Autósok vs. bringások: gondolatok a nagykörúti bringasáv mentén

Vérbeli „autósnak” (is) tartom magam, hiszen imádok vezetni, bármikor szívesen ülök kormánykerék mögé. Akkor is vezetek, amikor nincs konkrét úti cél. Csak magáért a vezetés élményének a kedvéért. Mégsem tartom ellenségemnek a kerékpárosokat. Magam is „kocabringásnak” számítok, szóval olyan kerékpáros közlekedőnek, aki hobbiból teker és nem a mindennapi munkába járás, ügyintézés okán. Szóval úgy vélem, ugyanazokkal az elvárásokkal rendelkezek, amelyekkel az aktívabb bringások is. Ugyanakkor azt is elárulom, hogy van egy „békávés becsípődésem”. Gyerekkoromban végigjártam az összes busz és villamosvonalat végállomástól-végállomásig csupán kedvtelésből, és ebből a becsípődésből még manapság is maradt. Nem fáj, ha tömegközlekednem kell. Persze a vonalak és a járatok változtak az évek során, de ezeket a változásokat is folyamatosan figyeltem. Imádom a fővárost, több zöldfelületet és kevesebb dugót szeretnék én is, ahogyan sokan mások. Úgy vélem, fontos volt ezt elárulnom magamról, hogy jobban értsétek, többféle nézőpontból szeretem vizsgálni a közlekedés helyzetét. Autósként úgy érezted az utóbbi hetekben, hogy ellened dolgozik a főváros? Van benne valami, pedig Halász Áron, a Kerékpárosklub elnökhelyettes-szóvivője nagyon helyesen megjegyezte korábban, hogy nem autósok vagy biciklisek, hanem közlekedők vannak. Szerintem is így érdemes gondolkodni, ennek ellenére sokan érezték támadásnak a beavatkozásokat, ám nem csak a nagykörúti bringasávok miatt, de most maradjunk ezen a területen. Ha mélyebben belegondolunk, vajon hányan használjuk tényleg nap-mint-nap a Nagykörutat autóval? Szerintem még akkor is inkább kerülni próbáltuk, amikor a bringával közlekedők kedvéért nem vettek el sávokat az autóktól.

Gondolatban most menj végig a Nyugatitól indulva a Blaha felé. A külső sávban szinte mindig akad valami, ami akadályoz.

A parkolni próbáló vánszorgók, vagy épp a kanyarodók, akiknek rengeteg gyalogost kell elengedniük, mire valóban le tudnak kanyarodni - tök mindegy, hogy lámpás kereszteződésben, vagy sem. Őszintén szólva tehát a két sávból az egyik szinte mindig „zsákutcának” bizonyult. Miért ne lehetne akkor a bringásoké? A gondolat nem ördögtől való, és örülök is, hogy megpróbálták. Nem csak üres ígéretek hangzottak el, cselekvés is következett. Természetesen nem lehet mindig mindenben jó döntést hozni, de ha meg sem próbáljuk, nem derül ki, hogy működik-e. Ráadásul hangsúlyozták, hogy ez egyelőre csak kísérlet. Tehát áprilisban ideiglenes kerékpársávokat alakítottak ki a Nagykörút Váci út és Üllői út közötti szakaszán, a külső forgalmi sáv lezárásával. Augusztus 18-án pedig megjelent egy kérdőív a BKK oldalán, ahol mindenki véleményezhette a helyzetet. Javaslatokat vártak a hogyan tovább kérdésben is, egészen augusztus 31-ig. Bár egyesek szerint erősen irányított kérdéseket tettek fel, szerintem teljesen korrekt kérdőívet állítottak össze.

Jómagam is a kerékpársávok megtartása mellett érveltem, olyan módon, hogy a parkolósávot eltüntetik. Egyszerűen el kell fogadni, hogy Budapest bizonyos területein nincs nagy mozgástér, nincs hely jelentős átalakításokra.

Természetesen szükség lenne mélygarázsokra, akár parkolóházakra is, hogy a kerékpársávok elfoglalta parkolóhelyeket pótolni lehessen, de kompromisszumos megoldásként ez tűnt a leginkább logikusnak. Nálam akkor ment le a roló, amikor megláttam, hogyan valósult meg ez a kompromisszumos megoldás. Hiszen teljesen jóhiszeműen, a kerékpáros közlekedés fejlődését is szem előtt tartva küldtem el a véleményemet a város vezetésének, ahogy remélem sok más városlakó is. Szóval néhány napja szembesültem az eredménnyel, amit állítólag az igények felmérése hozott. Mintha egy vidám óvodás csapta volna össze a módosításokat. Néhol eltűntek a parkolósávok, néhol nem. Néhol két sávon mehetnek az autók, néhol nem. A kerékpársávot bizonyos szakaszokon a járdára vezették, arra a járdára, ahol a világ normális folyása idején gyalogosok tömegei mozognak, nézelődnek. Mindezt a gyalogátkelők zebráin keresztül! Persze cselesen megpróbálták csökkenteni a fehér csíkozás méretét, mintha ott soha nem is lett volna zebra. Ami csak akkor tűnik fel igazán, ha közelről meglesed. Akkor látszik az is, hogy azért kellett a járdára vezetni a kerékpársávot, mert a villamosmegállóknál összeszűkül a két sáv az úton, tehát kényszerpályán mozogtak a tervezők.

Igen ám, de a többek között a Kerékpárosklub jogos kérésére, az útra is újra felfestették a kerékpársávot, tehát most úgy áll a helyzet, hogy elvettek a gyalogosoktól is területet és az autók számára is kevesebb hely marad.

Joggal érezhetik tehát úgy az „autósok”, hogy a kezüket nyújtották, de a karjukat akarják. Ám az egészben az zavar a legjobban, ahogyan próbálják megosztani az embereket. Autós-kerékpáros szembenállást generálni. Ezért sem szabad csak autósokban, csak kerékpárosokban és csak gyalogosokban gondolkodni. Mindannyian lehetünk mindegyik szerepben. Ugyanakkor az aktív kerékpárosokkal beszélgetve feltűnt, hogy nem szeretik a forgalmas útvonalakkal párhuzamos utcákat. Hát igen, ott már valóban kényelmetlenebb. Sok-sok tábla, meg „jobbkézszabály” meg ilyesmik nehezítik a közlekedést. Persze, valószínűleg tényleg biztonságosabb a kijelölt kerékpársávokon tekerni, de azt meg a kerékpárosoknak kell elfogadniuk, hogy nem mindenhol oldható ez meg az autóval közlekedők érdeksérelme nélkül. Néha el kell engedni terveket, más útvonalakat kell választani. „Ha az autózás vonzó, autózni fognak az emberek, ha a kerékpározásnak teremtenek vonzó feltételeket, azok is fognak kerékpározni, akik máskor autóval vagy villamossal közlekednének” – hangzott el a Magyar Kerékpárosklub egyik előadásán. Időszakosan talán igaz, de gondolj bele, a legtöbben egy szép januári napon, a mínusz 2 Celsius-fokban nem fognak kerékpárra ülni az autót mellőzve. Sőt, lehet, a bacikkal meg vírusokkal teli tömegközlekedés helyett is inkább az autót választják. De egy júliusi 35 fokban sem feltétlenül a legkellemesebb választás a kerékpár. Szóval nem a kétkerék a szent grál, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy bizonyos közlekedési formák csak időszakosan jelentenek jobb megoldást. Ezért a közlekedés szervezésének megoldásait sem végletekben gondolkodva érdemes mérlegelni. Néha én is úgy érzem egyébként, hogy egy „disney utópiában” reménykednek néhányan azzal kapcsolatban, hogy majd tömegesen fogják letenni az autót az emberek a kerékpárok kedvéért. De csavarjuk csak meg egy kicsit a dolgot.

Vajon jogos az elvárásom, hogy a kerékpáros, mint az autókkal egyenrangú közlekedő - aki ugyanazt az utat használja - rendelkezzen jogosítvánnyal? Rendelkezzen rendszámmal?

Esetleg kötelező biztosítással? Tud közlekedési balesetet okozni? Igen. Tud jelentős károkat okozni más gépjárművekben, vagy akár más kerékpárokban, ne adj isten sérülést okozni gyalogosoknak? Igen. Ha már kísérletezünk, akkor nézzük meg, hogy a kerékpáros közlekedés feltételeinek szerintem jogos szigorításával, mennyien választanák ezt a közlekedési formát.