarázni, hogy a többi gyártó magától lemond egy ekkora piacról? Nem veszel észre valami zavart a mátrixban? 🙂 Nincs hiányérzeted?

    „összességében nem jobb mint egy dízel”:
    [url]https://www.spritmonitor.de/en/overview/49-Toyota/439-Prius.html?fueltype=2&vehicletype=1&constyear_s=2016&minkm=5000&powerunit=3[/url]

    Téééényleg? Akkor mutass egy kb. ekkora fogyasztású (~4,4 liter/100km), 2015 utáni dízelt, ami ezt megközelítő fogyasztást ad? És akkor ne is beszéljünk az adóalp CO2-ről, ami 14%-kal magasabb egy dízelnél?

  • 2017.10.27. at 16:19
    Permalink

    Na ne viccelj. Komolyan azzal akarsz jönni hogy a többiek azért gyártanak mindenféle kedvezményekkel támogatott PHEV-et mert a Toyota levédette a lassan sehol sem különösebben favorizált HSD-t? (pl nálunk sem jár zöld rendszám, nem ok nélkül…).

    A Prius speciel tényleg korrekt fogyasztásokat produkál, de összességében nem jobb mint egy dízel (legfeljebb más felhasználói profilhoz ), míg az általam próbált HSD (Lexus NX) el is maradt.

  • 2017.10.27. at 16:19
    Permalink

    Na ne viccelj. Komolyan azzal akarsz jönni hogy a többiek azért gyártanak mindenféle kedvezményekkel támogatott PHEV-et mert a Toyota levédette a lassan sehol sem különösebben favorizált HSD-t? (pl nálunk sem jár zöld rendszám, nem ok nélkül…).

    A Prius speciel tényleg korrekt fogyasztásokat produkál, de összességében nem jobb mint egy dízel (legfeljebb más felhasználói profilhoz ), míg az általam próbált HSD (Lexus NX) el is maradt.

  • 2017.10.27. at 16:19
    Permalink

    Na ne viccelj. Komolyan azzal akarsz jönni hogy a többiek azért gyártanak mindenféle kedvezményekkel támogatott PHEV-et mert a Toyota levédette a lassan sehol sem különösebben favorizált HSD-t? (pl nálunk sem jár zöld rendszám, nem ok nélkül…).

    A Prius speciel tényleg korrekt fogyasztásokat produkál, de összességében nem jobb mint egy dízel (legfeljebb más felhasználói profilhoz ), míg az általam próbált HSD (Lexus NX) el is maradt.

  • 2017.10.27. at 16:19
    Permalink

    Szerettek vitatkozni, kötözködni, igaz? Aki ilyen helyen kommentel, az igazi, számlaképes kákán is csomót kereső fórumozó.
    Mégsem látjátok a fától az erdőt:
    BEVÁSÁRLÓKÖZPONTBAN?
    Ugyan kérem! 🙂

  • 2017.10.27. at 16:19
    Permalink

    Az a baj nem látsz a dolgok mögé és átsiklasz fontos részletek felett. A többiek nem azért mentek a PHEV irányba, mert az sokkal jobb, mint a nem konnektoros, hanem azért mert a mai napig nem tudnak egy nagy hatékonyságú, azaz normális fogyasztású hibridet gyártani. Nem tudják hatékonyan összehangolni az elektromos rendszert a modern benzinesükkel. Sokuknak nincs is hatékony benzinese, lásd Opel Ampera, Vw, Audi, Mitsubishi, Volvo(dízel), BMW PHEV-eket!
    Nézd meg figyelmesen mennyit fogyaszt a világ bármely PHEV-je, [b]ha nincs előre feltöltve az akksija[/b]? Egyedül a Toyota(+az ő rendszerét licencelő) és a Kia+Hyundai PHEV-ek hatékonyak üres akksival. Ráadásul (+sajnos) a Toyota több száz szabadalommal körbebástyázta a HSD-t és az ahhoz hasonló rendszereket. Mivel az egyszerűbb és olcsóbb teljes hibridet a többi gyártó idő, pénz, szabadalom hiányában nem tudta gyártani, ezért kényszerűségből mentek a PHEV irányba.

  • 2017.10.27. at 16:19
    Permalink

    A Plugin hibridhez (PHEV20) képest a Toyota HSD-je kb annyira alaibi, mint a 48v a Priushoz képest.

    Épp ezért nem értem hogy miért kell a Toyotának ráznia a pofonfát az egyetlen műsorszában ahol ők a hunyók…

    Ezt nem „kell” tölteni? Egy frászt. Ezt nem TUDOD tölteni. Mert nem lehet. A HDSnél a villamymotor csak asszisztál, fullre töltve is max 1-2km az EV only hatótávja.

    A Plugin szabvány lényege pedig hogy full EV módban elmegy nem keveset (elgalább egy városi irányt két töltés között, vagy akár egy oda visszát otthon és munkahely között).

    A németek (mások is) már javában nyomulnak PHEV-ekkel, a lassan a Toyota kerül hátrányba a HSD-vel (pl a Mitsubishihez képest, ). teljesen jogosan nem járnak a PHEV kedvezmények.

    Teljesen érthető hogy pl a Left Lane nem is tette be a Priust az EV autók közé, de beszédes hogy ha bekerült volna akkor sem a Prius lett volna a legnépszerűbb PHEV, hanem az Outlander.

  • 2017.10.27. at 16:19
    Permalink

    A hajtásláncot tekintve – a Teslát és a többi tisztán elektromos gyártót leszámítva – még mindig toronymagasan a Toyota a legfejlettebb.
    Hosszú évek kellenek mire a németek, franciák a nevetséges 48V-os kényszermegoldás mild hibridjükkel a vásárlók millióinak elmagyarázzák, hogy miért nem tudnak teljes hibridet gyártani.

    Tudom van több értékelési szempont is, azonban jelenleg a környezetet kevésbé szennyezőn van a hangsúly és lesz az elkövetkező években.

  • 2017.10.27. at 16:19
    Permalink

    Ez a reklám felfoghatatlan számomra.

    Az egy dolog hogy a Toyota képes reklémozni a saját lemaradását. Az egy másik hogy a szaklap ezt birka módon átveszi és még reklémozza is, hogy bármilyen blikk szinvonaló dolgot képes kritika nélkül átvenni…

    Mi lesz a Toyota következő reklámja? Hogy melyik járókelő találja meg először hogy melyik ablak automata a mindössze két motoros közül? 🙂

    Aztán melyik márka fogja emelni tétet? Mondjuk egy kvizmúsorral, hogy melyik prémiummárka adja a legfapadosabb alapfelszereltséget? Vigyázat, a mezőny sűrű, a Mercedes már a teljes méretű benzintankért is felárat kér…

Vélemény, hozzászólás?