Az ember, aki 45 éve a Toyoták rabja

A sors különös fintora, hogy a német úriember Toyota-mániája egy műszaki hibával, egy Toyota műszaki hibájával kezdődött. 1975-ben egy szép nyári vasárnapon Herr Springer és családja az A7-es autópályán utaztak Bréma felé hároméves Toyota Corolla Coupéjukkal, amikor hatalmas csattanást hallottak, ugyanis szétesett a kipufogórendszer. Ami ezután történt, pár évvel korábban elképzelhetetlen lett volna. Springerék lehajtottak az autópályáról, majd hamarosan találtak egy benzinkutat, ahol Toyota szerviz működött. A kútkezelő készséggel fogadta őket, és azonnal hozzáfogott a szétszakadt hangtompító cseréjéhez. Vasárnap, egy benzinkúton.
Az elsőre talán furcsának tűnő szerelési hely oka, hogy amikor a Toyota úgy döntött, megveti a lábát Németországban, ennek merőben szokatlan módját választotta: nem létesítettek márkakereskedéseket, ehelyett benzinkutakkal szerződtek le, ott árulták és szervizelték autóikat. Peter Springer is egy benzinkúton vette autóját, az adott hely egyik első vásárlójaként. Ennek is van története természetesen. 1972-ben az alsó-szászországi Goslar falu benzinkutasa, Herr Schütte is jelentkezett a programra, és mivel az 1200 lelkes településen élő Springerék már három német márkával is melléfogtak – sem az ár/érték aránnyal, sem a minőséggel nem voltak elégedettek –, Schütte urat viszont ismerték, és megbíztak benne, 1973-ban a kezébe csaptak, és vásároltak tőle egy Toyota Corolla Coupét 6890 márkáért.
A család még abban az évben hosszú kirándulásra indult a Boden-tóhoz (ami ugyanúgy nem Bodeni tó, ahogyan a budakalászi Omszk tó neve sem i-vel írandó!), és akárhol megálltak pihenni, kisebb csődület támadt a Corolla Coupe körül. Az emberek egy része érdeklődött, be akart kukkantani az utastérbe, a motorházba, másokban pedig rögtön felbuzgott a nemzeti büszkeség: tisztességes német ember hogyan vehet japán autót? Springer úr pár hónapnyi használat után még csak reménykedhetett a márka megbízhatóságában, ezért ez irányú tapasztalat híján a matematikára hagyatkozott: felsorolta, mi mindent kapott alapáron az autóhoz, amiért a hazai gyártású kocsik esetében mind plusz pénzt kellett volna fizetni.
Később persze a problémamentes használat is feltűnt: három év alatt a fent említett kipufogó-malőr volt az egyetlen alkalom, amikor a Corolla Coupé cserben hagyta őket – és azt is tudták, hogy ha német autójuk van, bizony hiába csöngettek volna vasárnap a szervizek ajtaján… Ezért amikor három év múlva autót cseréltek, a Coupé helyét egy Corolla szedán foglalta el. Szerelőjükkel évente csak egyszer, a kötelező átvizsgálások alkalmával találkoztak, ezért 1979-ben jöhetett a harmadik Toyota, egy Tercel.
Egy évvel később a baden-württembergi Ravensburg városába költöztek, és első dolguk volt feltérképezni a helyi Toyota-hálózatot – ekkorra ugyanis már nem benzinkutakon, hanem rangjukhoz méltóan újonnan épült márkakereskedésekben értékesítették a márka típusait. Egy újabb Tercel, majd 1983-ban a frissen bevezetett ferde hátú Corolla Liftback modell következett – Springerék első dízel Toyotája, amihez ráadásul személyes extrát, a márkaszervizben beépített napfénytetőt is rendeltek (vélhetően raktári autót vettek, ugyanis nekünk épp ilyen piros Corollánk volt, gyári, természetesen elektromos napfénytetővel, persze bő 15 évvel később, használtan, svájci importból - a szerk.). Egy évvel később egy ausztriai baleset vétlen résztvevőjeként totálkárosra törték az autót, ám mivel nekik semmi bajuk nem lett, rögtön rendeltek helyette egy ugyanolyat – természetesen azt is napfénytetővel. Négy évvel és 102 ezer kilométerrel később jött a harmadik Corolla Liftback, majd három évre rá egy ötajtós modell, az elmaradhatatlan napfénytetővel. A fenntartási költségek az évek során meglehetősen egyhangúan alakultak: az évenkénti karbantartáson túl csupán az abroncsok cseréje került pénzbe a családnak. Amikor 1997-ben megjelent a német piacon az Avensis, Peter Springer érezte, hogy meginog a Corolla iránt érzett hűsége. 1999-ig tartotta magát, ám akkor váltott.

A Corolla nagyvonalú ajánlattal tért vissza a Springer család életébe: 2001-től gyári navigációval kínálták a modellt, így két évre ismét visszaültek az alsó-középkategóriás modellbe. Az Avensis modellváltása azonban túl nagy csábításnak bizonyult: 2004-ben újra a nagyobb típust választotta a család.
2007-ben aztán fordulópontra jutott az életük: az egyre emelkedő üzemanyagárak és a környezetszennyezés miatti aggodalom hatására megvásárolták első hibrid autójukat, egy második generációs, abból is frissített Priust. Azóta kizárólag hibriddel járnak: 2010 után egy Prius III, 2013-tól egy Auris Hybrid, majd 2016 óta egy negyedik generációs Prius áll a család garázsában. Persze nem csak az övékben. Mivel gyermekeik Toyotákban nőttek fel, és első autóként is azt vettek nekik, magától értetődően ők is kizárólag Toyotával járnak. Springerék unokája pedig már a negyedik Toyotáját (most éppen egy hibrid Auris kombit) nyúzza, arra különösen büszke a nagyapa, hogy unokája 2017-ben rábeszélte férjét, hogy dízel BMW-jét cserélje le egy új, hibrid Aurisra.
A 45 év és összesen 975 270 megtett kilométer (mindegyik autójáról gondos feljegyzést vezet Herr Springer) alatt az említett korai, kipufogós incidens volt az egyetlen alkalom, hogy bármelyik Toyota modell cserbenhagyta őt, és mivel a sziklaszilárd megbízhatóság mellett az ár/érték arány is kiváló maradt az évtizedek során, soha egy pillanatra sem tekintett vissza, nem kacsingatott más márkák felé. Nemcsak a márkához, de kereskedőjéhez is hűséges maradt: váltani csak akkor váltott, amikor költözött a család. Tapasztalata szerint a Toyota szervizekre ugyanazok az előnyök jellemzők, mint az autókra, ám hozzáteszi: mivel az elmúlt fél évszázadban nem járt más szervizben, nem volna tisztességes egyéb márkákkal összehasonlítani a Toyota teljesítményét.
Saját bevallása szerint soha nem volt még olyan kiváló autója, mint a Prius IV-es, ami persze magától értetődő, szép is lenne, ha nem a Toyota legmodernebb hibridje lenne a legjobb. A fejlett vezetőtámogató rendszerek és a pihentető hibrid hajtás párosítása tökéletes választássá teszi az autót az egyre sűrűsödő forgalomban. Így amikor következő autójáról kérdezzük, magától értetődően vágja rá, hogy marad ennél a kombinációnál, de diplomatikusan nem mond modellt – ki tudja, mivel lepi meg a Toyota a piacot a következő egy-két évben.