Az autógyártók között is dúl a csak villany vs. belső égésű vita

Félszáz vállalat kéri az EU-t, ne engedjen a belső égésű motorok 2035-ös tiltásából

Egyre hangosabbak azok, akik szerint túl korai a 2035-ös tiltás a belső égésű motorokra vonatkozóan, viszont egy napvilágra került dokumentum szerint 50 cég mégis kitartana a rendelet mellett - köztük több autógyártó is.

50 iparági szereplő követeli közös nyilatkozatban az EU-tól, hogy mindenképpen tartson ki a belső égésű motorok 2035-ös tiltása mellett - derül ki a Bloomberghez eljutatott közleményből. A portál által közzétett információk alapján olyan vállalatok adták a nevüket a dokumentumhoz, mint az IKEA vagy épp az Uber, de a svéd eredetű, mára kínai kézben lévő Volvo és az amerikai Rivian is szignózta. A nagy német gyártók (Volkswagen, BMW, Mercedes) valamint a Stellantis egyelőre nem kommentálták a nyilatkozatot.
Hirdetés
A Volvo bevonódása már csak azért is érdekes, mert nemrég ők is bejelentették, jegelik villanyautós terveiket. Az érme másik oldalán viszont joggal lehet felhozni az EX30 némileg meglepő sikerét az európai piacon. "A villanyosítás az egyik legegyszerűbb, mégis nagyszabású lépés az iparágunk karbonlábnyomának csökkentésére" - nyilatkozta Jim Rowan, a Volvo vezérigazgatója. " A 2035-ös céldátum kulcsfontosságú, hogy a piaci szereplők törekvéseit egységesen összehangoljuk, és megőrizzük a versenyképességet" - tette hozzá.
A nyilatkozatban a félszáz vállalat kitért arra is, hogy álláspontjuk szerint az európai autógyártók - főleg a nagy volumenben gyártott modellek esetében - lemaradtak Kínához képest, a lemaradást pedig be kell hozniuk. Ennek okaként a folyamatos "halogatást" jelölték meg, ugyanis szerintük sokkal korábban el kellett volna kezdenie az európai vállaltoknak az átállást, ahelyett, hogy a belső égésű motorok tökéletesítésével foglalkoztak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?