„Állati jól néz ki!” – Az aszfalt királyai filmkritika

Igazi felüdülés az Aszfalt királyai címen debütált film, ráadásul szerintem nem csupán az autós mozik között. Habár a moziélmény miatt jómagam szívesen ülök be aránylag kevés mondanivalóval rendelkező látványfilmekre is, a Ford v. Ferrari, avagy a Le Mans ’66 jóval többet adott, mint a látvány. Természetesen benzinvérű autóbolondként talán egy kicsit elfogult vagyok, sőt az autóversenyek szerelmeseként még inkább rámsüthető ez a megállapítás, ám úgy vélem az elfogultságomat tompítja a kritikai szemléletem. Már csak azért is, mert elvártam, hogy a film készítői odafigyeljenek az apró részletekre is, ha már Le Mans legendájához nyúlnak. Meg úgy az egész amerikai autósport egy szeletkéjéhez. Bizony, bár a Le Mans-i diadal áll a középpontban, az amerikai autóversenyeken nevelkedett közönség számára hatványozottan érdekesebb a film. Sajnos itthon a csapból is a Formula 1 folyik, ezért, amikor a Carrol Shelbyt alakító Matt Damon SCCA-ről meg Pikes Peak-ről beszél a Brumos emberének, akkor valószínűleg sokan rezzenéstelen arccal nézik tovább a filmet, de mi, akik itt a Kárpát-medence mélyén rongyosra tapostuk szimulátorozás közben a játékpedálokat Willow Springs kanyarjaiban, arról álmodozva, hogy egyszer talán élőben is eljutunk a kaliforniai pályára, nos, a mi arcunkon megjelenik az első széles mosoly.

Ami majdnem hangos és örömteli visongásba csap át, amikor Ken Miles egy AC Cobrából „átkacsint” Dan Gurney felé egy verseny kellős közepén.

Igen, az a Dan Gurney, akinek az Eagle versenyautókat köszönhetjük, és akinek a nevét máig őrzi a versenyautók légterelőin látható kis élecske, a Gurney-flap. Aztán olyan nevekkel dobálóznak még mint Bob Bondurant, de feltűnik néhány pillanatra a filmben Bruce McLaren és Chris Amon karaktere is, csak úgy mellékesen. Ők pedig már az F1 fanok szívét is megdobogtatják. Ám a film legnagyobb érdeme szerintem az, ahogyan lefesti a nagyvállalatok és a szenvedélyből versenyző kis csapatok, illetve versenyzők kapcsolatát. Néhány éve a Rush, avagy a Hajsza a győzelemért, megmutatta két rivális F1 versenyző kapcsolatát, bár a kelleténél egy kicsit több CGI képsor közepette, ami rontott a filmélményen. A Ford v Ferrari viszont nem követte el ugyanezt a hibát, az a kevés CGI, amit használtak, alig észrevehető. Az igazi autókkal (vagyis replikákkal) felvett jelenetek dominálnak, üvölt a V8, szinte érzed a gumifüst illatát a vászon előtt ülve, szóval hangulatból jeles a film. A szereplők játéka is ott van a szeren, a Ken Miles megformálását vállaló Christian Bale alakítása egyenesen fenomenális. De nem mehetek el szó nélkül a bugyutaságok mellett sem. Hollywood még mindig nem veszi figyelembe, hogy egy versenyautóban az egyenesekben mindig tövig nyomják a gázpedált. Fölösleges dramaturgiai elem, az egyenesekben váltogatni, majd még mélyebbre nyomni a gázpedált. Könyörgöm, a jövőben hangolják ezt össze a kanyarodással! Na, meg az ütközések és a kicsúszások is elég jellegtelenre sikerültek, hiányzik belőlük az igazi erő, ami megmutatná, hogy akkoriban mennyivel rizikósabb meló volt a versenyzés. Ugyanakkor a szetting is bámulatos. A kornak megfelelő stílusú öltözködés, a reklámtáblák, az autók, minden pöpec.

Persze szintén az amerikai autóversenyeken nevelkedettek tuti észreveszik, hogy a daytonai jeleneteket Fontanában az Auto Club Speedwayen vették fel és Le Mans is gyanúsan inkább Elkhart Lake, más néven Road America.

De ezek csak apróságok, nem rontják az élményt, inkább kellemes emlékeket kelt az értő közönségben. Ugyanakkor ezt a filmet bárkinek ajánlom, nem csak az autóőrülteknek, mert ha a fentebb említett részleteket nem is szúrja ki valaki, akkor is jól fog szórakozni, hiszen a látvány, a humor, a sztori és a színészi játék odaláncolja a vászon elé 150 percre. Kivéve, ha túl sok üdítőt visz be magával a terembe. Igazából csak egyetlen dolgot hiányolok a filmből. Ha már a hosszútávú versenyek világába kalauzolt, örültem volna, ha jobban kidomborítják a pilótacseréket és azok jelentőségét, mert így most kicsit úgy tűnhet a laikusoknak, hogy nagyrészt minden egy versenyzőn múlik. De sebaj, nyakunkon a következő daytonai 24 órás verseny. Január végén érdemes lesz figyelni, és remélem sokan kedvet kaptak hozzá a film láttán! Végül a film jobb megértéséhez nyújt egy kis segítséget az alábbi rövid videó, amiben elmagyarázzák a Ford Le Mans-i beszállását. Ám, ha még nem ismered a sztorit, akkor csak a film után nézd meg ezt a videót!