Az X7-esnél is nagyobb SUV prototípust tesztel a BMW

Úton az X8-as BMW?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több éve kering már a pletyka, miszerint a BMW egy X7-es fölé pozicionált szabadidő-autót fejleszt. Az Automedia kémfotósai ezúttal Münchenben szúrták ki a bajorok tesztautóját.

Már 2016 óta tartja magát a pletyka, miszerint a BMW egy, az X7-esnél is nagyobb prémiumautón dolgozik, ugyanis az Egyesült Államokban szabadalmi kérelmet adtak be X8 néven. 2021 júliusában fel is tűnt a német utakon egy teljes álcafestést viselő jármű, melyet a BMW annyira félve engedett ki a gyárból, hogy az autó több pontjára extra elemeket szereltek annak érdekében, hogy egyetlen milliméterét se lehessen pontosan feltérképezni.
Hirdetés
Ezúttal az Automedia munkatársai kapták lencsevégre a feltételezett X8-ast a müncheni próbaút során. Jelen esetben az extra elemek eltűntek, de a teljes autót álcafólia borítja. A fólián azonban több helyen feltüntették a "hibrid teszt autó" feliratot, így az ikerturbós V8-as hajtáslánc biztosan kap legalább egy villanymotort a hatékonyabb működés érdekében. Minden bizonnyal az év későbbi szakaszában mutatja be az új modellt a BMW, de egyelőre még a név kapcsán is számos pletyka kering, ám a legvalószínűbb az X8, vagy az XM lehet.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

9 thoughts on “Az X7-esnél is nagyobb SUV prototípust tesztel a BMW

  • 2022.01.07. at 22:46
    Permalink

    És ez is a co kibocsátás csökkenéséért lesz.Városban anyukáknak pont jó lesz gyereket oviba vinni meg plázázni.2 parkoló biztos elég lesz neki.Meghülyült a világ…

  • 2022.01.08. at 08:43
    Permalink

    A németeknél mindenki impotenciával, merevedési zavarokkal, kisebbségi komplexussal küszködik?? Ez a frusztráció indukálja az ilyen böszme sz@rok tervezését?

    Azt közben állítólag co2 meg védeni kéne a környezetet. A Suzuki Jimnyt nem lehet forgalmazni, mert co2 kvóta, de persze ezzel a tahó mobillal nincs semmi gond..

    Bizonyos súly és méret fölött nem engedném be a nagyvárosokba ezeket a sz@rokat.

    Már régen nélkülözik a józanészt ezek a batár Suvok… arról van szó, hogy a frusztrált paraszt azt érezhesse, hogy mások fölött áll. És ez a megalománia csak a németekre jellemző, senki másra.

    • 2022.01.08. at 11:21
      Permalink

      Mi ez a marhaság? Oké, németek tervezik, de kiknek? Nem maguknak… USA, Kína, Közel-Kelet, Oroszország… Ez amúgy egy tipikus „ősmagyar” gondolkodás, hogy ezekkel „kompenzálni” akarnak – ahova ezek készülnek, ott jellemzően minden nagyobb, ezek illenek bele a környezetbe, nem a Fiat 500-as meg a Yaris…

      • 2022.01.08. at 11:57
        Permalink

        Na ezzel most nem tudok vitatkozni…
        Amennyire van rálátásom az X5öst is inkább a hétüléses családi kivitel miatt veszik nyugaton. Nem vételen hogy X6osból alig látok tőlünk nyugatra (pedig 10.000 elkel az EU-ban minden évben). X7eset pedig csak autószalonon láttam.

        És persze nem „ovodába vinni”, hanem nagyobb családi túrákra, rendszerint van melléje egy városi manőverező autó, ami alsőközepes vagy kisebb.
        Az ilyen nagy SUV-k Egyszerűen túl nagyok napi használatra, már egy rendes családi nagy kombival sem lehet pl a budapesti utcákon parkolni (a kisebb alapterületű SUV-k itt előnyben vannak, de az az X3 és X3 nem az X5).

        Nem tudom ki veszi az X7-est, de sokan nem lehettek Európában (a casalesbase alapjá úgy 5000db kelt el itt és 20.000 az USÁ-ban). Persze ha valahol látnak rá igényt akkor kihozzák. Ha nincs akkor megszűnik utód nélkül.

        • 2022.01.08. at 16:00
          Permalink

          Az Escalade, a Navigator és a Range Rover ligájában addig nem volt BMW, muszáj volt lefedni ezt a szegmenst is, a Mercedes is jó ideje jelen van benne + ott van ugye a BMW-nek a Cullinan házon belül. Minden motiváció adott volt a BMW-nek az X7-hez. Az Audi is ki fog jönni ilyen kaliberű autóval, de szerintem a márka presztízse azokat már nem fogja tudni elvinni a hátán…

          • 2022.01.09. at 00:36
            Permalink

            Meglátjuk, én az X7-esen is csodálkoztam. Az Audi is próbálkozhat a Horch márka felébresztésével, ahogy a Mercedes tette a Maybachal.

    • 2022.01.09. at 21:48
      Permalink

      Igazából az a helyzet, hogy egy X7-es is jóval kevesebbet fogyasztja egy Cadillac Escalade-nél.
      Szóval odaát a co kvótát kicsit másból kell lefaragni, mint itthon, ahol úgy sincs új autóra pénze szinte senkinek arányaiban…
      Különben sem az autózás a legnagyobb gond…
      Egyébként ezt kéne megoldani, meg az ehhez hasonlókat, ha már káros anyag kibocsátás:
      https://index.hu/kulfold/2021/08/05/kigyulladt-a-vilag-legnagyobb-abroncstemetoje-oriasi-a-tuz/
      Cadillac Escalade:

      Városi fogyasztás
      18 l/100km
      Országúti fogyasztás
      10,3 l/100km
      Vegyes fogyasztás
      13,1 l/100km

      BMW X7:
      Városi fogyasztás
      10,5 l/100km
      Országúti fogyasztás
      7,5 l/100km
      Vegyes fogyasztás
      8,6 l/100km

    • 2022.04.19. at 22:10
      Permalink

      Előbb már írtam valakinek, hogy nem a magyar viszonyokban kéne gondolkodni… A piaca megvan! Kína és Észak-Amerika! PL. a Cadillec Escalade-nél még mindig praktikusabb és sokkal jobb!

Vélemény, hozzászólás?