Árverésen a B-csoport utcai változatai
Rövid quattro és Delta S4 kalapács alatt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Egy falat B-csoport: aukción bukkant fel két, a 80-as évek Rally Világbajnokságának homolgizációja miatt elkészült limitált modell.
Évekig uralta a Rally Világbajnokság futamait az Audi, az igazán nagy dobást a rövid quattro néven elhíresült sport quattro jelentette. Most Olaszországban kerül kalapács alá egy, a 214 legyártott példányból
Az árveréseken felbukkanó különleges és legendás modellek mindig jó alkalmat adnak, hogy megemlékezzünk az autógyártás ikonjairól. Így van ez az olaszországi Villa Erba május 27-ei rendezvényével is, ahol egy Audi sport quattro és egy Lancia Delta S4 kerül kalapács alá. Korszaktársak, mindketten a ralizás hőskorának számító '80-as években készültek, amikor a Rally Világbajnokság csúcskategóriája a B-csoport volt, és nem volt ritka az 500 lóerő feletti teljesítmény. A versenyautók homologizációjához legalább 200 utcára gyártott alapmodellre is szükség volt, így készült a Delta S4-ből valóban 200 db, míg a "rövid quattroból", ára folyamatos növekedése mellett is 214 db született.
Stradale-nak is hívták a B-csoportos olasz versenyautó alapját adó Lancia Delta S4-et, most mindössze 1600 kilométerrel az órában eladó egy, persze csillagászati összegért
Az erővel sem spóroltak akkoriban, a közúti modellekbe is koruk legkomolyabb sportautóit megszégyenítő erőt és tudást préseltek. A Lancia limitált modelljében például egy 1,8 literes turbós és kompresszoros soros négyhengeres dolgozott, méghozzá középen. 250 lóerőt és 292 Nm nyomatékot adott le az állandó összkerékhajtásnak 5 sebességes kézi váltóján keresztül, amihez mindössze 1200 kilós tömeg társult. Ez természetesen elmaradt a versenyautó papíron 450, gyakorlatilag pedig 550 körüli lóerejétől, de így is elképesztő teljesítmény a '80-as években. Az árverésre kerülő konkrét olasz bestia egy 1985-ös modell, mindössze 1600 futott kilométerrel. Mondhatni megvették, majd elrakták az utókornak, és milyen jól tették: most 450 000 eurót, átszámítva 140 millió forintot várnak a vörös fényezésű, belül hasított bőr borítású Delta S4-ért, aminek egyébként minden dokumentuma megvan.
Jellegzetesek a karosszériaelemeket összekötő kapcsok, ahogy a felnyíló hátsó is különleges megoldás volt egy utcai modellen. Így készült a versenyautó, ezért a limitált utcai modell is ilyet kapott
Martini csíkok az S4 felirat mögött. Nem véletlen, a gyári Lancia csapat főtámogatója a Martini volt, és legendás párost alkottak
Az Audi sport quattróban már több a kilométer, állítólag 90 500-at mutat a műszer, és 1984-ben hagyta el a gyártósort. Már nem teljesen gyári, hiszen két évvel gyártása után visszavitték Ingolstadtba, hogy korábbi alumínium blokkját a megbízhatóbb acélra cseréljék. Megmérték, 2,1 literes négyhengeres turbósa ma is 343 lóerőt teljesít, pedig gyárilag 306 lóerőre ígérték akkoriban. A 350 Nm nyomatékot is maradéktalanul teljesíti, ez viszont megegyezik a gyári adatokkal. Az elmúlt 7 évben egy raktárban tárolták, így az Audi felajánlotta, hogy átnézi és a szükséges alkatrészeket cseréli. Legalább 300 000 eurót, azaz kb. 94 millió forintot várnak érte.
A Lancia és az Audi beltere is velúr borítást kapott, a kor nem fogott rajtuk, ma is szép állapotban vannak
A szerencséseknek most itt a lehetőség, hogy némi élményt kapjanak a legendás B-csoport korszakából. Hozzájuk hasonló teljesítményt ma már csak a rallycross supercarjai tudnak, zárt pályán, a 80-as évek autósportjának határfeszegetése viszont lehetővé tette, hogy akár vékony erdei utakon röptessék ezeket a bestiákat. Ma már csak videókon csodálhatjuk ezt a korszakot, a jellegzetes nézői sorfal szétnyílásával. Egyébként ezt a korszakot idézik a 2017-es szabályrendszer szerint fejlesztett WRC-k is a nagyobb aerodinamikai elemekkel, bár a teljesítmény természetesen elmarad a '80-as évektől, tanulva a rengeteg halálesetből.
Igen az árat nagyjából jól lőtték be 🙂
Audit nem láttam nagyon árverésen de a Lanciák (utcai Stratos és későbbi Delták) bizony ennyibe kerülnek.
A Rally Delta amúgy rusnya egy jószág amit láttam (pl ez a Toivonnené vot: [url]http://autossagok.blog.hu/2016/04/13/techno_classica_2016_1resz#gallery-1460499637_6[/url]) azoknak hiányzik a faruk (gyakorlatilag a hátsó lökhárító) és helyette a szellőztetést oldják meg. Mondjuk az tényleg tarolt a ralliye-ban…