Árharc: MG ZS vs. Suzuki S-Cross

Megfizethető új autókra vadászunk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sokan kértétek, hogy az MG ZS-t ne csak a Vitarával hasonlítsuk össze, hiszen annál nagyobb a brit/kínai újdonság. A népakarat szent, az S-Cross ellen is ringbe küldtük.

Való igaz, méretben tényleg közelebb áll az MG ZS a Suzuki S-Crosshoz, mint a Vitarához, ám az árlistával már más a helyzet. Ezért is hasonlítottuk össze először a Vitarával, ám most eljött az ideje, hogy az S-Cross ellen is megmérettesse magát. Persze közben már megjelent a piacon az MG HS is turbós benzinmotorral, ám az már más liga, annak ellenére, hogy a gyáriak kompakt SUV-ként hivatkoznak rá.
Hirdetés
Szóval vissza a ZS-hez, ami az MG kínálatának legolcsóbb darabja, ellenben az S-Crossra ez nem igaz a Suzukin belül, de a Vitara után valóban a legkedvezőbb ajánlat és nem sokkal drágább, mint a még mindig divatos SUV. Itt pedig el is érkezünk a nagy kérdéshez, hogy végülis micsoda az S-Cross. Formára nem klasszikus szabaidő-autó, nevezzük talán crossovernek, viszont az MG ZS egyértelműen a SUV-mániát lovagolja meg.
Méreteiket összevetve kiderül, hogy az S-Cross tengelytávolsága a hosszabb, igaz csak 2 centiméterről van szó. Ugyanakkor a ZS karosszériája hosszabb, persze itt sem óriási a különbség, mert 2,3 centiről beszélünk. érdekes, de szélességben is az MG a terjedelmesebb 2,4 centivel, pedig szemre az S-Cross tűnik szélesebbnek. Ennyit számítanak ugyebár a formatervezők dizájntrükkjei. Magasságban van a legnagyobb különbség, összesen 7,3 centiméter az ZS javára, ám többen is hangot adtak már a véleményüknek, hogy pont ettől a magas-keskeny felépítéstől, illetve a kicsi kerekek miatt picit esetlen a dizájnja. Ellenben az S-Cross masszivitást sugárzó formatervével. Csomagtérben pedig ugyancsak közel vannak, hiszen az S-Cross alapból 430 litert kínál, míg a ZS 448 litert.
Hirdetés
MG ZS és Suzuki S-Cross - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
MG ZS 4323 1809 1653 2580 448-1375
Suzuki S-Cross 4300 1785 1580 2500 430-1230

Hirdetés
Motorizáltság terén továbbra is igaz, hogy a Suzuki kínálja a modernebb megoldást. Alapból lágy hibrid, turbós négyhengerest, 130 lóerővel és 235 Nm forgatónyomatékkal, hatfokozatú manuális sebességváltóval. Aki hajlandó felárat fizetni, akár full hibrid hajtáslánccal is kérheti, de most maradjunk az alapoknál. A ZS palettáján nincs hibrid, viszont a sokak szerint strapabíróbb szívómotor igen. Sőt, az 1,5 literes, négyhengeres egység az alapmotor, a maga 106 lóerejével és 141 Nm forgatónyomatékával, amit már ritkának számító, 5 fokozatú manuális sebességváltó továbbít az első kerekek felé. Az MG ugyanis csak fronthajtású lehet. A Suzuki S-Cross viszont elérhető összkerékhajtással is, persze drágábban. A garancia mindkét modell esetében dicséretes: az MG ZS 7 év vagy 150 ezer kilométert nyújt, a Suzukinál pedig a 3 év vagy 100 000 kilométeres általánoson túl a hajtásláncra további 7, azaz összesen 10 év jár.
Motorizáltság
MG ZS 1.5 VTi-Tech Suzuki S-Cross 1.4 BoosterJet, lágy hibrid
Hengerűrtartalom (cm3) 1498 1373
Hengerek/szelepek száma 4/16 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/5 kézi/6
Teljesítmény [LE (1/min)] 106 (6000) 130 (5500)
Nyomaték [Nm (1/min)] 141 (4500) 235 (2000-3000)
Végsebesség [km/h] 175 195
Gyorsulás 0-100 km/h 10,9 9,5
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 6,6-7,2 5,3-5,5
CO2-kibocsátás [g/km] 149-163 120-125
Saját tömeg [kg] 1231 1165
Megengedett össztömeg [kg] 1695 1770

Végül jöjjenek akkor az árak. Az MG ZS még mindig 6 699 000 forintról indul, hiszen nem emeltek árat az év elején. A Suzuki S-Cross kedvezményes alapára azonban 7 950 000 forint jelenleg. A belépő szint az MG-nél a Comfort, a Suzukinál a GL. A vezetősegédek terén holttérfigyelőt egyikük sem ad, viszont visszagurulásgátló, vészfékasszisztens és LED-fényszórók alapból járnak mindkettőhöz, de a tempomat csak a Suzukinál adaptív. Az MG-hez jár még hátsó parkolóradar és borulásgátló is, ám az S-Cross tolatókamerával kompenzál. Az ablakok mindkét modellben gombnyomásra működnek elöl és hátul egyarán, és az S-Cross már alapáron ad érintőképernyős infotainment rendszert, igaz „csak” 7 colos monitorral, szemben az MG 10,1 colos képernyőjével. Felnikből is ugyanakkora szerepel a két modell felszereltségi listáján. 17 colos könnyűfém szettel érkezik mindkettő az ügyfelekhez. Elmondható tehát, hogy az MG ZS és a Suzuki S-Cross összevetése jóval szorosabb csatát hozott, hiszen a Suzuki crossovere is hasonlóan gazdag felszereltségű alapból, viszont jelentősen drágább is.
Hirdetés

Mit ad az MG ZS és a Suzuki S-Cross alapáron?
MG ZS Comfort Suzuki S-Cross GL
Alapár 6 699 000 Ft 7 950 000 Ft
Automata légkondicionáló X X
Távirányítós központi zár X X
Infotainment kijelző 10,1 col 7 col
Holttérfigyelő - -
Táblafelismerő - X
Tempomat X távolságtartós
Tolatóradar X Tolatókamera
Könnyűfém keréktárcsák X X
Garancia 7 év/150 000 km 3 év/100 000 km, 3+7 év a hajtásláncra
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

4 thoughts on “Árharc: MG ZS vs. Suzuki S-Cross

Vélemény, hozzászólás?