Ballábféket mindenkinek! – Mini Cooper Aaltonen Edition teszt

Ilyen lehetőség ritkán adódik az életben: bár külföldön már március elején értesülhetett a közönség a Rauno Aaltonen Special Edition érkezéséről, itthon mi lehetünk az elsők, akik összekulcsolt kezüket fejük fölé emelik, és kibertérbe kiáltják a nagy költői kérdést: mégis miként lett ez az automata? A nagy córesz ellenére gyakran össze lehet futni ilyen csíkos, olyan kockás, lökhárítós fényszórós Cooper S-ekkel az utakon, de a piros-fehér Rauno Aaltonen Special Edition megjelenése még így is kiveri a biztosítékot. Tűzpiros alapszín fehér tetővel, fehér visszapillantókkal, fehér felnikkel, elöl-hátul versenycsíkok, oldalán kockákkal bolondítva, fényszórói pedig a raliautók refisoraihoz hasonlóan a hűtőrács előtt, a lökhárítón trónolnak. Kilométerórájának alján Aaltonen aláírását viselő plakett, fehér irányjelzőin Special Edition felirat adja hírül különleges mivoltát.


Aki ellátogat a hétvégi Mini Világtalálkozóra Balatonfüredre, az személyesen találkozhat Rauno Aaltonennel. Aki viszont megvásárolja a Mini Cooper S Rauno Aaltonen Editiont (továbbiakban RAE), az egyenesen a professzortól tanulhat vezetni, ugyanis ezt is tartalmazza a különkiadás nem szerény felára. Sajnos a mezei tesztelők számára ez a lehetőség nem adott, de nem is kell feltétlenül finn ralilegendának lenni ahhoz, hogy jókat autózzunk vele. A Mini Cooper S ugyanis, ha ezt valaki véletlenül még nem tudná, bitang jó autó. Valószínűleg, ha lekaparnánk róla az egy tonna feletti 180 kg-ot, még sokkal szórakoztatóbb lenne, de az is biztos, hogy a BMW-nél pontosan tudják, hogy hol kellett benne szétosztani ezt a tömeget a hibátlan élményautózáshoz.

184 lóerős turbómotor, kemény futómű, halálprecíz kormányzás, merev kasztni, mi is kell még a tökéletes élményhez? Egy jó kézi váltó, de ezzel legalább biztonságosabban lehet gyakorolni Aaltonen oly kedvelt ballábas fékezési technikáját. És persze a jó kipufogóhangot hiányoltam, a híres durrogást, amit a turbós Minik általában szépen hoznak Sport fokozatban lassításkor, visszaváltáskor. Ennek nyomhattam, fékezhettem, nem volt hajlandó megszólalni. Aztán útban vissza az importőrhöz, valamivel az autó ezredik kilométere után egyszer csak azt mondta, pukk! Mire az utolsó két kilométeren is végigmentem, már rendesen rotyogott, úgyhogy nem kell aggódni, ha kezdetben túl szerény a Cooper S, idővel megjön a hangja.

Furán kifele áll a kormánykerék, akit, mint engem az ilyen aszimmetria nagyon zavar, az inkább markolja, mint nézze, bár látványos a piros-fekete bőrözésű, különcímkés kis karika. Jól fogható, jól állítható, és az automata miatt le se kell venni róla a kezünket, folyamatos kétkezes kormányfogással mehet a gokartozás. Gyakran prédikálunk a közúti szabályok betartásáról, de ez az autó állandó csibészkedésre csábít, még az ismert súlyos következmények ismeretében is. Bőséges ereje a nem túl széles 205/45-ös gumikkal is hatékonyan jut az útra, keresztbordákon sem ugrik nagyot, ESP-je - amíg bekapcsolva hagyjuk - gyorsan reagál a tapadásvesztésre. A villanypásztor kikapcsolásával pedig jól meg lehet csóválni a fenekét, na meg persze lehet bal lábbal korrigálni a fékkel.

Egyébként meg nagyon tapad, harapja az utat, imád kanyarogni, kecses mozgású. Ezek leglényegesebb és legjellemzőbb tulajdonságai, a többi csak a körítés, a maszlag, hogy azok is rápörögjenek, akikben fel sem merülne, hogy lehet-e manuálissal is kapni. Jó hírünk van, lehet, sőt úgy több mint félmillió forinttal olcsóbb is. Ez akkor sem mindegy, ha ki tudunk és akarunk fizetni 8,9 millió forintot egy száguldozásra való, jogsiveszélyes élményautóra. Ami a hozzá illő, mégis azért visszafogott használattal könnyen bepuszilt 10 liter benzint 100 kilométerenként, amibe nem tudunk berakni egy sílécet vagy két egészséges bőröndöt, de van benne elképesztő mennyiségű krómkeret, zongoralakk, dizájnkapcsoló és változatható színű és fényerejű hangulatvilágítás.
A Mini, akárcsak ennek a különkiadásnak a névadója, legenda, az új Mini pedig megjelenése óta az autóipar almája: könnyű leszólni csilivili dizájnja miatt, de kipróbálás után nehéz nem elismerően nyilatkozni hangulatáról, képességeiről, az általa nyújtott élményről.

Jó a hifije, bluetoothon kommunikál a telefonnal, van sötétedés- és esőérzékelője, xenon fényszórója, multikormánya, klímája, vagyis jóval több minden, mint ami élményautóba feltétlenül szükséges. Ha az ember pont ebbe a különkiadásba szeret bele, akkor ilyen extrák helyett inkább költse az árukat még két nap Aaltonen-képzésre. Akinek meg tényleg csak a megjelenés számít, az jó ha tud róla, hogy a sima Cooper is kapható ilyen kivitelben. Ja, hogy miért automata? Hát mert ezeket veszik; a tesztautót 8 906 000 forintért lehet hazavinni.