Bandázásra fel! Mini Clubman teszt
Mini Cooper D Clubman Steptronic teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Tavaly megújult, és végre teljes értékű hátsó ajtóval bír a hatajtós maxi Mini. Nagy és tágas, de mi kerül benne közel 13 millióba? Mutatjuk!
Ebből a szemszögből még semmi különleges nincs, könnyen azt hihetnénk, hogy egy ötajtós Minivel van dolgunk. Oldalnézetből valódi hosszát meglátva viszont már káprázhat a szemünk
A második. A Mini 2007-ben dobta először piacra a Clubman változatot. Az akkori háromajtóshoz képest lényegesen nagyobb hátsó teret és csomagteret kínáló modell érdekes megoldású hátsó ajtókat kapott. Lényegében egy fél ajtón keresztül lehetett ki- és beszállni, melyhez először az első ajtókat kellett kinyitni, cserébe B-oszlop sem volt, ami valamelyest könnyedséget jelentett. Úgy tűnik, nem lett az igazi a koncepció, hiszen a tavaly második generációjába lépett maxi Mini immár hagyományos ajtókat kapott hátra is. Végre egy teljes értékű, jól használható autó lett belőle!
Megszépült. Az előző Mini Clubmannek nem csak a félig nyitható hátsó ajtaja volt fura. A tető színében díszelgő, a hátsó lámpákat körbeölelő dizájn - szerintem legalábbis - eléggé gagyi hatást keltett. Az új változat teljesen más feneket kapott. A lámpák lényegesen megnőttek, és álló helyett immár fekvő helyzetben töltik ki a hátsó ajtókon korábban szabadon hagyott területet. A belső is sokat változott. A óriási középre helyezett sebességmérő közvetlenül a kormány mögé került, az aktuális tempó leolvasásához nem kell elfordítanunk a fejünket.
A kék színű bőrülések és a barna díszítőelemek kevéssé vannak harmóniában egymással, ezt leszámítva a beltér minden szempontból hibátlan
Prémium. A Mini lényegében elsők között jelent meg a piacon, mint divatautó. Fekete, fehér vagy egyéb dizájnnal ellátott tető, csíkok a motorháztetőn, színes felnik és még sorolhatnám a véget nem érő variációkat. A beltérben ugyanezzel a sokszínűséggel hódított. Aztán időről-időre egyre több versenytárs jelent meg hasonló lehetőséggel, egy dologban azonban a mai Minikkel nehéz felvenni a harcot: a prémium belső és extrák. Annyi csilli-villi dolog van benne, hogy sokan szinte csak ezek miatt szeretnek bele, és nem is tudnak maguknak mást elképzelni.
A Clubman végre megadja azt, amit eddig az egyik Mini sem tudott. Végre hátul is kényelmesen el lehet férni, van lábtér bőven
Elférünk benne. A Clubman csak nevében Mini, a valóságban ez már kevésbé jellemző rá. Furcsa is először rápillantani, főként ha oldalnézetből látjuk. Először azt gondolhatnánk, hogy káprázik a szemünk, hiszen lényegesen hosszabb a tengelytáv és maga az autó is, mint a jól megszokott háromajtós Mini. Valamit valamiért. A hátsó lábtér szinte már nagyobb is, mint kellene, a csomagtér pedig végre használható méretű. Az egész család vagy baráti társaság kényelemesen elfér, indulhat a buli, avagy csapatostól utazhatunk hosszabb távokat. Mindenki kényelmesen elfér, és a csomagnak is marad hely bőven.
Minden jel arról árulkodik, hogy ez az ajtó bizony nem a személyautókban megszokott módon nyílik, ugyanakkor praktikus, mivel tárolórekesz is található bennük
Alapesetben 360 liter térfogat áll rendelkezésre, melyet az ülések ledöntésével 1250 literig bővíthetünk. Ha ez kevés lenne, akkor a csomagtérpadló alatt egy méretes tárolórekesz is rendelkezésre áll
Így is élményautó? Igen! Tény, hogy a háromajtós változat, abból is a Cooper S vagy John Cooper Works a csúcs, ami a vezetési élményt illeti, de a Clubmant is nagy élvezettel lehet terelgetni. A hosszabb tengelytáv miatt természetesen nem fordul olyan szűken, a futómű és az úttartás ugyanakkor hibátlan. Akárcsak a 2,0 literes négyhengeres 150 lóerős dízel is, amelynek 330 Nm nyomatéka 1750 1/perctől rendelkezésre áll. A nyolcgangos automataváltó hibátlanul működik együtt a motorral. Utóbbi a legkisebb gázadásra is veszi a lapot, meglepően dinamikus már az alsó fordulatszám-tartományban is. A kormány a Miniknél jól megszokott közvetlenséget hozza, a módválasztót sportba pöccintve pedig még nehezebbé, gokartosabbá válik. Ilyenkor az adaptív lengéscsillapítókkal szerelt futómű is keményebb lesz, megváltozik az autó karaktere. Ebben az esetben sokkal inkább sportautós viselkedést kapunk, mintsem egy családi, komfortos utazókombira jellemzőt.
Akár a kutyák között a tacskó, olyan hosszúnak tűnik oldalnézetből a Clubman. Teljes hossza ugyanakkor mindössze 4,2 méter, mégis szokatlan ez a méret
Pro és kontra. Az új Clubman egy jól összerakott, minden földi jóval felszerelt Mini lett. Mostantól nem kell kompromisszumot kötni azoknak, akik egy jól kihasználható, tágas élményautót szeretnének. Megjelenésben, anyagminőségben, helykínálatban, menetdinamikában, vezetési élményben egyaránt sokat kapunk tőle, ráadásul még jól is fogyaszt. Szinte kizárólag városban használva 7,2 l/100 km adódott, ami a hideg idő és az automata váltó ellenére korrekt értéknek mondható.
A Mini mérnökei tudják mitől döglik a légy. A központi zár nyitása után a tükör aljából vetül a lábunk elé a Mini logó. Látványos fícsör!
Kinek lesz megfelelő? Elsősorban azoknak, akiket szíven talált a Mini által nyújtott fíling, és nem tudják elképzelni a mindennapokat nélküle, ugyanakkor már családosak, nagyobb autóra van szükségük. A Mini valóban trendi még így Clubmannként is, ezt el kell ismerni. A dízelváltozatot ugyanakkor csak akkor javaslom, ha hosszabb távokat autózunk. Ellenben tökéletesen megfelel a bemutatón próbált háromhengeres benzines. Az automataváltó jó dolog, igaz, hogy kb. 600 ezres felárral kell számolni. Ennek köszönhetően méretéhez képest az alapár is magasnak mondható, 8,25 millióról indul, míg egy jól felszerelt változat, mint a tesztautó is, már jóval többet, jelen esetben 12,9 milliót kóstál. Szépség ide, egyediség, prémium minőség oda, ez az összeg bizonyára elgondolkodtató.
A régihez képest lényegesen pofásabb lett a far-rész. A lámpák nagyobbak és LED-esek lettek, elhelyezkedésük is előnyösebb, mint az első generációnál
Ezt az ajtókárpitból világító mini logós szemfényvesztést kínából kb. 5000 forintért lehet beszerezni bármilyen autótipushoz…hol van ez a mérnöki csodától?!
Sajnos ez egy -szerintem hibás- koncepció alanya. Az egykori sikeres autók, MINI, VW Bogár, stb. külső jegyeinek felhasználásával készített, az eredetihez képest bazi nagy modern kocsik amelyekből pont az hiányzik ami anno kedvessé és barátságossá tette az őseiket.
Ott a pont!
Különben a kocsi tetszik, ha fele ennyibe kerülne, már szaladnék a boltba egy benzinesért.
kösz a javítást
Most ez így végleg Mini Countryman teszt marad ? Gere úr ébresztő !
Az alapváltozatokkal nincs problémám, sőt, szeretném, ha a Renault 4-es és a Citroen Kacsa is visszatérne ilyen formában. Talán van is remény, hogy ez bekövetkezik:
[url]https://www.google.hu/search?q=renault+4+concept&client=opera&hs=9LX&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjwhpjV5ZfKAhXKkywKHcqxBP4Q_AUIBygB&biw=1152&bih=767[/url]
[url]https://www.google.hu/search?q=citroen+2+cv+concept&client=opera&hs=qNX&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwiz6pGH5pfKAhUFFSwKHYGLDvoQ_AUIBygB&biw=1152&bih=767[/url]
Sőt, ez is jöhetne:
[url]https://www.google.hu/search?q=fiat+127+concept&client=opera&hs=sOX&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjNpoym5pfKAhVG_SwKHSJNBfsQ_AUIBygB&biw=1152&bih=767[/url]
„gnom”, nem pedig „Gnom”, bocs.
A Beetle nekem is bejön, örülök neki, hogy van, ahogyan a Fiat 500-as is, mokas kisauto.
A Minitöl nekem erdekes modon, inkabb pont ezek a „Gnom” valtozatok tetszenek, mintsem a hagyomanyos 3 ajtos verzio. Ugyanugy mint a Ssangyong Actyon meg a Rodius…olyan csunyak, hogy mar szepek. 🙂 Azokat is birtam.
Nem, ahogy a Coupé, a Paceman, a Countryman, és a többi ilyen-olyan „man” sem:)
A Fiat ugyanezt csinálja, amitől szintén égnek áll a hajam. Az a néhány szál, ami még megmaradt:)
Most fura lesz, amit mondok, mert a VW mellé állok: ők legalább nem „erőszakolták meg” a Beetle-t – nem csináltak belőle pl. haszonjárművet, mint pl. a Mini:))) De ezt is már csak félve merem leírni, mert lehet, hogy volt ilyen…A Beetle Dune verzió nálam még belefér.
….ezek szerint neked nem jött be a 6 ajtos Mini…
És lássunk akkor most egy szokásosan jól sikerült és önálló távol-keleti formát, amit természetesen nem a Mini bumfordi vonalai ihlettek. No, ettől nem lett szebb amúgy. Ordít róla, hogy önálló gondolat… 😀
[url]http://autopult.hu/autoszalonok/harom-kulonc-koncepcioval-erkezett-a-toyota-tokioba.html[/url]
„Mini Clubman: úgy néz ki, mint valami, amit a tenger az éjjel a partra mosott, és legalább két hete nem él már, de az biztos, hogy előtte megevett egy Szaratov hűtőszekrényt.” Vályi István
Mit is mondhatnék…találó:)
8,250 millioert valasztanek bizony egy jo kis Mazda 6-ot…igaz nem ekkora geg a hatso ajtok nyitasa a Mazdanal.
Nagyon jol nez ki szerintem meg az 5 ajtossaga ellenere is, bar anyukak, meg plazacicak inkabb a 3 ajtosokat reszesitik elönyben az utcakep alapjan.
Itt a nemeteknel viszont a Countryman soförök gyakran 35-50 korosztalyu hölgyek, akik zömeben egyedül- masodik autokent a csaladban- vezetik.
Nekem tetszik, de ha lenne 10-12 milliom, biztosan nem vennem meg, ha autot vasarolnek belöle.
Megint egy kora reggeli cikk… Nemrég a Discovery cikkben volt hasonló hiba („2016” = „jövőre”).
Ez szörnyű. Mi ezen közel másfél tonna???
A Mini Clubman a cikk felénél hirtelen átváltozott , Mini Countryman lett belőle , kijavítást kérünk .