Az autószervizek fele elhasalt az ellenőrzésen
Hatósági vizsgálat: az autószervizek 50 százaléka bukott meg
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Nemzeti Közlekedési Hatóság országos akciót szervezett, közösen ellenőrizték az autókereskedéseket, szervizeket és boltokat.
Országos akcióban 301 vizsgálatot hajtottak végre a tárgyban említett szervek, 163 alkalommal találtak valamilyen szabálytalanságot, ami 54 százalékos arány. Az MTI számára a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által eljuttatott közlemény szerint az autósboltokban a legtöbb probléma a hiányos tartalmú vagy egyáltalán át nem adott jótállási jegyekkel volt - az esetek 50,7 százalékában. Az autószervizekben az esetek 30 százalékában a szolgáltatási díjakat nem tüntették fel. Az autósboltokban sokszor hiányzott az eladási ár és az esetek 37 százalékában az egységár is.
Az ellenőrzött 103 autószervizből 51-ben, míg a vizsgált 187 autósbolt, illetve autóalkatrész-kereskedés közül 111 esetben, 59 százalékban tapasztaltak szabálytalanságot a szakemberek.
200 üzletből és vállalkozásból 42-nél találtak szabálytalanságot az ártájékoztatással kapcsolatban. Az üzletekben 34 349 termékből 11 607 terméknél hiányzott az ár. Ezt a készlet nagyságával és a gyorsan változó árakkal magyarázták az alkalmazottak. A vizsgált 101 autószervizből 41-nél jogsértést tapasztaltak az ellenőrök a szolgáltatási díjak kiszámításánál. Hiányzott a szolgáltatási díj, vagy nem volt egyértelmű, illetve jól olvasható. Az is előfordult, hogy nem adtak tájékoztatást a javítás óradíjáról, vagy azt nem megfelelően tüntették fel.
Az ellenőrök azt is vizsgálták, hogy a vállalkozások megfelelő tájékoztatást adnak-e a szavatossági és jótállási jogokkal kapcsolatban, illetve, hogy adnak-e jótállási jegyet, azok szabályosak-e. A vizsgált 177 tájékoztatás közül 41 valamilyen szempontból félrevezető volt. A jótállási jegyeket 73 esetben vizsgálták, 37 alkalommal tártak fel valamilyen szabálytalanságot, ami 51 százalékos kifogásolási arány. Az ellenőrzött vállalkozások 14 alkalommal, a vizsgált esetek 19 százalékában egyáltalán nem adtak át jótállási jegyet.
A szabálytalanságot sok esetben az okozta, hogy a vállalkozások nem voltak tisztában azzal a jogszabály-módosítással, amely szerint a gépjárművek 10 ezer forint feletti alkatrészei, illetve tartozékai is jótállásköteles termékek lettek tavaly szeptember 15-től.
Olvashattad hogy tisztelet a kivételnek, olyan is van csak kevesen, remélem egyre többen.
Tehát nem általánosítok ahogy te állítottad.
Én is dolgoztam több ilyen létesítményben, volt olyan köztük amit a márka erőltetett, ma már nem, ennek ellenére még mindig nincs más márka mellé felvéve hogy kihasználhassák az óriás szalont.
Volt olyan is aki presztízsből csinált óriás épületet, mos meg ahogy írtam a szerelők munkakörülményein spóroltak már, én akkor léptem.
Az hogy mekkora tuskó vagy a saját írásod szavai amit kiemelnek, ez mutatja:
-Sekélyes hozzászólás
-pofán verés
-orbitális marhaság
-szellemi holokauszt
ez csak 4 részlet ez jellemez téged hogy mekkora alpári tuskó vagy.
Elképzelni nem tudom hogy a való életben ki az aki hajlandó elviselni neked ezeket a beszólásaidat.
Remélem téged tényleg páran már pofán vertek hogy így beszéltél velük vagy csak itt mered, itt éled ki a kivagyiságod, azt hiszed magadról hogy te mindent tudsz?
Én ilyen helyeken dolgoztam veled ellentétben, te csak másoktól hallottad ami mire a füledbe jutott már a jelentése is megváltozott.
Megint olyanokról vitázol amiket másoktól hallottál, gondolom apukád haverjának a szobatársának az ükapjának az unokatesójától.
Igen, van ilyen. A mozgássérülteknek.
Minden más esetben nem küzdelem az életért, hanem vagy eszköz, vagy kényelem. Előbbi esetben vagy térítik, vagy költségelhető, utóbbiban pedig kiváltható mással.
Ehhez sem értesz, mint az autóbeszerzések kapcsán az értékcsökkenéshez (szerinted a profitból veszik a vállalatok az autót), vagy a síkságon alagút építéshez (szerinted az a lényeg, hogy az M6 alagútjai fölé tudjanak földet hordani).
Szia!
Te is befejezhetnéd a szellemi ámokfutásodat!
Olyanról még nem hallottál, hogy a munkához valakinek nélkülözhetetlen az autó?
Egyre többen fizetnek kicsit többet a jobbért. F….t kell harcolni a megélhetésért. Aki azért harcol, az nem autózik.
Pedig kár volt folytatnod. A legdurvább, amikor a hülyeséged szorgalommal párosul….
Megint durván általánosítasz. Te ebben a teljesen sekélyes hozzászólásodban egy egész szakmát húztál le, annak összes képviselőjével. Egy adag virtuális pofán verés biztosan a tied.
Még akkor is megérdemelnéd, ha pár gondolatot valahogy egészen reálisra sikeredett. Magam sem értem, ez hogy fordulhatott elő?
Ez a gyöngyszem:
[i]„Saját véleményem az ezen kívül hogy túl nagy légterű rosszul kifűthető szalonokat hoztak létre, sokszor elég nagy hiteladóssággal amit a korábban leírtakon akarnak bármilyen módon kispórolni.”[/i]
Öcsém, ha te tudnád, hogy ezeket az objektumokat kik erőltették….akkor nem írtál volna ilyen orbitális marhaságot. De leítrtad. …. Szellemi holokauszt, amit művelsz.
folyt köv:
10 plusz milliós autóval jár.
te sem kapsz megfelelő eszközöket a munkádhoz, csináld meg fix idő alatt mert nem kapod meg azt a fizetést.
Kit érdekel? Az ott dolgozót.
Nem akar megfagyni, úgy ahogy te sem akarsz a munkahelyeden. Mi lenne ha azt mondanák neked szeptemberben hogy 20 ezerrel kevesebbet keresel mert ki kell fizetni a cég fűtésszámláját? Vagy inkább megfagysz?
Szerszám? Vidd be a kocsidat javítatni, a szerelő csorba szerszámmal elnyal pár csavart, legközelebb meg 2 órával többet számláznak mert nem lehetett levenni hanem vágózni kellett. A te pár éves autódon.
Megélhetés? NEm kell oda menni dolgozni ahol ilyenek a körülmények, ne vállalkozzon az aki ilyen körülményeket tud vagy inkább akar teremteni a dolgozóinak, ő maga persze 10
Azért megnézem hány ügyfél fizeti ki szívesen a nagyobb szervíz számlát csak mert abban benne van a fűtés, szerszá, stb. Kit érdekel ez ma amikor a megélhetésért is harcolni kell?
Ez Magyarországon lehet hogy sosem fog megváltozni.
A probléma ott kezdődik hogy a tulajdonos nagyot akar akasztani a kuncsafton, de ott nem lehet eleget, ezután jön az alkatrész, de ott sem lehet eleget, utána jön a szerelő bére, ott már lehet ha más nem túlhajszolja, azután a feketézés és a csalás. Spórol a szerszámokon, a munkahelyi körülményeken, akár a fűtés télen, sajnos sok helyen még a munkáskesztyűn is.
Önmagában a Márkaszerviz név megítélése is vicc lett Magyarországon, ha még hozzávesszük hogy egyenlővé tették önmagukat a Lehúzás szóval is akkor pláne.
Saját véleményem az ezen kívül hogy túl nagy légterű rosszul kifűthető szalonokat hoztak létre, sokszor elég nagy hiteladóssággal amit a korábban leírtakon akarnak bármilyen módon kispórolni.
Ezen kívül a legrosszabb az a tulajdonosi kör stílusa ami sok helyen átragad a kisebb vezetőkre is, feladják emberi mivoltukat, emberhez méltatlan magatartásmód jellemzi ezeket az embereket, jó adag kivagyisággal feltuningolva lenéznek bárkit, a beszédstílusukból egy mondat után kitűnik milyen emberrel van dolgunk.
Tisztelet a kivételnek, mert ilyen is van, de olyan nincs hogy az egész szalon-szervizben nem lehet az általam leírt értékelhetetlen lényből találni. A legnagyobb adagot az ott fizikai munkát dolgozó normális ember kapja.
Az ideális szerviz létezhet ahol normális órabérből a szerelő se fix bér plusz havi általa dolgozott szervizbevétel 10%-át kapja mert az vicc. A 90 %-ot meg a szerviz teszi el, és nagyon úgy néz ki a tulajdonos, a felső vezetők nagyon jól megélnek belőle ez mindig látszani szokott a megjelenésükön.
Én nagyon örülök neki ha buknak a tisztességtelen szervizek minél többször.
Nagyon örülnék neki ha a zsebből jutalékos rendszer, a szinte minimálbérre bejelentett dolgozók feletti bére is bebukna, mert a szerelő nem dolgozna ott hivatalosan 120 ezerért, még 150 sem hiszem.
Ezzel bukna a szalonszerviz is, vagy képtelen lenne fix magasabb, hivatalos prémium pluszot adni.
Én ezt gondolom, így működhetne jól.
Ez az ügyfelek megelégedését is elősegítené.
-de majd jön Kempelen és jól megmondja ha valami nem tetszik.
Fontos a jótállás, érdemes volt kiemelni, köszönet!
Nagyon lényeges, hogy a jótállási idő minden ellentétes próbálkozás ellenére 12 hónap. Számlát kell kérni az alkatrészről és a munkadíjról is, mert csak így érvényesíthető. Viszont ha jogos, akkor biztosan elkaszálják a boltos és a javítót.
Jaj a „csodakezű” sufnimestereknek.
Fontos a jótállás, érdemes volt kiemelni, köszönet!
Nagyon lényeges, hogy a jótállási idő minden ellentétes próbálkozás ellenére 12 hónap. Számlát kell kérni az alkatrészről és a munkadíjról is, mert csak így érvényesíthető. Viszont ha jogos, akkor biztosan elkaszálják a boltos és a javítót.
Jaj a „csodakezű” sufnimestereknek.