Egy kis titkolózás után derült ki, hogy vezethetünk egy Z8-at. Egyből lúdbőrös lettem a gondolatra!
Manapság egészen nagy hullámokat vet néhány BMW formaterv, amit sorozatgyártásba küldenek, ám mielőtt jöhetne a „bezzeg régen” szállóige, gondoljunk csak bele, mekkora „furcsaságot" jelentett a maga idejében a Z8. Amikor először megpillanthattuk, szinte sokkolt, bár tény, hogy a gyönyörűségével, és ez nem volt kérdéses. Az nem vitás, hogy eléggé kilógott az akkori modellpalettáról. Kicsivel korábban érkezett a 3-as sorozat E46 generációja, az 5-ös sorozat az E39-nél járt, és épp hódító útjára indult az első X5, a 7-es sorozatnál pedig az E38-as generáció közeledett a nyugdíjhoz. Persze ott volt Roadsterként a Z3, de nem annyira retro hangulattal mint, amilyet a Z8 kapott.
Annak idején kilógott a modellkínálatból retro formájával
Az a bizonyos első felbukkanás a mozivásznon történt 1999-ben, az épp aktuális James Bond film, "A világ nem elég" sztorijában. A filmben 14 percnyit kapott az autó, amíg ketté nem vágta egy helikopterre szerelt körfűrész, élőben viszont 2000 februárjában kerülhettek hozzá közel az érdeklődők. Persze 1997-ben már a majdnem szériakész Z07 felkészíthette a nagyérdeműt az érkezésére. Egy bizonyos Chris Bangle felügyelete alatt készült az autó, ám Henrik Fisker keze munkáját dicséri a végleges változat retro hangulata. Bizony, nem véletlenül emlegetem ezt a retro dolgot, ugyanis a Z8 az 1956-tól gyártott 507-es kései leszármazottja.
Formatervében erős utalás az 507-esre a hátsó sárvédők domborítása, illetve a két kerek fényszóró a hűtőmaszk két szélén. A veséket pedig a Z8-ason is egyedi értelmezésben tárták a márkarajongók elé, mégsem osztotta meg őket annyira, mint napjaink megoldásai. Talán azért, mert ezek is tényleg az 507-re emlékeztettek. Nehéz is amúgy belekötni a vonalaiba, klasszikus roadstert formáz, hosszú orr, rövid far, nyitható tető, két hangsúlyos bukócsővel az ülések mögött, amelyek közé kifeszíthető a szélfogó háló. Amikor valamire azt mondjuk, hogy guruló szobor, valami ilyesmire gondolunk. Az ék alakú orrkialakítás hatására szinte látjuk ahogy vágja maga előtt a levegőt az autó, bár a legfurcsábbak a fényszórói, hiszen azok ütnek el a leginkább a korszak BMW-itől. Hátul hasonló a helyzet a vékony csíklámpákkal, amelyekben neonfények világítanak(!), még nem LED-ek.
A hátsó lámpák neonfénnyel világítanak
Az 507 stílusjegyei köszönnek vissza
Bent a múltidéző hangulat a modernséggel keveredve alkot igazán egyedi hangulatot. A kormánykerék kialakítása máris megadja ehhez az alapot, a karimáját azonnal átültetném a mai BMW modellekbe. A fémes hatású díszbetétek viszont csak műanyagok, ez egyedül azért szúrt szemet, mert a Z8-ból egyből átpattanhattam az E9-be, amelyben a fém még tényleg fém, de róla majd egy másik alkalommal mesélek. Akik ódzkodnak a zongoralakktól, lehet, hogy kicsit elszontyolodnak a képek láttán, pedig nagyon jól áll a bőr mellett ez a fajta díszbetét a műszerfalon, ahol a középkonzol felett sorakoznak a műszerek. Mindenképp látványos megoldás, bár a fordulatszámmérőt nehéz volt így leolvasni, saját testalkatomhoz beállított üléspozíciónál a skálát csak 3000-től láttam. Persze a motor maximális forgatónyomatéka amúgy is felette érkezik, így ez nem szomorított el. Azon kívül, hogy az indításhoz a kulcslyuk is furcsa helyre került, a kormány felett kicsit jobbra, semmi másba nem tudok belekötni. A bőrfotelek rendkívül kényelmesek, a hely pont annyi, amennyi egy roadsterbe kell. Kicsit passzentos, kicsit keskeny, de nélküle nem is lenne meg az ehhez kapcsolódó életérzés, mégpedig az, hogy eggyé tudunk forrni az autóval.
Bent a retro keveredik a modernséggel
Bár gyerekként én is a James Bond filmben láttam először mozgás közben - és egyből álmodozni kezdtem róla – most, hogy 23 év elteltével beleülhettem, mégsem éreztem magam 007-es ügynöknek. De az élet császárának annál inkább. A V8-as motor csak hab a tortán, gyönyörű hanggal röffen be, utánozhatatlan a tónusa, nem olyan nyers, mint az amerikai blokkok, sokkal selymesebb, de így is az erő üzenetét hordozza. És tényleg nincs hiány belőle. Az ötliteres, vagy szőrös szívűen 4,9-es (4941 köbcentis) motorból ugyanis 400 lóerőt és 500 Nm forgatónyomatékot csalogattak elő, amit mind a hátsó kerekekre küld, a hatfokozatú, manuális sebességváltón keresztül. Előbbit 6800-as fordulatnál adja le, utóbbit pedig 3800-as fordulaton. Hangja is valahol 4000 felett kezd átváltani egyre „dühösebbre”, mindezt nyitott tetővel hallgatni isteni koncert. Mivel ez csak egy villámpróba volt, természetesen nem feszegettük a határait, de simán táncba vihető a fara ezzel az erővel, de ez a roadster amúgy is a cirkálásra való a Riviérán, vagy épp a Balaton-felvidéken. Mindenféle környezet jól áll neki, bár a futóműve feszes, még a rémséges hazai útburkolatokon sem rázta ki az ember lelkét, de ha ezt tenné, akkor sem érdekelne, annyira elvarázsolja az embert az autó hangulata, csodálatos érzés vele utazni.
Csodálatos élmény vezetni, nem csak azért, mert egy 100 millió forintos autó
Talán a felnik lehetnének egyedibbek, de a többi stílusos részlet feledteti ezt
A BMW is féltve őrzi a saját példányát, ahogy valószínűleg a magántulajdonosok is, hiszen csak 5793 darab készült a Z8-ból 2003-ig. Ebből 2542 az USA piacára, szóval manapság igazán ritka, és még befektetésnek sem utolsó. Persze most már legalább 80 millió forintot elkérnek egy-egy példányért, és nem ritka a 100 millió forint felett kínált modell sem. Ám ez az érték az idő múltával tovább fog növekedni. De remélhetőleg gazdáik gondosan őrzik majd az utókornak, persze úgy, hogy közben azért kigurulnak vele a garázsból, mert a Z8-at nem szabad eldugni az autórajongók elől! Végül a bevezetésben feltett kérdésre a válasz: igen! Ezután is álomautó marad, nem csalódtam benne. A mondás szerint nem mindig érdemes közelebbről megismerni a hőseinket, mert lehet, hogy elillan a lila köd. Hát a Z8 esetében ettől nem kell félni, örök szerelem.
Remélhetőleg a lehető legtöbbet megőrzik épségben gazdáik
