Aranyozva kelleti magát két BMW

24 karátos arannyal borítottak be két BMW i modellt Csehországban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Aranyárban kelhet majd el ez a két BMW, vagy még annál is többért, amiben mindenképp bízunk, hiszen jótékony célokra ajánlották fel a bevételt.


Két igazán különleges BMW modellt lepleztek le Csehországban. A helyi márkaképviselet és a szintén helyi Toplac fényezőműhely közösen mutatta be a Starlight modelleket, melyekből összesen egy-egy készült. Az i3s és az i8 is változatlan technikával állt modellt, ám a hat rétegű alap fényezésre még négy különleges réteget is felvittek. Az elejét aranyszínűre, hátulját fokozatosan sötétedve feketére fényezték, de ez ez nem minden.

Hirdetés

A rétegek közé 24 karátos aranyport is fújtak, ami láthatóan csillog a lakkréteg alatt. Ugyanez megtalálható a küszöbdíszléceken is, valamint a műszerfal kiegészítőit is aranyszínűre fényezték. A dizájnt Zoltán Matuška álmodta meg, a fényezést Miroslav Špičák fújta fel a Toplac műhelyében. A két autóból nem készül több, ezért is lehetnek igazán értékesek mind első körben, mind később. Viszont most lesz igazán érdekes, hogy mennyit adnak értük, mivel jótékony célokat szolgálnak. A Vize 97 díjazottjait finanszírozzák majd belőle, ezt a díjat a rendkívüli tudományos felfedezésekért adja át 1999-óta a Dagmar és a Václav Havel Alapítvány.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?