Álompiros olasz Sport modell – Fiat Tipo Sport

Boldogan ölelte keblére a társadalom a 2015-ben visszatért Fiat Tipót. Ugyan csak a név, ami nagy visszatérő, a koncepció mindig is a Fiat egyik fontos pillére volt akkor is, amikor éppen Tipo néven nem árultak autót.

A ’89-es Év Autójának is választott kompakt rengeteg szép emléket hagyott.

Főleg azok fejében, akik birtokoltak Tipót, és nem mellesleg nem csalódtak benne. A hírnév és a tapasztalat persze legalább annyira szélsőséges, mint a francia autók esetében, az olasz modelleket általában vagy szeretik, vagy utálják az emberek. A Tipo név felelevenítése leginkább a jó érzéseket hozta elő, egyszer talán a Stilo, vagy a Bravo is visszatér újra, amikor már csak a szépre fogunk emlékezni. A Tipo persze már jó pár éves modell, most leginkább új felszereltségi csomagja miatt került a fényképezőnk elé. A Fiat kompaktja egységesen szép dizájnnal került a piacra, nem lehet rá azt mondani, hogy megosztó, egyszerűen szép, de semmi kirívó. A vonalak harmonikusak, németes a rendezettség, de mindenképp több benne az érzelem, mint amit a kategóriában megszoktunk. Lágyan hullámoznak a vonalai, az arányai kellemesek a szemnek, jó adag határozottság látszik a szúrós tekintetén. Ha már tekintet, ár-érték arányának kellőképpen hatékonyan tartása miatt felárért csak xenon fényszórókat kaphat, a ledes technológia még csak a nappali menetfényekben érhető el, ugyanakkor ködfényszórói már kanyarfényként is funkcionálnak. A külső most egy kicsit mindennél fontosabb, hiszen a fotókon szereplő autó egy S-Design, ami eddig nem különült el túlzottan az alapkiviteltől. Mostantól viszont 560 000 forintért elérhető hozzá a Sport csomag, melyben teljesen új, mélyebb és izgalmasabban formázott első lökhárító, jelentős méretű diffúzor imitációt mutató hátsó lökhárító és küszöbtoldatok szerepelnek. Véletlenül sem hagynám ki a csinos légterelőt sem a hátsó ablak fölött, valamint a kéttónusú fényezést, mivel a tetőlemez színe fekete. Bár a piros autó ma már egyre kevésbé divat, mindenképp érdemes megfontolni a Tipo Passione piros árnyalatát, ami egyrészt szikrázó fényével abszolút kihangsúlyozza az autót a mai unalmasan szürke forgalomban, másrészt a metálfények 125 ezres ára helyett csak 60 000 forint a felára.

Az álompiros színhez meglehetősen kontrasztosan passzolnak a fekete kiegészítő elemek, mint a hűtőrács kerete, vagy az ablakok szegései.

Akárcsak a lakkfekete felnik, amik meglehetősen kényesek és sérülékenyek ugyan, de ha tiszták, akkor legalább annyira feltűnőek, mint egy szett króm felni. A dizájncsomag és a látványelemek az utastérben már az S-Design felszereltségi szint szerint alakulnak. Érdekes, egyszerű, de annál látványosabb megoldású a bordázott szövet kárpit, különleges megoldás. Jó minőségű bőr a kormány és a váltógomb borítása, érdekességük, hogy egyaránt túlméretezettek, ez már korábban is feltűnt. A belső kialakítása tökéletesen harmonizál a külsővel, semmi kirívó forma, egyszerűen otthonos, leszámítva az anyaghasználatot, ami a kezelőszerveken kívül nem túl egységes. Szerencsére, ami kéz alá esik, ahhoz még mindig jó hozzáérni. Felhasználóbarát a műszerfal és a kezelhetőség, az amúgy sem nehéz kormányszervo City módja például fiatos hitvallás, továbbra is szerepel a Tipóban. Érdekesség, hogy mind a stop-startot, mind az ülésfűtést megjegyzi, vagyis leállítás után is ugyanúgy lesz a beállítás, amikor újraindítjuk az autót.

Furcsa, de tanulható megoldás a kormány hátoldalán lévő kapcsolók sokasága,

még véletlenül sem a váltáshoz van közük, sokkal inkább a multimédiához, a váltásról jó kapcsolási érzetű hatos kézi váltó gondoskodik. A kormány gombtengerében találjuk a tempomat, vagy épp adaptív radaros tempomat kapcsolóit is, ugyanis a modern vezetéstámogató rendszerek ezen része is elérhető. A multimédiás fejegység legjobb pontja, hogy matt az érintőkijelző, a menürendszer és a TomTom navigáció viszont kicsit sok infót hagy a főképernyőn, menet közben nem túl egyszerű a kezelés. Jó pont, hogy az okostelefon tükrözés hiánytalanul elérhető.

Motorkínálatát tekintve egyre kevesebb a lehetőség, jelenleg pontosan egy, az 1,4-es turbós benzinmotor érhető el 120 lóerővel.

Az olaszok négyhengeres turbója mondjuk nem rossz jelenség, megvan az ereje és a karaktere is kellemes, nyomatékos alul, nem húz rosszul felül, persze a vadító piros fényezéshez és a Sport felszereltséghez azért ne párosítsuk a vérpezsdítő dinamikát. Bár a Tipo mechanikailag nem sokban különbözik elődjétől, a Bravótól, a régi vágású futómű még ma is jól teszi a dolgát. Kellemesen feszes, nem hagyja billegni a bódét, megfelelően tart, de nem ráz a nagy felnikkel sem. A mindennapokra bőségesen megteszi, miközben a helykínálatot sem érheti sértés. 440 literes a csomagtartó, van láb- és fejtér hátul, de elöl is kényelmesen elférni átlag magassággal, a vezetőülés is tág határok között állítható. Vezethetőségében még véletlenül sem szabad élményt keresi, leszámítva, ha maga a gond- és feszültségmentes közlekedés a cél. Azt nagyon jól tudja, és még visszanézni is jól esik rá a parkolóban.