Amikor a 3,2 milliós használtautó otthagy az autópálya szélén

Mindenképp szeretném előre leszögezni, hogy használt prémiumautót venni mindig is komoly kockázatvállalásnak számított, ami valószínűleg a jövőben sem lesz másként. Ezzel Gábor is tisztában volt, mikor úgy döntött, hogy lecseréli korosodó, ötödik generációs, 1.9 PD TDI motoros Passatját egy E-osztályra. Hiába a szeretetem a leváltott típus iránt, én sem tagadhatom, hogy ez egy hatalmas előrelépés kényelem, erő és presztízs terén is. Egy tényleg szépen karbantartott, 10 év körüli Merci ugyanis már mai szemmel is tudja a dolgát. Éspedig a tesztalanyunk pont ilyen: amikor beleültem, gyakorlatilag nem volt érezhető különbség állapot terén a 300 ezer kilométert futott használtautó és az éppen aktuális, új tesztautó közt. Az E-osztály kívül elegáns, belül pedig hihetetlenül kényelmes, a remek ergonómián felül az egész élmény "valami más", mintha megszűnne létezni a külvilág: suhanunk a hóesésben. Bent egy sofőrcentrikus összkép fogad, egyértelműen nem a jobb hátsó ülésnek szól az E-klasse. Itt még nagyobb hangsúly jut a bal első ülésnek és alkalomadtán a vezetési élménynek is, persze egyértelműen látszik, hogy ez a gép az autópályára termett. Ennek ellenére városi környezetben sem ijesztőek a méretei: 4,87 méteres hosszával és 1,85 méteres szélességével nyilván nem kicsi, sőt, gyakorlatilag bármire elég nagy, de hála a SUV-hullámnak, ma már egyáltalán nem magamutogatós vagy túlzó jelenség. Ettől még vitathatatlanul nagy hajóként viselkedik, a futóműve jól csillapítja az úthibákat, igen kevés rezonancia jut el az utasokig. Ami meglepő például az ezredforduló előtti prémiumautókhoz képest, hogy ez a modell már a mai kategóriatársaihoz hasonlóan stabilan viselkedik a kanyarokban, akár nagyobb sebességnél is. Légrugós élményre azért nem kell számítani, de amit ki lehet hozni egy futóműből lufik nélkül, azt - ha megfelelő állapotban van - ez a generációs E-osztály már tudja acéltekercseken ülve is. Erre a stabilitásra ráadásul szükség is van, és nem csak a fagyos utak miatt: a motor egy 2987 köbcentis, V6-os turbódízel, ami 1600 és 2400 közt gond nélkül szabadít a hátsó kerekekre 540 Nm forgatónyomatékot, amikor pedig a fordulatszámmérő eléri a 3800-at, akkor 231 lóerőnél ér véget a játék. Mindezt természetesen hihetetlen kulturáltság mellett adja le, hiszen ez egy E-osztály. A probléma ott kezdődik, amikor homokszem csúszik a gépezetbe, mert ezt az autót csak így, tökéletes állapotban szabad tartani. Bőven elég bonyolult technika ahhoz, hogy akár a legkisebb hiba is láncreakciót indíthasson, a végére pedig milliós javításokkal szembesüljön a tulaj. A képeken látható autó gazdája ezt a saját bőrén kellett, hogy megtapasztalja, szinte frissen vásárolt autója ugyanis egyik pillanatról a másikra a tökéletes gépből egy méretes papírnehezékké avanzsált, autópályatempónál. A történet kezdete egészen a vásárlás pillanatáig nyúlik vissza. A keresés úgy történt, ahogy azt mi is ajánlani szoktuk: hosszas nézelődés és a típus megismerése után, rengeteg autó közül szűkült le a látókör erre az ezüst színű szedánra. Mivel a családban már 20 éve előfordulnak Mercedesek, volt a márkára specializálódott, megbízható szerelő is, aki már vásárlás előtt feltárt többek közt két porlasztóhibát is. Az eladó a problémák láttán hajlandó volt az alkura, az autó pedig azonnal a szerelőnél landolt, aki a motor- és váltóólaj cseréjén túl a hibás porlasztókat és a hűtőrendszer előfűtőjét is kicserélte. A 3,2 millióért elhozott autó így azonnal bekért még 470 ezer forintot, ám ennek hála gyakorlatilag hibátlan állapotba került, legalábbis mindenki ezt gondolta. Egy hónap alatt 5000 kilométer került bele, a tulaj így emlékszik vissza: "Miután hazakerült az autó, nem bírtam ki, és éjjel-nappal benne ültem, mindenhova is a Mercivel jártam." Aztán egyik nap jött a katasztrófa: Makó és Szeged közt, az M43-as autópályán elkezdett finoman rángatni az autó, majd elveszett az erő, és már csak sebességtartásra volt képes a hatalmas, dízel erőmű.

Egyre hangosodó zörgés érkezett a motortérből, majd hirtelen, még mielőtt bármit is tehetett volna a sofőr, megállt a motor, mint a szög.

Ránézésre a hűtővíz és az olajszint is rendben volt, nem ugrott le a lánc sem, de a motor teljesen beállt, így tréleren ment tovább az ezüst csodagép. A szerelő javaslatára motorcsere mellett döntöttek, ám ez egy ilyen autónál sosem egyszerű. A szerelő azt kérte, hogy egy tényleg jól működő, egészben, minden sallangjával elhozható erőforrást szerezzenek, ami egy igazi tortúrának bizonyult. Részben a járványhelyzet miatt a külföld nem volt releváns opció, itthon pedig a már megbontott vagy a kétesen felújított motorok szénakazaljában kellett a tűt megtalálni. A rengeteg „eskü hibátlan, de már nem tudod beindítani, se gépre dugni, de van videóm róla báttya” után végül Kecskeméten, az Acélcsillagnál találtak egy igazolható előéletű, kb. 70 ezer mérföldet futott, gépre dugható motort egy állóhelyben összetört E350 Coupe orrában, aminek a kiszerelését a helyszínen végigvárták. Így lett 3 hónapnyi keresgélés után 1,6 millió forintért - számlával és garanciával - egy másik motor a Mercihez, amit még be is kellett rakatni további 300 ezer forintért. Rengeteg pénzről van itt szó, de ahogy a legolcsóbb használt autóktól a legdrágábbakig minden esetben lenni szokott: ha nem működik, akkor egy fillért sem ér az autó, ezért hosszútávon a legkifizetődőbb megoldás szinte mindig az, ha kitartasz mellette, megcsináltatod, és egy garantáltan hibátlan gépbe ülsz vissza. Így is történt, és mint kiderült, a bontott motor tényleg kiváló állapotban volt, alig két héttel később már az ezüst Merciben vált indíthatóvá, ahol azóta is hibátlanul teszi a dolgát. Felmerülhet a kérdés, hogy mégis mi történhetett a régi motorral, szerencsére ez sem titok. A tulaj egészben hazavitte, és mivel alkatrészenként jóval többet ér, szétbontotta. Eközben semmilyen sérülésre utaló jelet nem találtak sem a hengerfejen sem pedig a dugattyúkon, a hiba okát lejjebb kellett keresni. Kiderült: a csaknem 300 ezer kilométert futott motor azért állt meg, mert a váltó felőli utolsó dugattyú hajtókarcsapágya szétpréselődött és megszorult, ezt a főtengely, a csúszócsapágy és a hajtókar bánta. Ez viszont már a múlt, a jelen szerencsére sokkal egyszerűbb és élménydúsabb: az új szívvel az E-osztály csak megy, és nincs vele probléma. Remélhetőleg a jövő is ilyen lesz az ezüst szedánnal. Bár nem a legolcsóbbak közül válogatott, mégis majd 2,5 millió forintot kellett az autóra költenie az első fél évben, Gábor mégsem bánta meg a választását:

tudta, ha majmot vesz, akkor banánra is célszerű félretennie.

Praktikus szemmel nézve, ha az autó számodra csak egy eszköz, ami guruljon el a boltig, meg vissza, akkor biztosan nehéz megérteni, hogy miért vesz és tart fenn valaki egy ilyen korosodó német prémiumot. Én már értem, hiszen a közel 200 különböző autóból, amit eddig vezettem, alig egy-kettő tudta azt a kényelmet, eleganciát és nyugodt erőt, amit ez az E-osztály nyújt. Öröm az ürömben, hogy egy ilyen mértékű, szakszerűen elvégzett és jól dokumentált felújítás már értéknövelő tényező, ráadásul az árak is csak felfelé mentek az elmúlt egy év során, ma már csak a kínálat legaljából válogathatsz, ha 3,2 millióért vennél ilyen Mercedest. A Használtautó.hu találatai közt jelenleg 66 darab akad, ebbe a kombik és a kupék is beleszámítanak. Érdekes, hogy az ár szempontjából nem az évjárat, sokkal inkább az állapot a meghatározó. A legolcsóbb példányért - ami egy 2010-es, 350 ezret futott kombi - kereken 3 milliót kérnek, a legtöbbre tartott facelift előtti E 350 CDI pedig egy fullextrás, 2009-es, alig 100 ezret futott szedán, 7,3 millióért. Ennek fényében már nem is hangzik olyan rosszul az 5 millió feletti végösszeg egy ennyire rendben lévő, közepesen extrázott darabért.