Autóátírás: az okmányiroda nem, de mások bírságolnak

Kényelmetlenségek elmulasztott autóátírás miatt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elvileg az eladónak és a vásárlónak is kötelessége az adásvétel bejelentése, mégis lehetséges a mulasztás, amely mindkét fél számára okozhat kényelmetlenségeket.


Nem friss hír, hogy tavaly július 1-óta nem csak a vásárlóknak, az eladóknak is bejelentési kötelezettsége van a gépjármű tulajdonjogának változása kapcsán. Ráadásul az eladóké a szűkebb, 5 munkanapos, míg a vevőké a tágabb, 15 munkanapos határidő. Nem új rendelkezések ezek, ám sok eladó még ma sincs azzal tisztában, hogy neki nem csak kötelessége, hanem jelentős érdeke is a tulajdonjog változásának bejelentése.
Szankciókra az okmányirodák felől az eladó nem számíthat, ha esetleg nem mutatná be számukra az adásvételi szerződést (melynek formai kritériumai szintén 2010. július 1-ével szigorodtak), ám egyéb költségek terhelhetik. Ilyen az évente esedékes teljesítményadó, mely minden évben, teljes egészében azt a tulajdonost terheli, aki annak nyilvántartás szerinti tulajdonosa az év első napján, azaz január 1-én. A központi okmányiroda és egy sokat látott, autóátírással foglalkozó ismerősünk is azonos választ adott annak kapcsán, hogy van-e lehetőség a korábbi adásvételi szerződés bemutatásával a már kiszabott teljesítmény-adó befizetése alól felmentést kapni. Az egybehangzó válasz szerint ennek lehetősége okmányiroda-függő. Törvény szerint azonban a gépjárműadó fizetési kötelezettség szempontjából nem a tulajdonjog változásának, hanem annak bejelentésének napja a mérvadó, így ha valakinek mégiscsak sikerül felmentést kapnia a korábban be nem jelentett autóeladás miatt kirótt adó alól, azt talált pénzként kell felfognia, ellenkező esetben pedig zokszó nélkül kénytelen befizetni az összeget.
Még komolyabb büntetésekre számíthat az a bejelentési kötelezettségét elmulasztó eladó, akinek autójával bármilyen szabálysértést, rosszabb esetben bűncselekményt követnek el. Bizonyíthatja, hogy az autó akkor már nem az övé volt, de első körben őt fogják megkeresni a büntetésekkel. Az eladó szűk határidejű bejelentési kötelezettségét pont ezen esetek elkerülésére alkották meg a törvényhozók, így ugyanis előre elkerülhetők az esetleges kényelmetlenségek. (Az eladás bejelentésének lehetősége egyébként korábban is létezett, és akik éltek ezzel, azok mentesültek a következő évi adótól, illetve az esetleges büntetésektől). Míg azonban az eladók az eladás bejelentésének elmulasztásáért külön bírságra nem számíthatnak, a vevők csupán az elfelejtett átírás miatt is komoly büntetéseket kaphatnak. Mindez érthető is, hiszen ők csak így kényszeríthetők arra, hogy az általuk megvásárolt és használt autót nevükre vegyék és viseljék annak minden költségét.
Ez pedig az eladók bejelentési kötelezettsége alapján a korábbiaknál könnyebben kikényszeríthető, így ugyanis nem csak hatósági ellenőrzéskor (rendőri igazoltatáskor vagy műszaki vizsgán) bukhat ki, ha nem tulajdonosa használja az autót, hanem az okmányirodákban is könnyen kiszúrható a bejelentetten eladott, de még nem átírt autó. Ilyen esetben, első körben az okmányiroda jelzése alapján a rendőrség 30 000 forintig terjedő szabálysértési bírságot szabhat ki, majd, ha a bejelentési kötelezettségnek továbbra sem tesznek eleget, az adott autót ki is vonhatja forgalomból.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

6 thoughts on “Autóátírás: az okmányiroda nem, de mások bírságolnak

  • 2017.10.31. at 19:09
    Permalink

    Vettem egy nagyon jó állapotban lévő Audi 100 autót. Szokásos ügymenet. Még aznap este kötelező a CLB keresztül. Hétvégén jártam vele. Hétfőn hengerfejes lett. Elvittem szerelőhöz. Megcsinálták az eredetiség vizsgálatot. Majd átakarták íratni, de nem sikerült. Kiderült, hogy az autót a NAV foglalta. Hosszú huzavona után sikerült dűlőre jutni az eladóval. Úgy nézet ki, hogy befizette a tartozást. Új adásvételi. Átírás ami újra nem járt sikerrel. Azóta az eladót nem érem el. Eltelt több mint fél év: Most újra forgalomban az autó. Talán sikerül átírni. De kérdés! Ebben, vagy ilyen esetben a vevő mennyi büntetésre számíthat? Hisz nem az ő hibájából nem került átírásra az autó. És ebből vetődik fel a másik kérdés! Miért nem kötelezik az eladót arra, hogy igazolásokat szerezzen be az autó jogi helyzetével kapcsolatban? Miért az eladónak kell az eredetiség vizsgálatot csináltatnia? Ha a jogalkotók kicsit átformálnák ezeket a dolgokat, lehet nem fordulnának elő ilyen, vagy ehhez hasonló esetek mint az enyém.

  • 2017.10.31. at 19:09
    Permalink

    Elgondoltam veszek magamnak egy „nosztalgia”autót.Találtam egy 85-ös Renault 4-t.Laharcolt állapotban,műszaki lejárt 1-2 hónapja.Korrekt áron-megvettem.Elképzelésem szerint majd én rendbeteszem(akkor tudom hogy rendben van)így nincs meglepi.Fizet-autó elhoz-eredetvízsgálat-bukta(nem gyári szegecs a motorszámnál)-igazságügyi vízsgálat(3hónap)-minden renben-írány az okmányiroda végre a nevemre veszem.Csak hittem!Nincs érvényes műszaki=nincs átírás!Mondják vizsgáztassam le aztán jöjjek vissza.Mondom-leharcolt autó(lyúk-lyúk hátán-viszek róla fényképet-kocsi azóta lakatolásra szétkapva)ez nem kap műszakit így!Mondja az előadó keressek fizetős vizsgát csak rendszámmal!!Annyiból már össze is rakom.Vagy vonassam ki a forgalomból aztán ha kész helyeztessem vissza,de akkor Kpm kell.Ja még mindig nincs a nevemen=ez sem müködik!Kaptam némi jóindulatott tőlük!Iktatták aztán félretették a papirjaimat-ha rendezödnek a dolgok folytatjuk az átírást:)Önkormányzat teljesítményadó=nincs átíratva a nevemre nem tudom elintézni!Ha a nevemen lesz visszamenőleg kifizethetem-KÖSZI!!Eltelt pár hónap okmányirodától jőtt levél(egymás után kettő,két ügyirat számmal ugyanarra az autóra!!) nem irattam át a kocsit=BÜNTI!!Újra magyarázkodás,sikeresen=tovább jegelik a dolgot(kocsi még nincs kész)AGYRÉM AZ EGÉSZ-átíratnám,fizetnék de nem lehet!!

  • 2017.10.31. at 19:09
    Permalink

    Nagyon igazuk van az előttem szólóknak.Az pofátlanság,hogy egy átlagos autó mire a neveme kerül,le kell perkálni egy százast.Ráadásul nekem még küldtek egy 35ezres csekket is,vagyonosodási adó címén,2 éve.Ez Bódottá,ahogy Matisz papa mondaná.Már hogyan vagyonosodnék meg,ha a pénzemen veszek egy ingóságot?????Amit ha összetörök,vagy ellopják,marad belőle azonnal 0 forintom.Mármint az sem,mert fizethetek a forgalomból kivonásért,a bontóért stb.Lényegében fizettem kb 130e ft-ot,mert vettem egy autót.

  • 2017.10.31. at 19:09
    Permalink

    Ehhez én is csak hozzátenni tudok. Amikor Édesapám meghalt megörököltem a ’89-es Ladáját (2105). A hagyatékban 5000Ft-ra
    értékelték. Az okmányirodában mégis kivetettek rá 45000 Ft átírási
    illetéket.
    Csak idézni tudnám előző, nagybecsű Oldm4m kollégát államrendünk jellemzésében.

  • 2017.10.31. at 19:09
    Permalink

    Szánalmas, hogy itt Abszurdisztánban egy rossz öreg autó birtokosának lenni akkora luxus, hogy 100.000.- nagyságrendű pénzzel húzzák le az új tulajdonost. Na persze! Gazdag ország vagyunk, megtehetjük! Szegény angolok olyan csórók, hogy még a telefont se kelljen fizetniük, az interneten intézhető az autó átírása -INGYEN! Furán néz a kereskedő, amikor először megkérded, hogy a 200 GBP-ért vett Ford Mondeo-d átírási illetéke mennyi lesz? Hülyén néz, hogy mi az, hogy pénzt kérjen az állam azért, hogy tudomására jusson az, hogy valakinek a birtokába került valami amit onnantól az új tulajdonoson kell számonkérni! Itt meg többe kerülhet az ilyen-olyan illeték, mint az autód! Néztem Abszurdisztán használtautó piacát, 100-150.000 között teljesen használható kisautókat adnak. Na de majd ugyanennyi lenne mire a nevemre kerül! Hagyjuk már… Szerettem volna egy öreg ötajtós Sierrát. Mindig tetszett, ráadásul rendes RWD, ahogy egy autónak lennie kell, 80-ért találtam egy tökéleteset, de több lett volna az átírásija, üzembentartóitól meg kiakadt a tulajdonosa – így inkább otthagytam. Szemét egy tolvaj, lehúzó gengszterállam ez, akárki akármit mond!

    Egy biztos – ha nekem akarod az autódat eladni, akkor üzembentartói játszik – különben nincs üzlet! (És miért kell így is vagy 12.000-t fizetnem egy szaros műanyag kártyáért meg egy papírdarabért????)

    EZ ITT EURÓPA SZÉGYENE!!!

Vélemény, hozzászólás?