Autóval vinnéd haza a karácsonyfát? Ezekre figyelj!

5 szabály karácsonyfa-szállításhoz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Akinek nem a Jézuska hozza, az kénytelen saját maga megvenni a karácsonyfát. Hazacipelni sokszor több mint macerás, az autóval való szállítás pedig figyelmet igényel. Mutatjuk, mire érdemes mindenképpen ügyelni.

Aki autózik, az rendszerint túl van már azon a hiten, hogy a karácsonyfát a Jézuska hozza. Így aztán az is gyakorta összecseng, hogy aki veszi a karácsonyfát, az autóval vinné haza azt. Mutatjuk, mire érdemes figyelni a karácsonyfa szállításánál.
Hirdetés


1. Ha nincs tetőcsomagtartód, csak akkora fát vegyél, amekkora befér az autódba! Vásárlás előtt érdemes felmérni, hogy mekkora az autó raktere üléshajtással, s hiába csábító egy óriási fa, csakis akkorát érdemes venni, amekkora bele is fér az autóba. Fontos tudni, hogy semmilyen rakomány, így a karácsonyfa sem lóghat ki oldalra, s az autó ajtajainak, így csomagtérajtajának is mindig zárhatónak kell lennie, teherautó esetén csakis hátrafelé nyúlhat ki a rakomány a platóból. Furgonnal és teherautóval rendelkezőknek az is jó tanács, hogy csakis akkora fát vegyenek, amekkorát lakásuk/házuk belmagassága megenged.
2. Készítsd elő az autót a fa fogadására! Érdemes kipakolni a csomagteret és a hátsó üléseket is szabaddá tenni, például a gyereküléseket kipakolni, hogy a fa valóban beférjen. Az üléseket már a fa megvásárlása előtt érdemes lehajtani, hogy azt ne kelljen az autónak támasztani, a földre letenni, amíg az autót előkészítjük.
3. Óvd meg az autódat a fától és nedveitől! Bármilyen fenyőt is veszünk, az kisebb-nagyobb mértékben hullatja tűleveleit, ami aztán nehezen eltávolítható módon áll bele a kárpitokba. Ami pedig ennél is nagyobb baj: a fenyő gyantát ereszt magából, ami aztán nagyon nehezen távolítható el az utastérből. Ezért aztán érdemes legalább egy lepedőt, de a biztonság kedvéért talán egy pokrócot és egy lepedőt is fektetni a fa alá, hogy az ne hagyjon kellemetlen emléket, csak kellemes fenyőillatot az autóban.
4. Rögzítsd is a fát! Ma már szinte minden autó rendelkezik csomagrögzítő pontokkal. Ezeket fenyőfát szállítva is érdemes használni, s az utastérbe helyezett fát leszíjazni, akár hevederrel, akár csak egy gumipókkal, hogy kanyarban ne guruljon jobbra-balra, ezzel figyelmünket elvonva, akár az ajtókárpitokat összekoszolva. Extrém esetben - egy vészfékezésnél - a fa előre is törhet, sérülést okozhat számunkra vagy az autóban is kárt tehet.
5. Ha a tetőre tennéd a fát! Könnyebb helyzetben van az, aki rendelkezik tetőcsomagtartóval, de fontos tudnia, hogy az autó oldalvonalánál kijjebb arról sem lóghat a rakomány, s előre-hátra is csak 40 centiméternyit, de persze csak úgy, hogy sem az autóvezető kilátását, sem a világító- és jelzőlámpák észlelését ne akadályozza. A túlnyúló rakományt jó látási viszonyok mellett legalább 40x40 cm méretű piros zászlóval, egyéb esetekben (például éjszaka) pedig piros jelzőfénnyel és prizmával is el kell látni. A megfelelő rögzítés természetesen a tetőn való szállításnál is elengedhetetlen.
Érdemes a fentiekre figyelni, ha nem akarjuk, hogy a karácsonyi ünnep rögtön bosszúsággal kezdődjön.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

2 thoughts on “Autóval vinnéd haza a karácsonyfát? Ezekre figyelj!

  • 2018.12.22. at 12:49
    Permalink

    Idén tetőcsomagtartón szállítottam, tavaly éppen nálam teleltette egy ismerős az utánfutót, így azzal tudtam hazavinni a fát. Szerencsére a közelből kellett hoznom, nem volt 1 km a távolság. Korábban én is sokszor szállítottam a kocsiban, ilyenkor még utána augusztusban is előjöttek a tűlevelek. Nekem az teljesen újdonság, hogy a kocsi minden ajtajának zárva kell lennie. Hosszú évek alatt több kombim is volt és sokszor szállítottam már mindenfélét úgy, hogy az ajtó nem volt becsukva. Jellemzően gumipókkal rögzítettem a vonóhoroghoz, vagy ahhoz ami éppen volt. Soha nem volt semmi gond, rendőr sem szólt soha emiatt. Számtalan kocsit látok mindenfélét szállítani ilyen módon, de soha meg sem fordult a fejemben, hogy ezzel valamilyen szabályt sértene bárki is. Szerintem ez elfogadott dolog, akkor is, ha esetleg tényleg tiltja valamilyen szabály. Soha senkitől nem hallottam olyat, hogy ezért büntetett volna a rendőr, esetleg szóltak, hogy egy piros ruhát, vagy legalább egy fényvisszaverő mellényt tegyen a kilógó rész végére az ember.

  • 2019.01.02. at 08:35
    Permalink

    Akkor ki kell próbálni ezt Hegyeshalomtól nyugatra. Ott majd jön a büntetés, és/vagy forgalomból kitiltás – jogosan. „Számtalan kocsit látok mindenfélét szállítani ilyen módon” , ez esetben ki kell próbálni egy ilyen autó után haladni, majd annak hirtelen fékezése után vészfék ellenére belefutni a hátulról nem felismerhető hosszúságú rakományba (például acélrúdba) és rosszabb esetben készíteni a temetésre a pénzt, mert az utas fejét átszúrta a 6 méteres fémpálca, vagy a kieső fenyőfa rúdja. Saját tapasztalat, hogy egy tetőcsomagtartón szállított beltéri ajtó gumipókkal rögzítve kb 40 km sebességnél Budapesten az Erzsébet híd közepén hirtelen felszállt és nagy szerencsémre nem rám zuhant, hanem gellert kapva a Dunába esett. Ilyen idióta vezetők miatt halhatnak meg emberek!

Vélemény, hozzászólás?