Az orosz autóipar ellátási problémái miatt bezár a Lada-gyár!

Előrehozott nyári szünetet tartanak az Avtovaz üzemében, mert nincs elég alkatrész

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Oroszország legnagyobb autógyára hetekkel korábban kezdi meg a szokásos nyári szünetét, mivel nincs elegendő alkatrész a munka folytatásához.

Komoly problémát jelentenek a nyugati szankciók és a háborús helyzet erőforrás-igénye az orosz autóiparnak, ami a nyugati márkák kivonulása után még nagyobb fennakadást okoz. Bár az Avtovaz állítása szerint már több mint 200, az európai beszállítók által megszüntetett Lada alkatrészre sikerült máshonnan cseredarabot beszerezni, mégis le kell, hogy állítsák a gyártást. Ezt azzal próbálják kiküszöbölni, hogy "előrehozzák" a szokásos nyári szünetet, és az így felszabaduló három hétben próbálják meg helyreállítani a beszállítói problémákat.
Hirdetés
A leállás eredetileg július 24-én kezdődött volna, május 29-re hozták előre. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a tavalyi 188 645 legyártott autó helyett idén több mint 400 000 példányt ígért be az orosz cég. Ehhez persze az is hozzá tartozik, hogy a teljes orosz autóipar mélypontra süllyedt 2022-ben, az összes orosz gyártó együtt is csak mindösszesen 450 ezer autót állított elő, ami az ország történelmének legrosszabb adata a szovjetúnió felbomlása óta.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

3 thoughts on “Az orosz autóipar ellátási problémái miatt bezár a Lada-gyár!

  • 2023.03.31. at 23:45
    Permalink

    Ebben a hírben semmi meglepő nincs.
    Amúgy a Lada (Avtovaz) az orosz autógyártásnak ez egy kis szelete volt, legalább akkor érvágás hogy az összes fejlett nyugati és keleti ország beszántotta a gyárát.

    Ami meglepő hogy ezek után a zseniális orosz könyvelőknek sikerült összehozni egy 3%os GDP csökkenést 2022-re. Na ehhez kell igazán szaktudás (/ vastag bőr)…

    • 2023.04.01. at 05:54
      Permalink

      Nem szántották be a burzsulyok sohasem mert amíg nem tört ki a háború volt hogy 600ezer autót is legyártottak egy évben. 1972-től mindig is az első helyen volt az eladási listán a Lada Oroszországban (Magyarországon 1995-ig)
      Nyugati-távolkeleti gyártók összesen nem gyártottak (Oroszországban) annyi autót mint a Lada.
      Amúgy meg meg fogják oldani burzsulyok nélkül is az autógyártást.

      • 2023.04.01. at 08:30
        Permalink

        A Wikipedian találtam egy idősort (https://en.wikipedia.org/wiki/Automotive_industry_in_Russia#/media/File:Passenger_car_production_statistics_-_Russia_1997_-_2015_(OICA).png ), a másfél millió legyártott autó az egyik legrosszabb éve volt az orosz autóiparnak (hmm, most visszasírnák… 🙁 ).
        Csak a Hyundainak volt egy 200.000-es kapacitású üzeme.
        Ha jól látom olyan 3-400.000 volt a reális piaci igény a Lada márkára (volt hogy felette volt hogy alatta). Vagyis kb harmadát adta az Avtovaz.

        Bárhogy is legyen, kb másfélmillió autót legyártó ipar állt most a földbe, ezért nem értem a tavalyi orosz GDP adatokat.

        Innen nehéz felállni, a hírek szerint épp T55-ösöket restaurálnak és visznek a frontra, hogy legyen harcképességük Bahmutban, de biztos sikerült majd ABS-t fejleszteni a Ladákba önállóan is.

Vélemény, hozzászólás?