Azonnali hatállyal módosították a KRESZ-t az árvíz miatt

A védekezést segíti a kormány, ezek a járművek használhatják mostantól a buszsávokat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Néhány napig még biztosan kitart az árvízhelyzet Magyarországon, a kormány pedig a KRESZ-be is belenyúlt a hatékonyabb védekezés érdekében. Mutatjuk, mi változott!

A szeptember 18-án, szerda este közzétett Magyar Közlönyben jelent meg a határozat, amely szerint a kormány kiterjeszti azon járművek körét, amelyek jogszerűen közlekedhetnek a buszsávokban. A dokumentumhoz tartozó mellékletben egy fotó is található az öntapadó matricákról, amelyeket az árvízi helyzet kezelésében részt vevő járművek szélvédőire, vagy egyéb részéire kell ragasztani a Közlönyben meghatározott paraméterek szerint. A határozat fejléce szerint a katasztrófahelyzet elhárítását végző autók csupán ideiglenes engedélyt kapnak, vélhetően az árhullám levonultáig.
Hirdetés
A tetőzés a fővárosban vélhetően szombaton jöhet, amely az előrejelzések szerint elmarad a 2013-astól. Ettől függetlenül Budapesten az alsó rakartok (mind a pesti és a budai oldalon) már napok óta víz alatt vannak. Az ehhez kapcsoló fotógalériánk ide kattintva érhető el.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?