Átvert, de nem térített meg – Nissan X-Trail 2.0
Nissan X-Trail 2.0 dCi Xtronic Tekna 4x4-i
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Sokan örülhetnek annak, hogy az X-Trail végre rendes motort is kapott. A kétliteres dízel már papíron is kellően jól mutat a Nissan nagy SUV-jához, hát még a valóságban, viszont a váltó egy nagy kérdés.
2000 óta van X-Trail, 2013 óta a harmadik generáció, ami éppen idén kapott modellfrissítést. Ez még nem az, csak egy félidős kínálatbővítés eredménye
Nem mai gyerek. Néhány hete frissült a Nissan legnagyobb SUV-ja, most mégsem az új arcot mutató X-Trailt teszteltük, hanem a tavaly év végén érkezett kisebb frissítést, ami még külsőben nem, de technikai tartalomban hozott néhány újítást. A kétliteres dízelről van szó, amit sokan hiányolnak a nagy SUV-k kínálatából, hiszen az őrült downsizing itt is érezteti hatását, az X-Trailhez is elérhető legnagyobb dízel eddig az 1,6-os volt. Persze a korábbi modelleknél volt kétliteres, sokan szerették is. Akik újra azért imádkoztak, most megkapták. Rightsizingnak hívják ezt a jelenséget, hiszen újra normális lökettérfogatú motorok kerülnek a legtöbb gyártó kínálatába, és a Nissannak is köszönhetjük, hogy az X-Trail combos dízelt kapott.
Tekna felszereltségen már LED-es fényszórókat kap, na meg 360 fokos kamerarendszert, aminek kameráit ügyesen rejtették el
Elég nagy ahhoz, hogy akár hétülésesként is megkaphassuk, ez a legnagyobb Nissan SUV, ami még mutatós akkor is, ha elhagyjuk az aszfaltot, sőt, akkor mutat igazán jól
Karcos. Nem nevezném finom szerkezetnek, hangos köszörüléssel indul, természetesen gombnyomásra, utána pedig megkapjuk a dízelekre jellemző kerregést. Nem csak kint, bent is erős hangon szól a négyhengeres, és melegen legalább annyira rusnya a hangja, mint hidegen, mindenki azzal nyugtázta, hogy majd kisimul, hát nem. 177 ló, vakon is nagyjából ennyire tippeltem volna, ez már az a szint, ami egy ekkora dögöt is kellő dinamikával képes megmozdítani, nincs az az érzésünk, hogy négy apró henger küzd a haladásért. Városi terepjáróhoz nem igazán illik a karaktere, ez már a kirándulósabb hosszútávfutó és nem mellesleg terepjáró, mivel elektronikusan zárható összkerékhajtást is ad, amivel ott térünk le az aszfaltról, ahol akarunk.
Elektronikusan kapcsolható összkerékhajtásával lényegében nincs akadály, hamar észleli, ha az egyik kerék a levegőbe került, ezen egyetlen egy dolog ront csak, méghozzá az Xtronic váltó
Kulcs nélküli nyitás-indítási rendszert is kap Tekna szinten, na meg króm kilincseket és motorosan nyíló csomagtérajtót
Fokozatmentes? Nem sok időm volt átnézni a tesztautót átvétel után, csak mentem vele, így nem esett le, hogy tulajdonképpen fokozatmentes automatát csatolnak a kétliteres dízelhez. A trükkösen Xtronic automata váltónak hívott CVT egy igazi bűvész. Eddig csak kellemetlen élményem volt ilyen váltóval, nem bírom, ha egy autó úgy gyorsít, hogy közben csak bőg a motor, majd 5-6 ezres fordulatról hirtelen visszaesik 1000 környékére. Az Xtronic vezérlőegysége viszont hét virtuális fokozattal veri át a sofőrt, gyorsítás közben úgy variál a motor fordulatszámával, hogy simán elhisszük, itt valóban váltogatja az áttételt, de csak előre programozott fordulatszámokkal játszik. Még kézi állása is van a rettentő gagyi váltókarnak, így átvehetjük az irányítást, és még jobban elhihetjük, hogy villámgyorsan pakolgatja a fokozatokat. Akkor tűnt fel az átverés, amikor az első padlógázra csak bőgött, miközben simán elérte a 110-et.
Elég egyszerű a beltér, az új verzió már micrás. Olcsónak tűnik az anyaghasználat, nem valami jó a minőségérzet odabent
Tágas, nagyon, elöl-, hátul korrekt a helykínálat, a bőrülés nem a legszerencsésebb választás, mivel nincs szellőztetés, csak fűtés
Bőgő masina. Nem rossz az elképzelés, a megvalósítás meg egyenesen parádés, mégis megérződött a hátránya, épp amikor egy enyhébb terepen sikerült leátlózni a kerekeket. Jobb első a levegőben, kicsit fölfelé is állt a kocsi és csak pörgött a kerék, gázadásra meg csak akkor történt valami, amikor már koppant a padlón. Végül kimászott, nem volt nagy baj, de mégiscsak jobban bíznék egy bolygóműves váltóban, ha tudom, hogy sokszor fordulok meg járatlan úton. Kicsit még visszatérve a motorhoz, a nyers dízelesség teherautós hangulatot kölcsönöz az X-Trailnek, amire a karosszéria zörgései még jobban rájátszanak. Úthibákon nagyokat tud zörrenni, ráadásul a csomagtér három szinten pakolható padlóelemei nem teljesen passzolnak a helyükre, így folyamatosan zörögnek, de más fémes koppanások is jöttek hátulról. Egyébiránt kényelmes odabent, ebbe a tesztautóba még a plusz üléseket sem rendelték meg, így még nagyobb lehet a csomagtér. A komforttal nincs gond, magasan ülünk, mindent jól belátni a vezetőülésből és még a parkolás sem nagy mutatvány, megteszi helyettünk.
Az 550 literes csomagtér padlója ilyenkor két lemezből áll, azokat többféleképpen helyezhetjük el, de mindig zörögni fognak. Nyitható panorámatetejével valamelyest felejtetni tudja az anyagokat
Ha tippelhetnék, akkor ez fog először kopni, a váltókonzol meg karcolódni, képtelenség tisztán tartani a zongoralakkot
Parkolóművész. Kicsit másként csinálja, mint a legtöbb gyártó rendszere, azok ugyanis akkor mérik fel a parkolóhelyet, mikor már elhaladtunk előtte, az X-Trailnek viszont mi mondhatjuk meg, hová tolasson be. Meg kell állnunk a kinézett hely mellett és a kijelzőn beigazítani a keretet, ahová érkezni akarunk. Innen határozottan balra előre indul el, majd jobbra hátra, és bent is van, persze az irányt és a pedálokat mi kezeljük. Abszolút működik, több helyzetben bizonyított, bár komplikált valamelyest, így viszont nincs meg annak a veszélye hogy csak megyünk a sor mellett, mert azt hisszük, az autó nem vette észre a helyet. Szóval ezt is elég jól tudja, amiben némi elmaradást érzek, az a minőség, legalábbis a felhasznált anyagok tekintetében. Az új Micra beltere annyira más, annyival korrektebbek az anyagai, itt nagyon látszik, hogy a 2013-ban bemutatott harmadik generáció kezd öregedni, pontosabban kezdett, mivel már megérkezett a frissített modell, aminek már a belterét is összerántották, például megkapta a Micra kormányát és több lett a részlet is, valószínűleg minőségbeli javulást is várhatunk
Ügyes a parkolóautomta, bár több mint a felét még mindig mi csináljuk a melónak. A kamerákat külön is bekapcsolhatjuk, de a kijelző képe nem a legszebb és furán tükröződik is
Nem rossz az Xtronic fokozatmentes váltó, elhiteti, hogy egy villámgyors bolygóműves. Indulásnál ugyanolyan nyomakodó, ám a váltások villámgyorsak, vagyis nem, mert nincsenek fokozatok, de úgy csinál, mintha lennének
Nem fontos a járt út. Ahogy a parkolórendszer is másokhoz képest különb úton jár, úgy az egész X-Trail alkalmas arra, hogy ne a járt utat kövessük. Nem csak divat, arra ott a Juke és félig meddig a Qashqai, a legnagyobb Nissan SUV viszont garantáltan alkalmas arra, amit elvárunk egy ekkora autótól. Az X-Trail ára valamivel 7 millió fölött indul, mire ilyen masszívan felszereljük, elérjük a 12 milliót, persze a 2,0 literes dízel a legdrágább motor. A csúcs Tekna felszereltség bódító, nem mellesleg nyitható üvegteteje is igencsak csábító. Motorosan nyílik a csomagtérajtó és kulcs nélküli a bejutás és az indítás is, valamint négy kamerából 360 fokos képet adó parkolókamerát is kapunk. Az X-Trail már családi autónak is kiváló, és most, hogy érkezik a frissített, valószínűleg számíthatunk készletkisöprési kedvezményre is.
A kétliteres dízel hangos, zavaróan, nagy gázra pedig csak bőg, ráadásul a fogyasztását sem mondanám kedvezőnek, viszont kellően nyomatékos és erős, így megfelelő választás lehet, ha többet járunk járatlan utakon