Az év meglepetése: Fiat Freemont Urban teszt

Előítéletek övezték a Fiat Freemont érkezését, a kollégák érezhetően nem előlegeztek meg bizalmat ennek az olasz-amerikai családi izének, így aztán gondoltam, lecsapok rá, mindenki jobban jár, ha olyasvalaki veti nyúzópróba alá, aki szimplán csak nem szereti a nagy autókat. Olyan boldogan és könnyedén mondtak le a lehetőségről, hogy gyanakodni kezdtem, valami baja biztosan kell, hogy legyen, ha ennyire ódzkodik tőle mindenki. Aztán összefutottunk a szerkesztőség előtt a parkolóban, és első látásra megértettem, miért nem akarja senki a multikulturális szörnyeteget. Utána beleültem, pár nappal később pedig ha nem is szomorúan, de a megszokottól való elszakadás mélabújával vittem vissza forgalmazójának. Ugyanis korántsem olyan rossz gyerek, mint első látásra gondolnánk.

Magas építésű, de korántsem terepjáró, mindenesetre beszállni felfele kell. Széles, puha, kényelmes, elektromos mozgatású fotelbe jutunk, ami még deréktámaszt is kapott: én ezekkel a gombbal vándoroltatható beépített púpokkal sosem tudok zöldágra vergődni, de lehet, hogy ennek örülni kellene, mert azt jelenti, hogy nincs baja a hátamnak. A rövidebb ülőlapokkal szerelt második üléssorban is megfelelő a térkínálat, mind vállban, mind térdben jól el lehet férni, annak érdekében pedig, hogy a hátul utazók se maradjanak ki az út látványából, az elsőknél magasabbra emelték ezt a sort. Ami egyébként tologatható előre-hátra, enélkül kínszenvedés lenne bemászni a harmadik, még magasabbra helyezett leghátsó ülésekre. Kettő van belőlük, a lábteret a középső sor előretolásával lehet elviselhetővé tenni. Hét foglalt széknél már maximum egy kisbevásárlás fér a támla mögé a csomagtartóba.

A sokféleképp állítható ülésekkel - a hátsók padlóba csukódnak, a középsők csúsztathatók, sík padlóvá fektethetők - sokféle igényhez megtalálhatjuk a találó elrendezést. Mindenkinek jut hárompontos biztonsági öv, az ülések előtt a padlóban pedig titkos rekeszek találhatók. Aki találkozott már Chrylser/Dodge termékkel, annak ez nem meglepetés, hiszen, ha még nem mondtuk volna el, a Freemont nem más, mint egy átemblémázott Dodge Journey. Nem egyterű, nem terepjáró, hanem crossover, méghozzá a mexikói Tolucából, második generációs Fiat-fejlesztésű kétliteres Multijet dízelmotorral, hatfokozatú kézi váltóval.

Az alapkivitel és a csúcsot képviselő Lounge között helyezkedik el az Urban felszereltségű tesztautó. Ez már érintőképernyőt, vezeték nélkül kihangosítható telefont, bőr kormánykereket és váltógombot, tolatóradart, villanyüléseket, sötétített üvegezést és prémium kárpitot jelent a háromzónás klímával, kulcsnélküli nyitással és indítással, USB- és AUX-csatlakozókkal és hegymeneti elindulást segítő ESP-vel szintén felvértezett, 6,76 millió forinttól kapható bázismodellhez képest. ERM néven egy túlzott oldaldőlést megakadályozó rendszert is beépítettek a menetstabilizátorba, és ennek működése jól érzékelhető, mert 1,8 tonnája ellenére terhelésváltáskor is alig lengedez a karosszéria. Természetesen nem sportos az autó viselkedése, de nem is annyira nehézkes, mint azt ránézésre gondolnánk.

Számos funkciót vezérelhetünk a kormánykerékről is, bár a volán hátuljára szerelt kapcsolók nem a legpraktikusabbak, első pár alkalommal fogalmunk sem lesz, mi történik, ha ezeket nyomogatjuk: hangerő-szabályzásra és csatornaváltásra használhatók. Méretes a kormánykerék, magát a szerkezetet túlzott közvetlenséggel nem vádolhatjuk, de legalább menet közben sem feledkezünk meg arról, hogy közel 5 méteres autót terelünk. Világítást önállóan kapcsol, ha sötétedést érzékel, az irányjelzőt komfortfunkcióval is ellátták. Kicsit furcsa, hogy csak bal oldalon van bajuszkapcsoló, elsakkozgat a gyűrűkkel az ember, mire rájön, mit kell forgatni a kívánt funkció aktiválásához. Ami még kicsit kilógott az egyébként meglepően ergonomikus utastérből, az a hátratolt váltókar, a páros fokozatokért jó nagyot kell nyújtózni csuklóból.

Ugyanakkor a váltó és a motor párosa - bár ez az autó szinte követeli magának az automatát - egészen remek. 170 dízel lóerővel gazdálkodhatunk, de vezetés közben mégis inkább az 1750 1/perctől elérhető 350 Nm-re támaszkodunk, teljesen felesleges pörgetni, mivel alulról is jól húz, fulladásveszéllyel nem kell számolni, és a kissé darabosan kapcsolható váltót is meg lehet szokni. Kintről hallgatva csúnyán kerreg a Dodge Journey VW-egységével teljesen azonos paramétereket ígérő, ám attól mégis különböző, Fiat-fejlesztésű Multijet II turbódízel, zajméréskor viszont meglepően alacsony értékeket regisztráltunk, ez valószínűleg a ballonos gumiknak és a megfelelő helyekre pakolt szigeteléseknek köszönhető. A manőverezgetésben sokat segít a puhára hangolt kormányszervo, az elöl MacPherson, hátul multilink felfüggesztésekkel pontos az irányíthatóság, egészen jó a lengéskényelem.

Fogyasztás szempontjából jól megkavart a Freemont. Kezdetben nem számítottam 8,5 liternél jobb értékre, de igyekeztem takarékosan használni, és a fedélzetin napról-napra sikerült egyre lejjebb szorítani a gépileg számolt átlagot. Bement 8 alá, egyre jobban közeledett a 7-hez, majd valahol 6,9 környékén állapodott meg, a visszavitel előtti tankolásnál pedig mesés számokat mutatott. 12,1 liter gázolajból autóztam 263 kilométert, ez visszaosztva 4,6 liter/100 km-t jelent! Ez az érték annyira hihetetlen, hogy többször is utánaszámoltam, és még ma sem értem. Kétliteres motorral nem lehet ennyire takarékos egy főképp városban használt, 1,8 tonnás autó, de a matek az matek, ha valaki tudja a megoldást, szóljon. Sejteni persze sejtem, vélhetően hiába a második kattanásig tankolás, előttem valaki még jobban megpúpozhatta a tankot.

Alapvetően furcsa jószág a Fiat Freemont. Erre az amerikai formára mifelénk nem sokan vevők, bár az egyik szomszédomnak kifejezetten megtetszett, hatalmas külső méreteivel pedig elrettentő lehet lányok-asszonyok számára, akik amúgy X5-ösöket és XC90-eseket örömmel és túlzott óvatossággal vezetnek. Az ilyen modellek hajtóit nem is igazán tudnám elképzelni a célközönségben, inkább olyanokra számíthat a Fiat, akik már túlvannak pár egyterűn, helyigényük még mindig fennáll, de szeretnének valami vagányabbat, valami mást vezetni a felfújt buborékok után. Például egy terepjárós formájú, a szokásosnál valamivel magasabb építésű, MPV-sen jól belakható, rakodható amerikai bevándorlót. Aminek az ára sem túl veszélyes, 7,59 millió forint egyáltalán nem sok ezért a jól felszerelt, megfelelően motorizált, bár megjelenését tekintve némiképp divatjamúlt autóért.

Különösen, ha kicsit szétnézünk a hasonló adottságú hétszemélyesek között. Legközelebb a 8,1 milliós Chevrolet Captiva áll hozzá mind hangulatban, mind árban, a Renault Grand Espace már inkább 9, a Volkswagen vagy SEAT konkurensek, a Ford S-Max vagy az Opel Zafira Tourer már bőven 10 millió feletti kategória ilyen kivitelben, úgyhogy messze nem olyan rossz választás a Freemont, mint elsőre tűnik, sőt, inkább kifejezetten kedvező ajánlatnak tekinthető. Le kell küzdeni az amerikai autókkal szemben táplált európai ellenérzéseket, adni kell neki egy esélyt, és akkor kiderül, hogy bármilyen furcsának is tűnik a vörös Fiat-pajzs az orrán, tökéletes nagytestvére a cég kínálatának alsóbb régiójában található Pandának. Meglepetés a javából.