Barátunk, az automata váltó
Automata váltó: kell-e félni tőle?
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Nem is olyan rég még sokan idegenkedtek tőle, mára mind jobb barátunk az automata váltó. De mire érdemes figyelni, hogy tartós és boldog legyen ez a kapcsolat?
Rég volt, fogalmam sincs már, mikor és milyen autóban ért először a meglepetés: hoppá, de hiszen itt csak két pedál van! Arra azért emlékszem, hogy kezdetben idegenkedtem a számomra újdonságtól, s beletelt egy kis időbe, mire az agyam nem küldött fals parancsokat a bal lábamnak. Majd az évek folyamán szép lassan azt vettem észre, hogy automatapárti sofőrré váltam. Saját – használtan vett - autóm is volt, nem is egy olyan (hagyományos bolygóműves, robotizált, DSG is), ami helyettem végezte a kuplungolást, s bár ma is odavagyok egy jó manuális váltóért, bevallom, nálam az automata a favorit.
Kényelem, biztonság
Miért szeretem, s vélhetően miért szereti a többség is? Nyilvánvaló, hogy elsősorban kényelmi szempontból. Kiváltképp dugókban araszolva pihentető, csökkenti a stresszt, továbbá biztonsági szerepe sem elhanyagolható. Annál sem, akinek amúgy nem okoz különösebb problémát az autóvezetés, de tudja, hogy másoknak, sokaknak igen. És akkor egyszerű a következtetés: ha a váltó automata, a bizonytalan vezetőnek kevesebb dologra kell figyelnie, nem fullad le, nem pánikol, jobb eséllyel ér haza egyben, jobb eséllyel nem okoz veszélyes helyzetet, balesetet.
Aztán már azért is szerethető az automata, a modern automata váltó, mert nem lassú, nem tétova, nem darabos, s nem feltétlen növeli a fogyasztást. Kapcsolási sebesség? Az átlag automata váltó kb. úgy vált, mint az átlagsofőr, a jó automata váltó pedig gyorsabban. S áttérve a darabosságra: puhábban is. Kvázi észrevétlenül. Később még lesz szó erről, de előbb még egy félmondat erejéig rögzítsük: a korszerű automata váltóval szerelt autók általában szerényebb fogyasztásúak, mint a kézi váltósok! És fürgébbek is! Bizony ám.
Egyre több az automata váltós új autó
Van, ahol fordított a helyzet, ahol a túlnyomó többség mindig is automata váltós kocsit használt – élen az olcsó benzinnel a fogyasztás-növekedésre és a teljesítményvesztésre már a XX. század közepén fittyet hányó, ellenben komfortorientált USA-val. Európa, azon is belül Magyarország csak az elmúlt két évtizedben kezd automatásodni. Az alábbi táblázat azt mutatja, hazánkban miként változott a váltótípusok megoszlása az új személygépjármű forgalomba helyezésekre vonatkozóan.
Manuális | Automata | Félautomata | Szekvenciális | |
2001 | 97% | 3% | 0,3% | 0% |
2002 | 97% | 3% | 0,4% | 0,1% |
2003 | 97% | 3% | 0,2% | 0,1% |
2004 | 96% | 4% | 0,2% | 0,1% |
2005 | 95% | 5% | 0,3% | 0,2% |
2006 | 94% | 5% | 0,3% | 0,2% |
2007 | 93% | 6% | 0,2% | 0,3% |
2008 | 92% | 7% | 0,1% | 0,3% |
2009 | 90% | 10% | 0,1% | 0,2% |
2010 | 88% | 12% | 0,1% | 0,1% |
2011 | 85% | 15% | 0,1% | 0,1% |
2012 | 84% | 16% | 0,1% | 0,1% |
2013 | 82% | 17% | 0,1% | 0,1% |
A Datahouse Kft. kimutatásából látszik, hogy tavaly már majdnem minden ötödik Magyarországon újonnan forgalomba helyezett kocsi automata váltóval talált gazdára. Az idén januári helyzet további automata-erősödést mutat: az idei év első havában már a 20% is megvolt - az automata váltó 10 éve itthon is egyre népszerűbb. Egy rakás modell nem is kapható kézivel (jellemzően luxusautókról van szó, de kivételek is akadnak, mint mondjuk az aktuális Renault Clio RS). Jelenti ez azt is, hogy mind drágább autókat vásárolunk? Csak részben.
Drága luxus
Csak részben, mert a nagy kategóriákból „leszüremkedve” manapság már minden méretosztályú kocsihoz kapni automata váltót. Opciósan. Ha belegondolunk, hogy a kisautók és pláne a minik elsődleges „élőhelye” a városi forgatag, akkor pláne abszolút üdvözlendő ez a trend.
De tény, hogy az automata váltós személygépjármű drágább a manuális váltósnál. Drágább újonnan, kevésbé, de drágább használtan is (fordítva az értéktartást bölcsebb hagyni, mert az mindig inkább értékvesztés). Az újkori árkülönbség kategóriától függően 200-800 ezer forint, a használtaknál temérdek egyéb tulajdonság kuszálja a szálakat.
Automata használtan
Míg a használt autóknál az automata váltó már nem annyira megfizethetetlen luxus, automata váltós használt autót venni a szokásosnál is rizikósabb. Amit mindenképp tudni kell: egy automata váltó állapota (is) a használói stílustól, a megfelelő karbantartástól, az időtől és a megtett kilométerektől függ. Attól nem, hogy előző tulajdonosa hol, jellemzően városban vagy pályán, milyen minőségű utakon autózott rövideket-hosszabbakat. (Utóbbi ugye főleg futómű-szempontból lényeges, de ez most mindegy.)
Amennyiben automata váltós használt autót szeretne, s még nem volt ilyennel dolga, lehetőség szerint vigyen magával szakembert, próbáltassa ki mással, nézesse meg, ne sajnálja rá se a pénzt, se az időt! Könnyen előfordulhat sajnos, hogy három pedálhoz szokva az új élmény elnyomja a csúszást, a rángatást, a késlekedést, az összes olyan kisebb-nagyobb jelet, ami egy tapasztalt kollégát azonnal eltántorít, de legalábbis elgondolkodtat, vagy erős alkuhelyzetbe hoz. Alap, hogy az előéletről, a szerviztörténetről is jó tudni, amit csak lehet.
Tanulás, kockázatkezelés
Különben az egyre nagyobb érdeklődést bizonyítja az is, hogy a Használtautó.hu oldalon tavaly közel 17 százalékkal többször kerestek automata váltóra, mint 2012-ben. Kereskedők elmondása szerint is nő azok száma, akik automata váltós kocsit szeretnének venni – hogy elsődlegesen a fővárosban és környékén, ez a felettébb Budapest-központú kis országunkban nem meglepő. Már az sem, hogy B automata kategóriás jogosítvány is létezik, tehát aki automata váltós kocsit vezet majd, nem kell holmi kuplungokkal és váltókarokkal bajlódnia. Később, ha mégis átruccanna a manuális világba, különbözeti vizsgát kell tennie.
Na de kell-e félni az automata váltótól? Mondván azt tetszett hallani, hogy ha elromlik, megy rá a gatya, a lakás, minden. Nos, igen is, meg nem is. Fogalmazzunk úgy, hogy nem árt óvatosnak lenni, ugyanakkor minden használtautó-vásárlás magában hordozza a rizikót – miért lenne ez másképp az automata váltónál? Ami bonyolultabb, mint a manuális. És tudjuk jól: ami elromolhat, az el is romlik. De hát minden új és újabb autó bonyolultabb a korábbiaknál, több hibalehetőséget rejtő elektronikák ezrét építették bele, ja és régen minden jobb volt, a régebbi autókban még volt anyag…
Mi lehet a baj?
Szóval, mint más esetekben is: az a legfontosabb, hogyan bánt(ak) az automata váltóval az előző tulaj(ok). Papp László, a Porsche Hungaria vezető oktatója kérdésemre elmondta, hogy a „kódolt” elöregedés/kopás mellett az teheti tönkre az automata váltót, amikor az ember „rugdossa”, idegesen vezeti. Vagy épp csak nem figyel oda eléggé. Például reggelente mindig ugyanazzal a tempóval áll ki a mélygarázsból, a rámpán csak kap és kap a rendszer, s a vége csúszás lesz. Vagy akadás. Hogy egy- fokozatot nem vesz be, átugrik, túlforgatja a motort, stb. Na de valami hasonló használatot a manuális váltós autó kuplungja is megszenved, nem? De igen, ráadásul ott sanszosan egy hideg turbó sem fogja megköszönni a pörgetést. Megoldás: mint mindig és minden szituációban, ha odafigyelve és helyes pedálkezeléssel vezetünk, tovább bírja a technika.
Az az erőátvitelben élharcos tengelykapcsoló-technika, amivel kapcsolatban még azt muszáj észbe vésni, hogy olajfüggő. Általánosságban kijelenthető, hogy az automatákba való váltóolajat három motorolaj-cserénként kell megújítani, úgy 50-60 ezer kilométerenként. Viszont a történet otthon, de a haver szakinál sem fog menni, szakszervizbe kell vinni az autót. A garanciaidőn túl is. (Amúgy a manuális váltók elvileg élettartam-töltésű olajosak, de ez sem egyenlő azzal, hogy akár 30 évig is tökéletesen működnek. Inkább az 5-10 év a helytálló – vélekedik Papp László.)
Egy tér, két tér, háttér
Típusonként változik, de egy automataváltó-olajcsere úgy fest, hogy a 7-10 literből csupán 3-4 litert lehet kicserélni. Már eleve az olajszint-ellenőrzés nem egyszerű, mert csak egy szűk hőmérséklet-tartományban lehet ellenőrizni. El lehet rontani a töltést is, ha nem szakember csinálja: például amennyiben a két olajterűbe a fogaskerekekhez duplán öntünk, miközben a kapcsolásért felelős hidraulika meg nem kap kellő kenést… Több százezer forintos károsodás is keletkezhet, jaj.
Részletekben nem elveszve: van ugye a hidrodinamikus nyomatékváltó, a bolygóműves, a hagyományos, a legkiforrottabb. Ezzel vihető át a legnagyobb nyomaték. Ma már 9 fokozatú is létezik (a 8 sebesség lassan már nem is számít extrának), lesz 10 gangos is, efelől ne legyen kétségünk. Miért a tengernyi fokozat? Minél több van belőle, annál alacsonyabb fordulaton ketyeghet a motor, de úgy, hogy még megfelelő vonóerő is maradjon: szuper hatásfok, gazdaságosság, lágy, észrevétlen, mégis gyors üzem, alig van, vagy egyáltalán nincs fogyasztás-növekedés. Kézi/szekvenciális kapcsolási lehetőség? Magától értetődő. Az előválasztó karral vagy a kormány mögül. Az egyre több fokozat mellett az áttételi sávszélességek is egyre nagyobbak, egyre hosszabbak a fokozatok.
A bólogatós is tanulható
Aztán van a fokozatmentes váltó, a CVT (Continuously Variable Transmission). Az erőátvitel folyamatos, nincs rántás, ha a vezető úgy gondolja, bele is nyúlhat a menetbe. Inkább motorfékért, mint a csak elvileg kínált fokozatokért. Amik ugye nincsenek. A remek hatásfokú, már rég nem ékszíjas, hanem acélláncos CVT-s autók üzemanyagigénye ma már a manuális váltóval szerelteknél alacsonyabb, a kényelmes vezetés szerelmeseinek nagyon jó alternatíva. Lásd Toyota-hibridek (E-CVT), Audi (Multitronic), stb.
És vannak a mechanikus belső szerkezetű robotizált vagy automatizált váltók. A manuális váltónak és egy hidraulikus vagy elektromos kapcsolásnak az elegyeként. Ebből a bólogatós fajtákat nem kedveljük, de kis tanulással, gázelemeléssel, inkább kézi üzemmódban kiküszöbölhető a rántás. Hatásfokuk a manuális váltókéval egyező, fogyasztástöbblet nincs, sőt. Hát a DSG (Direktschaltgetriebe) vagy DCT (Double Clutch Transmission), azaz a divatosan dupla kuplungos, helyesebben kettős tengelykapcsolós és 6-7 fokozatú változatoknál? A VW terjesztette el a BorgWarnerrel fejlesztve, hívják konszernen belül S tronicnak vagy PDK-nak, más gyártóknál TCT-nek (Alfa), EDC-nek (Renault), Powershiftnek (Ford, Volvo), SST-nek (Mitsubishi), de van a BMW-nek, a Nissannak is a sportmodelljeihez. A DSG gyors (leginkább fölfelé), a fogyasztáshoz nem tesz, sőt.
Tényleg nem növeli a fogyasztást?
Szóval a legmodernebb automata váltóknál már nincs fogyasztásnövekedés, legyen akármilyen fajta. Általában stop-start motorleállító és –újraindító rendszer kapcsolódik hozzájuk, visszagurulás-gátlós menetstabilizáló, elektromos rögzítőfék, optimális esetben auto hold is, hogy ne kelljen a fékpedált nyomni például a városi araszolásban. És kúsznak, azaz nem kell gázzal mozdítani, okos szerkezetek, na. A legokosabbakkal – a hajtást leválasztva - vitorlázni is lehet. Van autó, aminek kamerás-radaros rendszere már a terepviszonyokat is pásztázza, s úgy készíti elő a fokozatokat… Csak drágák. Egy automata váltós kocsit megvenni drága, néha váltóolajat kell cserélni, ami plusz, s ami szintén drága, jó esetben nincs más. Szerencsétlenebb esetben, például prémiuméknál akár 1-2 milliós komplett felújításba is bele lehet szaladni, de ehhez valamit nagyon el „kell” rontani. Szennyeződés kerülhet az olajba (hiába zárt és szűrt az olajtér), amitől az elektrohidraulikus szelepek felakadhatnak, megszorulhatnak. Tönkremehet a vezérlő elektronika is – de tönkremehet bármi a manuális váltó tengelykapcsolójától a különböző motoralkatrészekig, ezen nincs mit rugózni.
Ami a fogyasztást, a hatásfokot illeti: a modern szerkezetek már öntanulóak, nem csupán a lejtőt és az emelkedőt ismerik fel, azt is kiértékelik, hogyan vezet a sofőr. És ahhoz alkalmazkodva adják azt a fokozatot, ahol a szükséges vonóerő is rendelkezésre áll, de mindenképp a lehető legmagasabb sebességet választva. Kivéve, ha a vezető másképp akarja. Ahogy a manuális váltósoknál, az automatáknál is fejben dől el, a sofőrön múlik, hogy mennyire takarékos a kocsi, ami csak a lehetőséget biztosítja – fogalmaz Papp László. Már javarészt úgy, hogy szinte csakis turbómotorok tolják a mélyből a nyomatékot, s ekképp, a mind fejlettebb elektronikus vezérlés segítségével is lehet úgy 1500-as percenkénti fordulaton is elautózgatni. A benzinesekkel is.
Kivéve a Daciát
Egyeseknél az az ellenérv, hogy az automata elveszi a váltási élményt, ami valamelyest igaz is. De több automata kínál sportprogramot gyors váltással, ami a kormány mögüli vagy a karral kapcsolással és az izomautóknál a visszagangolásnál gázfröccsel, fel- és visszaváltásnál is akkora (jó értelemben véve) rántásokkal kísért, hogy attól könnybe lábad a szem. Rajtautomatikával is kiegészítve az automaták ráadásul mindig gyorsabbak a kézinél, ez van. Na de az extrém terhelés hamar ki is nyírhatja a drága automatizmust – vagy aki 500-600 lóerős verdákat vesz 20-30, netán 50-60 millióért, annak mindegy? Nekünk, a többieknek, az átlagnak, a többségnek mindegy.
Egyébiránt a Magyarországon újonnan forgalmazott márkák közül majdnem mindhez elérhető valamiféle automata váltó, a kivételt a Dacia jelenti. Hogy melyik márkánál milyen típusú automata élvezhető? Egyrészt van, ahol többfajtát is kapni, (például az Audi hagyományosat, CVT-t és DSG-t is kínál), másrészt a vevők többségét nem feltétlen érdekli, milyen, csak automata legyen. Végül, de nem utolsósorban abban biztosak lehetünk, hogy az adott hajtásláncú autóban éppen olyan automata váltogat helyettünk, ami nyomatéktűrés, nyomatékleadás, fogyasztás és károsanyag-kibocsátás szempontjából a legjobb, és pont.
A legjobb persze, ha nincs is váltó
Mialatt a Porsche Hungaria vezető oktatójával az automata váltókról beszélgettünk, a műhelyben pont egy Volkswagen e-up! várt felmatricázásra, s hogy csatlakozzon az InnovaTurné többi résztvevőjéhez. Miért is érdekes ez? Mert lehet modern, fejlesztett hatásfokú egy automata váltó, a legjobb az, ha egyáltalán semmilyen váltó nincsen. És az elektromos autók erről is szólnak, hogy nincs bennük váltó. Kiválasztod, hogy előre vagy hátra akarsz menni, s az autó megy. Alapból maximális nyomatékkal, minimális hajtási veszteséggel.
De ahogy az elektromos autózás, azaz inkább elektromos közlekedés még nagyon a jövő, az automata váltó abszolút a jelen. Félni nem kell tőle jobban, mint bármi mástól, s ezzel kapcsolatban is érvényes az aranyigazság: be kell tartani a karbantartási előírásokat, s szakszervizbe kell hordani, ha ez drága mulatság is. A nem megfelelő bánásmód, a nem- vagy félreszervizelés hosszú távon többe fog kerülni.
Sziasztok .. Nem idevalo kérdéssel fordulok hozzátok. Véleményeteket kérném…. kinéztem egy Volkswagen Passat 2.0 TDI combi 2008 évjáratu automata váltost messze van nagyon az auto és gondoltam egyszer mégkérdezem töletek hogy bevált nekik az automata váltojuk? a tulaja azt mongya hogy hibátlan.. Nos tudom hogy elmenni megnézni kiprobálni kell … csak szeretném tudni hogy beváltak vagy nem anyira…. köszi elöre is
Ha a kézi váltót sem tudják megjavítani, ráadásul ha nem garanciás az autó már akkor ne engedd hogy a váltót kiszedjék ott hanem tréleren vitesd el olyanhoz aki kompletten megjavítja, mert a márkaszervizeknél előfordulhat hogy parkolási díjat is felszámolnak.
Kézi váltót bármelyik valamirevaló autószerelő megjavítja neked persze ha létezik hozzá alkatrész.
Aki automata váltó javítással foglalkozik szerintem az még jobb mert annál szokott lenni célszerszám is ha szükség van a szétszedéshez. google kereső.
hello sziasztok
sziasztok 5 hónapja vetem egy 2012 es 12 honapi vw passatot és be szart a váltoja nem lehet szét szedni bent maradt hátra menetbe de jelzem az auto márka szervizben van de ők nem tudják szét szedni vigyem én el egy váltó javítóhoz amúgy kézi válto
Kedves bologna
Azt irtad, hogy ha 100 ekm után cserélnek először olajat a (7 fokozatú szárazkuplungos) DSG váltóban, az igencsak ártalmas, és hamar gallyra megy a váltó.
Nos az én Jettámban nem volt olajcsere 60000-nél, mert hogy ebben a váltóban sohasem kell cserélni.
Tavaly novemberben volt egy karambolom, és amikor bekerült a kocsi a szakszervízbe, felajánlották az akciós (=ingyenes) olajcserét, amit a munkalapon is szerepeltettek. Akkor 102 ekm volt a kocsiban. Vajon hiba volt-e, hogy elkövették ezt az olajcserét. Azóta ment még az autó kb. 10 ekm-t, majd egyik percről a másikra a mechatronikai egység megadta magát. Lehet összefüggés az olajcsere és a mechatronika meghibásodása között?
És még egy kérdés: lehet, hogy az olajcsere miatt időzített bomba ketyeg a váltóban a felszabadult fémrészecskék miatt? (Vagy ha már 10 ezert kíbírt, akkor túl vagyunk a nehezén?)
Emberek! Ki tud segíteni Toyota MMT váltóval?
Sajnos az elektronika (aktivátor… és a váltót mozgató motorok rosszak, szeretnék egy bontottat venni a kis autómhoz..
Nagyon hálás lennék érte.
Erre rácáfolnék.
Bmw E32 730 automata,az autóban 700 ezer km felett van a futott km.Soha semmi baj nem volt vele.
Szinte minden(kerékcsapágyak,difimű,fáltengelyek.lengőkarok)cserélve lettek a kocsin,de az autómata birja.
Igaz hogy már a sokadik olajcserén vagyok tul az automata váltöban,átlag 50 ezrenként.Másik: bontottan tökéletesen működő váltót is talál az ember elektronikával 40 ezerért.
50e km-ként váltóolja csere? Ezt hol hallottad? Miért inkább nem 10 km-ként?
Ezert kar volt hozzaszolni. Ujabb foteltudos 0 uzemeltetesi tapasztalattal…
Ja! Ezt a mérhetetlen ökörséget nem bírom szó nélkül hagyni:
„[i]Vagy épp csak nem figyel oda eléggé. Például reggelente mindig ugyanazzal a tempóval áll ki a mélygarázsból, a rámpán csak kap és kap a rendszer, s a vége csúszás lesz.[/i]”
Álljunk már meg! Mi is keresztezi minden egyes Bp-i mélygarázs kijáratát? Járda! JÁRDA URAM! Ahol gyalogosok mászkálnak!
Akkor hogy is kéne kiállnom, ha nem ugyanazzal a tempóval: lassan??
Vagy netán ingázzak előre-hátra egy 20 percet a mélygarázsban, csak hogy melegedjen a váltó, mielőtt felkaptatok arra a minimális rámpára?
Ha egy váltó nem bírja ki, hogy reggelente kiálljak a garázsomból lassú tempóban akkor mire való?
Micsoda marhaság ez? Miről beszélünk?
Ajánlom figyelmedbe: [url]http://www.automatavalto.eoldal.hu/cikkek/automata-valtoval-szerelt-jarmu-megvasarlasat-tervezem….mire-figyeljek-/[/url]
Mindent vállalnak csak CVT-t nem. Egy javított cseredarab 1.1 millió.
Persze lehet, hogy nem romlik el, mert Toyota 🙂 nem tudom.
Mondjuk a lentebb említett számtalan modellbe szerelt és bibis Aisin Warner váltó is a Toyota cégcsoport terméke, ha jól tudom. Persze ez nem jelent semmit, ettől még a CVT lehet jó, nem tudom.
Mellesleg hozzáteszem, nem csak BMW-kre és nem csak az automata váltókra igaz a lenti írásom. De az automatákra hangsúlyozottan igaz. Kowalski kollega tökéletesen vázolta az AW és ZF váltók várható hibáit. Pedig ő csak egy felhasználó, nem szakember.
Az egyik automata váltós szakemberrel hosszan elbeszélgettem. Azt mondta, ő esküszik rá, hogy ezek a konstrukciós hibák, és hibás gyártó előírások..nem véletlenek!
De kérdezzetek csak utána hány vezérműlánc szakadásos autót visznek a szervizekbe (BMW-be is :-).
Pedig a cég szerint az is „lifetime”, nem kell cserélni!
Kedves karbantartásról okoskodók!
Telintsük át mi is történik, amikor egy német középosztálybeli megveszi a 530d BMW-jét? Megszórja pár extrával és kicsenget érte kb. 18-20 milliót. Ezek után, mindenben követi a gyár előírásait és hajszálpontosan elhordja egy BMW szakszervízbe. Majd pedig 3-4 évesen 100-150 ekm-nél lecseréli. Ugyanez a példa lehetne magyar is, csak nálunk ritkábban vesznek 18-20 misis autókat újonnan az emberek, általában pár évesen kerülnek be. De mindez lényegtelen, a lényeg az, hogy egy tökéletesen és szakszerűen szervizelt autóról beszélünk!
Hol itt a hiba? Hát ott, hogy a szakszervíz nem cserél a váltóban olajat! Egy ujjal nem nyúlhatnak hozzá, mivel a gyári előírás ez! Halihó, felébredtetek már? A gyár szerint a váltóban lifeteme olaj van. Csak azt felejtik el mondani, hogy az a „lifetime” nem lesz több 150-200 ekm-nél.
Mire is jó ez? Ha németben (vagy bármelyik jobbmódú országban) marad az autó, akkor a gazdája szépen beviszi ismét a szakszervízbe. Ott majd a helyi Herr Papp elmagyarázza neki, hogy biztos nem szakszerűen használta a váltóját…és mivel a gari már lejárt, szépen legombolnak róla munkadíjjal együtt minimum másfél milliót euróban. Mondtam már: gigantikus üzlet!
Ismétlem tökmindegy hol történik mindez, mert ha egy szakszervizben szervizelt autót veszel, akkor abban bizony nem cseréltek olajat soha!
Úgy gondolom nem elvárható, hogy egy autó gazdája felülbírálja a gyártói előírásokat!
De tételezzük fel, hogy az új gazda az átlagnál sokkal lelkiismeretesebb utánkérdez, utánaolvas, mint ahogy ezt a barátom is tette. Mit lát? A BMW szakfórumokon az az elfogadott vélemény, hogy ha 100 ekm alatt már cseréltek olajat az automatában, akkor cseréljen továbbra is. Ha viszont nem??? Akkor hozzá ne nyúljon, mert az olajcsere miatt felszabaduló – korábban letapadt – fémrészecskék olyan hamar fogják gallyra vágni a váltót hogy levegőt venni sem lesz ideje.
Na akkor hogy is legyen okos az ember? Nem az lenne elvárható, hogy a gyártói előírásokat betartva kapunk egy tartós darabot?
Ha én veszek egy 18 milliós bömöst, biztos, hogy nem fogom felülbírálni a gyártói előírásokat, mert akkor elvesztem a garanciát!!
És bizony a legtöbb automata a gyártó szerint „lifetime”. Azaz nem szabad hozzányúlni!
És akkor ismét megkérdezem: milyen karbantartásról fecsegtek itt?
Nézd Béla! Én nem tudom, h Neked milyen autód van, de ha azt hiszed, hogy 200 ekm-nél egy automata váltó csere/felújítás nagy dolognak számít, hát marhára tévedsz.
Csak hogy tudd! A cimborámnak – aki eme autót ~4M ft-nyi euróért anno megvette – a testvére a Wallis-nál dolgozik. Igaz, nem szerelő, annál magasabb pozicióban. Amit ő nem tud felderíteni egy BMW előéletéről, az nem is létezik. Az autót német rokonség segítségével a német első tulajdonosától vették, végig vezetett szervízkönyvvel, .~150 ekm-rel. Marhára nem volt olcsó, nem a nepper kategória. Amikor hazahozták azzal kezdték, hogy „megelőző” cserékre (típushibák) elköltöttek ~300 eft-ot…szigorúan beszerzési áron. A wallis-os kapcsolat révén mindenre van ismerős. Azóta a szokásos szervizeken felül volt már váltófelújítás 400-ért, turbócsere asszem 300-ért…és még számtalan dolog. Az össz javítási/karbantartási költség már bőven milliós…..pedig ez neked vagy nekem még sokkal többe került volna. Ennyit az E60-ról.
Látom a mercis emberkét le „fillérbaszó”-ztad, amiért a 10 éves vasat nem a Kárpát utcába hordta. Miért is?
Mi anno egy Audi A4 2.5tdi-re kértünk ajánlatot 120 ezres nagyszervízre. Gari már lejárt, úgyhogy csak az volt a lényeg, h szakszerűen végezzék el a szükséges cseréket a vezérlésben stb. A márkaszervíz kb 700 ezres árat mondott. Tessssék??? Nem hibajavításról volt szó, csak a 120 ezres nagyszervízről…És nem egy Ferrari-ról beszéltünk, csak egy A4 dízelről.
Ugye mondanom sem kell, hogy mi sem kértük 700 ezerért…amikor egy Audi szervíz (de nem hivatalos képviselet) ennek a harmadáért csinálta profi módon.
A mercis fórum utolsó 2 hozzászólóját ajánlom figyelmedbe.
„Handsome devil” valószínűleg alaposan tájékozódott, mielőtt megvette az autóját és eleve felkészült rá, hogy 200 ekm magasságában váltó és turbócserére számíthat. Na Ő egy tájékozott, felkészült ember. Az a baj, hogy a vásárlók többsége nem tudja mit vállal, amikor beleugrik egy ilyen középkorú, felső-középkategóriás autó megvásárlásába.
Ennél még szebb történet az „Edebácsi”-é, ahol egy első gazdás, óvott-simogatott Merci motorja könyökölt ki 150 ekm-nél. Szép ugye?
Hangsúlyoznám, h nem vagyok sem Merci, sem BMW sem Audi, sem semmilyen ellenes!
És kifejezetten nem vagy automata váltó ellenes! Sőt!
Csak az ember tudja mit vállal!
Mindegy, hogy a marketingesek mit „építenek” az agyunkba NEM LÉTEZIK OLYAN HOGY [b]MODERN [/b]DÍZEL.
cvt csak kisebb autokon alternativa, mert nem birja el a modern turbodizelek nyomatekat, es ugy nez ki jo ideig ez igy is marad.
Toyota CVT-je ebben a kategóriában is elvitte a pálmát, egyszerűségével és nagyszerűségével.
Nemhiába védi több mint 500 szabadalom!
Valami ilyesmi.
A baj oka mindig az ember. Az az ember, aki fillérbaszásból nem hozzáértővel tartatja karban az autóját.
Utána pedig a fotelfilozófusok szidják az automata váltót.
Papp Lászlót te nem ismered.
Ezek szerint.
Ha valakit érdemes volt megkérdezni, akkor az ő.
Az automata váltós szakijaid csak a szétfosott váltókat látják. A százezerszám működőeket meg sosem.
„Egy cimborám 530d-jét épp nemrég csinálták 400-ért. ”
Abban sem 200e Km volt, vagy nem volt karbantartva, vagy szétrúgták, illetve ezek kombinációja, viszont 400ezer nem sok pénz ha azt vesszük hogy egy sima manuális váltót is ennyiért javítanak és a kettőstömegűnek pedig 200e után minden kilométer ajándék és az is 400e-Ftba fog kerülni a váltójavításán felül.
Kézi váltó előbb vagy utóbb eltűnik a kínálatból. A hibrid és elektromos autóknál nincs is helyük.
Ha kéziváltosra esküszöl, vezessél egy DSG-s autót és gondolkozzál el.
Ezt irtam én is !!!!!!! Azért mert valami vezetett szervízkönyves,nem feltétlen szervizelt
Nem feltetlenul. A mai 5-6-7-8 sebesseges valtok mar nem mennek el tobb szazezer kmt alapvetoen problemamentesen mint a regi 4 gangosak. Ezt reszben megkerulhetetlen konstrukcios hibak reszben az olajcserek elmaradasa okozzak. Az autogyartok es markaszervizek tobbsege szerint soha nem kell valtoolajat cserelni, mert elettartam oljjal van feltoltve. LOL. Milyen erdekes, hogy a valtok gyartoi (AW,ZF) meg 40-60e km-enkenti cseret javasolnak. Vegul is az autogyaronak is igaza van, mert 150-200e km-nel a szennyezett olajtol szetmegy a valto, a markaszerviz berendel egy ujat par millaert kicsereli es ujra jo. Ahogy bologna is irta a kozepkategoriasok nagyreszeben levo AW TF-80-as valtokon pl 150e km utan konstrukcios hiba miatt szeleptombot kell cserelni kb 300-ert, 250km utan teljes felujitas kell kb 500-ert. Az audik es beemvek ZF valtoinal szinten be szokott esni egy felujitas max 200km-ig. Ezek a hibak akkor is bekovetkeznek, ha a tulaj rendszeresen csereltet olajat. Anelkul meg rosszabb a helyzet. Az automata valtot csak azoknak tudom joszivvek ajanlani akiknek van felretett penzuk es ki tudnak fizetni egy varatlan felmillios szervizszamlat is ha epp ugy adodik. Es nem foteltudoskent irom ezeket, automata valtos autoim vannak mar egy ideje.
Ha egy kocsinak folyamatosan vezetett szerviz könyve van , az még nem jelenti azt , hogy az
automataváltóval is folyamatosan ” foglalkoztak ” Ennek oka a tájékozatlanság , és a szakmai
hozzáértés hiánya .Mindig lehet olvasni autós fórumokon magas röptű értekezéseket
” élettartamra töltött olajról ” , illetve egyéb, nagyfokú tájékozatlanságról árulkodó fals dolgokról.
Ennek a gondolkodásnak aztán ára van , ezután jönnek a hat-hét számjegyű felújítások .
Tudomásul kell venni a váltójavítás egy külön szakma , olyan mint a villamossági , a klímás ,
vagy a gumis .Ha valami gondunk van ki kell kérni egy szakember tanácsát .
Én azt mondom,tapasztalat:ha az automata válto megkapja új korától azt ami elő van írva,nem ütve vágva,akkor az egész élettartama alatt gond nélkül működik… Kivéve a vezetett szervizkönyves,ám ténylegesen nem szervizelt váltókat…
A cikk írójának pedig:
Kedves Kántor István!
Alapos korrekt cikk, köszönjük.
Viszont ha a használt automata autó vásárlásról korrekt információt akar kapni, akkor nem a Papp Lászlót, hanem egy automata váltós szakit kéne megkeresni. Biztosan mondana néhány érdekes/medöbbentő dolgot.
És bizony a magyar vásárlók többsége az ilyen 100+ ezer km-t futott autók közül válogat.
Aki valamilyen okból tartósan kezd használni egy automata váltós autót, bizony beleszeret általában. Erre utal az a tendencia is, amit a cikkben írtak, hogy egyre többen keresik/használják az automatákat.
Én is így voltam, megszerettem.
Mégis kizárólag manuálisat veszek magamnak. Miért? Mert egy váltófelújítás 4-500 eft. És menetrendszerűen jön.
Legalábbis a nálam szóba jöhető kategóriában. Sajna új vagy 1-2 éves autóra nincs pénzem. Így ezekről a 7-8-9 sebességes csodákról nem tudok nyilatkozni, de csodálkoznék, ha másképp lenne.
A kicsit régebbi 5-10 éves autóknál (ezek sem olcsók) szerelt automaták viszont betojnak.
Én egy tiptronic-os Audiba szerettem meg az automatát, viszont azt – más okból – nem sokáig használtam, eladtam.
Aztán megvásároltam egy ~200 ekm-es Opel CDTI-t. Jött a feketeleves. A váltó bemelegedése után csúszott, nem váltott fel, stb.
Itt jegyezném meg, FIGYELEM! Automata váltós autót használtan csak úgy vegyetek, hogy 40-50 km-es próbakörre kell vinni előtte! Ezt automaták javítására szakosodott szerelő mondta.
Az én gondom is ilyen volt. Hidegen pöpec, úgy vált mint a vaj. Csak bemelegedve (váltó) jöttek elő a gondok! Alaposan utánajártam, utánaolvastam, elmentem 3 v 4 váltós szakemberhez és a következőket tudtam meg. A leghétköznapibb dolog, hogy egy automata 150-200 ekm-nél elromlik. Így vannak „programozva”. Giga üzlet. A váltós szakiknál lassan időpontot kell kérni, mert sorban állnak a javításra váró autók. És ahogy mondtam, 4-500 eft a javítás. Elkerülni nem lehet, mert egy új váltó 1M felett van. A bontott az ugyan olcsóbb, de nagyon necces dolog automata váltót venni bontva. Ugyanis lehet, hogy 20 ekm múlva ugyanott vagy.
Na visszatérve az én váltóhibás Opel CDTI-mre: visszavittem a kereskedőhöz. Sikerült megszabadulnom tőle.
De okulásul mondom: ugyanezt az Aisin Warner 6 sebességes automatát szerelték az összes Opelbe, a Saabokba, azt hiszem olaszokba is……de itt van tessék rákerestem:
[url]http://en.wikipedia.org/wiki/AWTF-80_SC[/url]
Megdöbbentően sok típusba van ez a váltó. A váltójavító szakemberek nagy barátja!
De ne essünk tévedésbe. Sorakoznak ám váltójavításra a BMW-k, Audi-k is.
Egy cimborám 530d-jét épp nemrég csinálták 400-ért. Pedig nem kevés pénzért, saját magának hozta Németországból, végig vezetett szervízkönyvvel, pöpec állapotban.
Ennyit az automata váltóról.
Használni jó, de ha baj van vele, akkor nagy baj van. És előbb-utóbb lesz, az tutti.
Vezettem automatát, soha nem kéne… Imádom a betonkemény kuplungom, és dugóban sem rinyálok, edzettség kérdése az egész, nekem pedig ez nem az első ilyen autóm, így a „kuplungizmom” is hozzá van szokva. Nekem ne vezessen helyettem az autóban semmi, majd azt én tudom, hogy mit mikor hova és hogyan akarok.
Szerintem a manuális váltónál nincs jobb a döld keregségén. Vagyis egyes helyzetekben. Nyílván a városi dugókban senki nem szeret/akar kuplungolni. De szerintem egy kanyargós hegyi úton párja nincs az érzésnek. Tény, hogy szükségszerűek a környezetkímélés miatt, de szerintem mindig is lesz olyan aki a 3 pedál mellett teszi le a voksát.
Nekem 5 éve CVT váltós Audim van és közel 400.000 kilóméter megtétele alatt minden percét élveztem az utazásnak!
A legnagyobb királyság. Hosszú évek után újra automata autóm van. Imádom.