Állja a sarat! – Honda CR-V 1.5 Turbo teszt
Honda CR-V 1.5 Turbo AWD CVT Lifestyle 7 üléses teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Előszeretettel hangoztatja a Honda, hogy a világ legnagyobb darabszámban eladott szabadidő-autója a CR-V. A legújabb generációt kipróbálva egyértelmvé vált, hogy nem véletlenül viszik, mint a cukrot.
Végre itt van! Nem siette el a Honda az új CR-V európai piacra dobását. Az USA-ban már vagy egy éve megvásárolható, viszont az öreg kontinens lakói egészen 2018 őszéig várhatták, amíg egy picit jobban az igényeikre szabták a mérnökök a Honda szabadidő-autóját. Megérte várni, mert egy nagyon jól használható és könnyen megkedvelhető gépet tisztelhetünk benne. Azonban még egy kis várakozás után már a hibridnek is örülhetünk, de nem szaladok ennyire előre.
Jóval tekintélyt parancsolóbb az elődjénél az új CR-V, ami többek között a méretnövekedésnek is köszönhető. Egy picit (35 milliméterrel) szélesebb és egy kicsit (15 milliméterrel) magasabb lett, ráadásul a tengelytávolsága is 30 millimétert nőtt, így az ebből adódó hossznövekedésnek a hátsó utasok örülhetnek a legjobban. Bár a formaterv erősen emlékeztet a leköszönő modell vonalaira, azért mégis jól láthatók a különbségek.
Mondhatni harciasabb az új CR-V, több éles ív fedezhető fel rajta, és az első fényszórók alakja is jobban hasonlít egy kardpengéhez.
Hátul viszont többen is egy Volvót véltek felfedezni benne, ami persze dicséretnek is felfogható. Talán a D-oszlopon felfutó hátsó lámpák emlékeztetnek a svéd szabadidő-autókra, de ez a dizájnelem sok más márkánál is feltűnik. A korábbi CR-V hátsóján is alkalmazták, szóval ez sokkal inkább a típus saját evolúciója, mint koppintás. A harcias megjelenést egyébként nevezhetném sportosnak is, hiszen a hangsúlyos hátsó légterelő és a két kerek kipufogóvég az autó szélein egyértelműen erre utal.Az utastérben már kevésbé sportos a hangulat, itt az otthonosságra mentek rá a tervezők. Vagy talán egy picit az eleganciára? A tesztautóban fabetéteket utánzó műanyag díszek oldják a fekete bőrfelületek okozta komorságot. Egészen jól, hiszen csak a tapintásuk árulkodik róla, hogy nem igazi fából készültek. A műszerfal burkolatán a mű varrás leplezi le a bőrre emlékeztető műanyagot, viszont a kormánykerék, a váltókar és az ülések, valóban bőrburkolatot kaptak. Ráadásul nagyon kellemes tapintásút, úgyhogy a kényelemre nem lehet panasz. Már csak azért sem, mert a fűthető ülések elektromosan állítható deréktámasszal is rendelkeznek és a megfelelő üléspozíció pillanatok alatt kialakítható.
A vezetőülésből minden kezelőszerv könnyen elérhető. A multimédiás rendszer menüje továbbra is kaotikus egy picit, viszont a digitális műszerpult látványos grafikával tájékoztatja a vezetőt. A multifunkciós kormánykeréken megtalálható a Civicben már megkedvelt csúszkás hangerőszabályzó, a váltókar pedig a repülőgépek tolóerő-szabályzó karját mintázza, ami szintén hozzájárul a CR-V egyedi hangulatához.
Praktikum terén is kellemes meglepetés a CR-V. A hátsó üléssor előre-hátra mozgatható 150 milliméteres tartományban, és egy harmadik sorban még plusz két személy utazhat. Magyarul hétszemélyes a CR-V, de rendelhető ötszemélyes változatban, harmadik üléssor nélkül is. Mindkét változatnak megvannak az előnyei, de a nagyobb családoknak ideális lehet a hét ülés. A leghátsók természetesen gyerekek számára az igaziak, bár kipróbálva még nekem sem verdesték a térdeim a füleimet a 176 centis magasságommal. A gyerekek viszont imádtak ott utazni, még pohártartó is jutott nekik, igaz, olyankor a csomagtér mérete jelentősen leszűkül. Viszont egyszerű mozdulatokkal elfektethető a két hátsó ülés, és akkor már 427 liternyi cucc elfér az autó hátuljában. A második sort is ledöntve pedig több mint másfél köbméterre nő a csomagtér, amelynek alja teljesen síkra alakítható.
Jelenleg csak egyetlen motorral, az 1,5 literes, turbós, benzinessel rendelhető a CR-V. Viszont választható fronthajtású és összkerékhajtású változat, manuális vagy akár fokozatmentes automata váltóval felszerelve. A tesztautóban a CVT-váltó és összkerékhajtás szolgált. Ezzel a konfigurációval 193 lóerős a motor és 243 Nm forgatónyomatékot biztosít az utazásokhoz. Ennek az erőnek egy több mint másfél tonnás autót kell mozgatnia, de meglepő könnyedséggel oldja meg a feladatot. Bár a kormánykerék mögötti váltófülekkel is lehet kapcsolgatni (virtuális fokozatokat), ennek nem sok értelme van egy fokozatmentes automatával felszerelt autóban. Nem is érdemes „bajlódni” vele, mert a CVT igazán jól végzi a dolgát.
Talán az egyik legkellemesebb egység a piac jelenlegi darabjai közül.
Csak a spórolós üzemmódot aktiváló Econ gomb megnyomása után tűnik kissé nehézkesnek az autó. Olyankor úgymond megfontoltan gyorsít. Alaphelyzetben viszont lendületesen növeli a sebességet, de mégsem ülésbe passzírozó dinamikával. Egy családi autótól pedig szerintem nem is szabad mást várni. Maximálisan a kényelemre hangolták a CR-V minden porcikáját. A futómű is ehhez igazodik. Észrevétlenül simítja ki az úthibákat, hátul multilink felfüggesztés is gondoskodik a kényelemről és a megfelelő úttartásról. Sőt, még a látványos rajzolatú, 18 colos könnyűfém keréktárcsák sem tűntek feleslegesen nagynak. Persze a magasságából és a tömegéből adódóan nem kedveli a kanyarvadászatot, viszont kényelmes tempóban semmiféle ijesztő dőlést, vagy alulkormányozottságot sem mutat az autó.Meglepően jól boldogult a terepen is. Az erősen felázott, agyagos talajon zokszó nélkül küzdötte át magát. Egy pillanatig sem volt kérdéses a mély sáron átgurulva, hogy ki is jutok belőle. A 201 milliméteres szabad magasság jól jött a göröngyös földutakon, amikor viszont nincs szükség az összkerékhajtásra, a rendszer vezérlőszoftvere automatikusan lekapcsolja a hátsó tengelyt a hajtásból, ezzel csökkentve a fogyasztást. Ami azt kell, hogy mondjam egészen elfogadható.
Bár a gyáriak által hangoztatott, vegyes üzemmódban mért 7,1 literes átlagot nem sikerült reprodukálni, a kerek tíz liter sem meglepő az autó méreteit figyelembe véve.
Na, meg azt, hogy hideg tél van, téligumin gurul a gép és azért a dagonyázás is felfelé lökte a fogyasztási értéket. Szóval ebből még tovább faragható, talán egy vagy másfél liter is. Viszont, aki hajlandó türelmesen kivárni, hamarosan hibrid erőforrással is hazaviheti a CR-V öt vagy hétüléses változatát, ami úgy vélem, látatlanban is jóval gazdaságosabb lesz. Dízelre viszont senki ne várjon, mert gázolajos motorral nem fogják forgalmazni.A CR-V alapváltozata már 7 799 000 forintért hazavihető, ami a vetélytársakéval majdnem megegyező ár. A rendkívül gazdag, de még nem a csúcsot jelentő Lifestyle felszereltséggel már 10 449 000 forintot kóstál az autó, hét üléssel tovább nő az ár 10 999 00 forintra. Ugyanakkor ez a felszereltségi szint szerintem mindent tartalmaz, ami fontos egy ekkora autóhoz.
Gondolok itt a parkolóradarokra és a tolatókamerára, de a Honda Sensing biztonsági arzenálja is megnyugtatótan sok tételt tartalmaz.
A teljesség igénye nélkül: sávelhagyásra figyelmeztető rendszert, sávtartót, utánfutó-stabilizálót, útpálya elhagyására figyelmeztető rendszert, ráfutásos ütközésre figyelmeztető rendszert, emellett a Lifestlye-hoz járnak automatikus fényszórók, esőérzékelős ablaktörlő, holttérfigyelő, adaptív sebességtartó és táblafelismerő is. A tesztautó ára végül 11 944 900 forintnál állapodott meg, de ebből még faragható, ha néhány nem létfontosságú kényelmi berendezésről lemond a vásárló.Az együtt töltött idő alatt a CR-V meggyőzött, hogy olykor tényleg van létjogosultsága a szabadidő-autóknak is, főleg, ha ilyen praktikusan variálható utastérrel rendelkeznek. A tapasztaltak alapján valószínűnek tartom, hogy a CR-V továbbra is az egyik, ha nem a legkelendőbb SUV marad a kategóriájában.
Európában a dízel hiánya miatt a siker kizárt!
Nem kizárt, nyugaton már igencsak megcsappant a dízel iránti kereslet.
Magánszemélyek esetében maximum. De aki teheti és nem veszélyezteti a dieselautóját egy esetleges kitiltás még legalább 5 évig, emellett évi legalább 40e-t megy, az ugyanúgy megveszi a traktort most is.
Meg lehet nézni az európai árakat, többnyire olcsóbb az üzemanyag is (tegnap 1.37 euró/liter áron csúrgattam tele a tankot, benzin 1.48 alatt nincs Olaszországban)
Pár hete vásároltam egy másik japán konkurens szabadidőt márkát pont azért mert a CR-V már nem kapható dízel motorral. A régi típus is jó lett volna viszont már az sem volt elérhető, így egy másik márkát kerestem. Szerintem ezzel a benzinfaló motorral itt közel sem lesz népszerű, arról nem is beszélve, hogy rengeteg vásárlót veszít köztük engem is, akinek a típus amúgy megfelelő lenne. A választott típus hasonlóan erős összkerekes és 7l gázolajjal eljár, arról nem is beszélve, hogy a nyomatéka lényegesen magasabb, és pörgetni se kell hozzá.
Na pont erre gondoltam én is!
Valószínű ez akkor is mehet majd és megy is mikor a tiéd már nem. Aki hosszú távra tervez nem vesz traktort, hibridet vagy elektromosat ….ennyi .
Ez a pörgetés ma már inkább tévhit, a rossz karakterisztikájú szívómotoroknál még talán igaz is lehet. A miénk 1.4 turbo, 1500-tól rendesen, zokszó nélkül indul és még csak nem is eszi le a gatyát. Vezettem ellenben 1.5-öst, ami szarabb volt. Összeségében ki kell próbálni egy tisztességes turbós benzinest és el lehet felejteni a dizelt az esetek túlnyomó részében.
A V. P most tesztelte a Speedzone oldalon , egyáltalán nem mondott rosszat róla sőt. Én neki hiszek mert szakember, hozzáértő . 🙂 És amúgy is a Honda az Honda a legjobbak között van .
Én meg vettem egy ilyet.Jó autó.Nagyon jó.Az asszony vezette,a jeges susnyásban.Előttünk útszűkület,mögöttünk árok.Hátra már nem mehettünk,csak előre.Jeges,saras enyhe emelkedő.
Nagyobb gázadással kitornázta magát.Ja és az asszony először próbálta az offroad vezetést.
Úgy hívja:az én nagy puha macim.
Amúgy megy minta barom,és nagyon kényelmes.
Szeretünk Honda.
gacsfalvirobert Igen valószínűleg sokat értesz a dolgokhoz, ez az 1.5 turbo benzin motor 150-200e km után kuka lesz főleg a liter teljesítményt alapul véve, meg hogy pörgetni kell végig ahhoz, hogy egyáltalán haladjon horribilis fogyasztással. Az én „traktorom” meg már korábbi típusokban 1,2-1,5 millió km-ert teljesített minimális fenntartással szóval valószínűleg a jól be vált „traktor” lesz a kevésbé tartós amelynek a motorja már a haszongépjármű kategóriában is bizonyított.. millió km felett több éves tapasztalat, ugyan már, ezek a kis turbós benzinmotorok rövid élettartamra készülnek!
De nem a Hondánál, ahol eddig is a legtartósabb benzineseket fejlesztették. Én egyébként a hibridet vettem volna, létezik CR-V-ből. Na az már jövőbe mutató, nem a traktor, adblue, meg részecskeszűrővel.
Hihetetlen, hogy valaki 2019- ben még dízel autóban gondolkodik…
Ez pont olyan, mint ha új házat építenék és gázzal szeretnék majd fűteni.
idejétmúlt,korszerűtlen, környezetszennyező és nem utolsó sorban lassan-lassan eladhatatlan gépjárművek ( épületek ) lesznek.
El nem tudom képzelni, hogy mi vezérli vásárlásnál azt a vevőt, aki mondjuk kifizet több, mint 15 milliót például egy XC 90-es dízel Volvóért ?!
Mondjuk az simán megveszi az XC90 D5-öst ennyiért akinek nincs még 10 millája egy T8-ra… 🙂
Mondjuk csak kiváncsiságból, te mivel fűtesz otthon?
Nincs elég anyag a világon,a villanyautók akkumulátorához.Soha nem lesz elég töltőkút a villanyautókhoz.
Soha nem lesz negyven percünk,a villanyatótöltésre.(Mert az előttünk töltőre várunk,és ez egy valós probléma ott ahol minden sarkon van egy töltő!)
Nem lesz mindig ingyenes.Meglehet,ha az élettartamszennyezést nézzük,az magasabb a benzinnél.
Villamoserőmű,gyártás,akkumulátoralapanyagszállítás a világ egyik végéből a másikba.A villanyautó:zsákutca.A dízelnek annyi.
A távoli jövő:hidrogénautó.
Majd ha az utolsó csepp olaj is elfogyott.
Ezt meg nincs az a hülye olajkitermelő,aki megmondja,hogy mikor lesz,amikor kifogy a kitermelhető készlete..Meglehet ,
hogy két emberöltő vagy több.
„hamarosan hibrid erőforrással is hazaviheti a CR-V öt vagy hétüléses változatát”
A hibrid nem kérhető 7 üléssel. (sajnos)