Balhé a WTCC-ben: az összes Hondát megbüntették
WTCC: kivétel nélkül lehúzták az összes Honda utóbbi két futamon szerzett pontjait
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Visszamenőleg kizárták a Hondákat a WTCC legutóbbi két futamáról. Michelisz Norbi 33 pontot veszített.
A WTCC-ben szokásos ballasztsúlyt a Honda sajátosan értelmezte: növelt tömegű padlólemezt gyártott. Az FIA ezt nem fogadta el, ezért visszamenőlegesen az összes hondás utóbbi két, pontosabban kétszer két futamon szerzett pontjait áthúzta, így a Hungaroringen élete első WTCC-pontjait megszerző Ficza Feri ugyanúgy elveszítette 2 pontját, ahogyan Michelisz Norbi is az ő Marokkóban szerzett 33 pontját.
A WTCC versenyzői e hétvégén Németországban, a Nürburgringen mérkőznek.
A vizsgálat tárgyát képező padlólemez nem idei fejlesztés, hanem 2015-ös, azaz már tavaly is ezzel versenyeztünk. Ez azt is jelenti, hogy az elmúlt egy évben rengeteg ellenőrzésen esett át az autóval együtt a kérdéses elem is, és korábban nem találták szabálytalannak. –[i]Michelisz Norbert[/i]
Hát persze így is alig lehet megcsípni a citroent